Akik már megtalálták a párjukat
RandiBlog - hírek, tanácsok
a társkeresés világából

Társkereső Dunabogdány

Legújabb dunabogdányi női társkeresők

Kinga, 39 éves
Társkereső Dunabogdány
291 napja tag

Még mindig van olyan, hogy valaki jön, és egy olyan részedet mozdítja meg, aminek a létezéséről eddig nem is tudtál. Felkavar, összezavar, teljesen megbénít. Aztán meg van, amikor ehhez az társul, hogy még véletlenül sem a tökéletes időzítésben érkezik. Akkor aztán jön a zavar, ami gyengít, ugyanakkor talán megtanít arra, hogy még mindig örülni kell, ha azt a valamit akár pár órára is, de átélted. Hiszen erre vágyunk mindannyian !
Klári, 24 éves
Társkereső Dunabogdány
1168 napja tag

“Életünk napjai közül egyik sem annyira kárba veszett, mint az, amelyiken nem nevettünk.” —  Charlie Chaplin
Nelli - társkereső Dunabogdány - 40 éves nő
Nelli, 40 éves
Társkereső Dunabogdány
1699 napja tag

kis kavics 2012 Olyan vagyok, mint az út széli kavics, mely sír és nyikorog, mikor ez emberek lába rátapos. Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg, míg a kavicsból apró homokszem nem leszek. De ha a kegyelem napja rámragyog, Akkor? Kicsi homokszem: majd én is csillogok.
Melánia, 25 éves
Társkereső Piliscsaba
24 órája tag

Szia! Egy intelligens, hűséges, őszinte, szenvedélyes és vonzó lány várja a nagy Őt, aki szeret romantikázni és hasonló tulajdonságokkal van felruházva, mint én. :)

Legújabb dunabogdányi férfi társkeresők

Márkó, 22 éves
Társkereső Dunabogdány
40 napja tag

Sokat dolgozom felszolgalok nincs tul sok idom de van 2 szabadnapom amit ismerkedessem eletem parja megtalasara szannam
Szabolcs, 21 éves
Társkereső Dunabogdány
210 napja tag

Kedves Hölgyeim. az ambiciózus, céltudatos blabla helyett ennyit rólam: rámenős és szenvedélyes egy alak vagyok, kb egy ilyen :) https://www.youtube.com/watch?v=iEN-kHe5o_Y Kit keresek? Nem mondom, hogy kőkemény feltételeim vannak, de egy-két dolgot kérlek vegyetek figyelembe! Kik kerüljenek: -Egoista dívák -Megrögzött hisztérikák -Telhetetlenek menyecskék -Agyonsminkelt plázacicák -Ha megölellek, azért jó lenne ha összeér a kezem, de ne is tünj el a karjaim között, erre hölgyeim, kérem figyeljenek! Hogyan kelted fel az érdeklődésemet: - Szépen mosolyogsz - Pozitív személyiség vagy - Külsőleg igényes vagy, kellően adsz magadra
Botond, 19 éves
Társkereső Dunabogdány
479 napja tag

Szeretek sutni főzni Szoktam uszni biciklizni Kedves vagyok :)
Feri, 62 éves
Társkereső Dunabogdány
992 napja tag

Én 61-éves elvált koromhoz képest jó tartom magam ezért is csak a 26- 40-év alatti hölgyet keresek.és ha lehet a teltek más fele keressenek köszönöm mindenkinek jó társ keresést kívánok

Éppen online dunabogdányi társkereső nők

Katalin - társkereső Budakeszi - 70 éves nő
Katalin, 70 éves
Társkereső Budakeszi
2 perce lépett be

Özvegy hölgy vagyok. Budapesten élek, valamint előfordul, hogy a nyaralómban tartózkodom. Két gyermekem van. Az egyik külföldön, a másik Bp-en él. Unokám nincs. Autonóm vagyok, mindenféle értelemben. Nem vagyok elkötelezv. Keresem én is a kedvesem, egy kedves, békés természetű ÚR személyében. Mivel a távolság már nem lehet akadály, így messzebbről is várom az érdeklődést.
Erzsó - társkereső Százhalombatta - 56 éves nő
Erzsó, 56 éves
Társkereső Százhalombatta
3 perce lépett be

Azért regisztráltam a társkeresőre hátha valaki komolyan is gondolja,hogy megtalálja a párját,de sokan nem ezt gondolják.
Szilvi, 40 éves
Társkereső Nagymaros
4 perce lépett be

Szia Kedves Párkereső! Leendő párommal szeretnék sokat beszélgetni, amikor csak egymásra figyelünk! Fontos, hogy legyen önálló véleményed! Az sem baj, ha nem értünk egyet. Szeretnék sokat nevetni! Egy mondatot nem tudok kiverni a fejemből, amit nemrég olvastam: Mikor csináltál utoljára valamit, életetben először? Ha ez gyakran történik, biztosan sokat mosolygunk. Egy boldog családra vágyom. Már van két csodás gyerkőcöm, csak egy jó pasi hiányzik, akit kényeztethetek éjjel nappal. ? Nagyon fontos számomra az őszinteség és a pozitív gondolkodás. A szívem akkor dobban meg, ha adsz magadra, mert szereted saját magad. Mert akkor tudsz igazán szeretni másokat! Amit a legszívesebben csinálok a szabadidőmben: Jóga, szeretkezés, váratlan dolgok, egy csendes este, csillagok nézése, egy pohár bor, finom étel, mezitláb a homokban, napfelkete, szinház, egy remek film, tanulás, utazás, aktív pihenés…..
Zsuzsa, 48 éves
Társkereső Gödöllő
5 perce lépett be

