A Randivonal misszója
A Randivonal 1998-ban jött létre. Akkor ez volt az első komoly társkereső Magyarországon. Elsőnek lenni néha a legnehezebb, hiszen mindent magunknak kellett megtapasztalnunk, hogy saját hibáinkból, sikereinkből tanulva eljussunk a Randivonal mai formájához. Ha visszatekintünk, a siker egyik kulcsa talán abban keresendő, hogy mindvégig a konzervatív értékrend mellett, szigorú moderálási elvekkel őriztük meg a társkeresés komolyságát. Az alapítók szeme előtt egy missziót lebegett. Azoknak az embereknek akartunk segíteni az internet nyújtotta lehetőségekkel, akik a rohanó világban nem találtak meg a társukat. Statisztikák szerint másfélmillió szerelmet kereső ember él az országban, az ő életükön szeretnénk változtatni, segíteni, hogy rajtunk keresztül megtalálják az igaz szerelmet és a hosszú távon működő párkapcsolatot.
Az elmúlt évek alatt a Randivonal közel 1 millió fős társasággá nőtte ki magát. Nem csak társkeresőkkel, hanem barátokkal is gazdagodtunk. Tudjuk, hogy a Randivonal tagság bizalmát megtartani csak odafigyeléssel és maximális alázattal lehet. A felhasználóink folyamatosan várják az újításokat és a társkeresést hatékonyabbá egyszerűbbé varázsoló lehetőségeket az oldalon. Számítanak ránk, hogy a szigorú moderálási elveket soha nem adjuk fel, biztos ügyfélszolgálattal mindvégig az ő érdeküket szolgáljuk.
Titok? avagy hogyan találod meg „Őt”
Mi a titka a rengeteg sikertörténetnek? A bennünket körülvevő emberek éppolyan elfoglaltak, mint mi vagyunk. Mégis, hogy találják meg az első pár hónap alatt a párjukat? Ők azok, akik legtöbbször már nem térnek vissza keresni, csak elküldik az esküvői meghívójukat vagy fotókat az újszülött gyermekükről.
A válasz egyszerű. Ha a Randivonal működtetőiként több időt tudunk a felhasználókra fordítani, ha moderáljuk a közösséget, tanácsokkal, javaslatokkal, rendezvényekkel segítjük a társkeresést, akkor mindenki megtalálhatja a neki való társat. Így tudjuk a bátortalanokat bátorítani, a kezdetekben sikerteleneket sikeressé tenni és az egyedülieket párokba kapcsolni.
Komoly kapcsolat
A Randivonal előfizetőssé válása, egyben garancia arra, hogy a regisztrálók, valóban komoly szándékkal akarnak ismerkedni.
Az előfizetési díjat azok fizetik ki, akik valóban társat keresnek, tudják mit akarnak és a közösség aktív tagjaként szeretnék a hosszú távú boldogságot.
Filozófiánk
Mi hiszünk a komoly kapcsolatok erejében, és abban, hogy ez mindenkinek megadatik. A Randivonal sikere pontosan abban rejlik, hogy olyan embereket ismertetünk össze, akiknek találkozniuk kell.
Olyan sok mindenhez kell az életben szerencse, de miért bíznánk az életünk párjának a megtalálását a puszta szerencsére? Milyen kicsi annak az esélye, hogy életünk szerelmével egy iskolába járunk, hogy ugyanaz lesz a munkahelyünk? Ha saját kezünkbe vesszük a kezdeményezést és ismerve magunkat, ízlésünket, hibáinkat és erényeinket a Randivonalon életünk legfontosabb része teljesülhet. Boldog párkapcsolatban élhetünk azzal, akivel találkoznunk kellett.
Hisszük, hogy a közel 1 millió fő, azért a mi oldalunkon regisztrált, mert többet vár az élettől. Nem bízhatjuk el magunkat, hiszen minden nap egy új nap, minden nap bizonyítanunk kell és azoknak örömöt vinni, akik ránk bízták életük egyik legfontosabb döntését.
Köszönjük, hogy minket választottál!
A Randivonal stábja
Általános szerződési feltételek