48 éves vagyok, elvált jelenleg három gyerekemmel élek együtt. Ruhaipari végzettségem van, hobbiként foglalkoztam a virágkötészettel és a kereskedelemmel.Szeretek utazni, autóban zenét hallgatni, imádom a virágokat. Szabadidőmben UNO-zok,barátokkal kávézok,kertészkedek,jógázom és sétálok. "Önző vagyok,türelmetlen és nincs elég önbizalmam.Hibákat követek el,önfejű vagyok és néha nehezen kezelhető.De aki nem tud legrosszabb pillanataimban kezelni,az nem érdemli meg a legjobb pillanataimat sem." Marilyn Monroe

Éppen online dunabogdányi társkereső férfiak

Viktor, 47 éves
Társkereső Dunakeszi
4 perce lépett be

Sziasztok csajok hölgyek egy vidám sportos fiatalos pasi vagyok , nagyon szeretek nevetni sportolni , imádok bringázni lehet velem tartani is de nem kötelező
Abdrås, 46 éves
Társkereső Nagykáta
6 perce lépett be

Abdrås vagyok, 45 éves, lakhelyem Nagykáta. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Feri, 71 éves
Társkereső Diósd
9 perce lépett be

Aki nem közöl képet mit remél? Felbosszantanak a fiatalabbkorú képek ,a kutyáid a macskáid. Fénykép a kiindulási ponti.
Gábor, 38 éves
Társkereső Pomáz
12 perce lépett be

Persze, hogy furcsa vagyok. Mind mindenki. Ugyanakkor, egy nagyon normálisnak mondható ember vagyok. Szeretem a természetet, de az ember által kreált szép dolgokat is. Utálom az erőszakot. De tudok szeretni, és szeretek ölelni. Néha, talán túl racionális vagyok, de a szívem a helyén van. Szeretek utánanézni, kutatni és olvasni a dolgoknak amely érdekelnek. Az élet akkor ér véget, ha a tanulási késztetés is ... Próbálok tudatosan étkezni. Hangsúlyt fektettek a tojás, zeller, tökmag, méz rendszeres fogyasztásra. A beavatottak tudják miért … ;-) Panaszmentes életre ... Egyik kedvenc mottóm “Before you speak, listen. Before you write, think. Before you spend, earn. Before you invest, investigate. Before you criticize, wait. Before you pray, forgive. Before you quit, try. Before you retire, save. Before you die, give. ” - William Arthur Ward (moderálva)

Diplomás dunabogdányi társkereső nők

Iza, 52 éves
Társkereső Dunakeszi
Egyetemi diplomás (művészeti)

Hallottam egy mondás, amivel megpróbálok azonosulni: "A pozitív gondolkodás nem oldja meg az összes problémádat, de másokat annyira felbosszant, hogy érdemes kipróbálni! " A többiről majd személyesen...:) Jó lenne, ha te is hasonlóan gondolkodnál. :)
Szabina, 29 éves
Társkereső Erdőkertes
Főiskolai diplomás (Közgazdász)

Kedves lány, aki hosszútávú komoly kapcsolatot keres
Rencsi, 31 éves
Társkereső Érd
Főiskolát végzett

Komoly kapcsolatot keresek. Keresztény vagyok így ennek megfelelően "oldalborda keresi testecskéjét"... :)
Jázmin, 26 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
Főiskolát végzett

Keresem az igazit!182cm-nél magasabb legyél!

Diplomás dunabogdányi társkereső férfiak

Tamás, 49 éves
Társkereső Dunakeszi
Egyetemi diplomás (vegyészmérnök)

Egy ember szerető szerető ember vagyok, ki keresi párját s nem ritkítja, bár pártalan a pára bár párra vára, emígyhát várom párom páratlan pártatlan hááát. Szeretem a humort a megélt élményeket a fennköltebb gondolatokat a világ azon titkait melyek körülvesznek minket. Imádom és tisztelem a női nemet és nem a női NEM-et :). Szeretek sportolni röpizni, teniszezni netán kosarazni, természetjárni főleg várakat látogatni, amin kívül a csillagászat és a tudomány a hobbim, hiszen csillagokat szállítnék az égről :) Szia Tamás
László - társkereső Dunakeszi - 49 éves férfi
László, 49 éves
Társkereső Dunakeszi
Főiskolát végzett

Humorosnak mondott, egyébként magamat átlagos embernek tartom. Olyan hozzám illő partnert keresek, akivel egy hullámhosszon tudnánk élni. Főként a zenei programokat kedvelem, valamint fontos számomra, hogy sok időt töltsék a természetben. A hosszú levelezéseket nem szeretem. A személyes találkozásban hiszek...
Peti, 44 éves
Társkereső Aszód
Főiskolát végzett

Véleményem szerint nem az ide vésett rúnák fogják eldönteni a megítélésem, ezért ebbe nem is fektetnék túl sok energiát! Ellenben ha mégis megtetszett a profilom, esetlegesen még szimpatikus is vagyok így első benyomásra, s többre vagy kíváncsi kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot! :-) Szép napot Neked!
Laci - társkereső Szigethalom - 46 éves férfi
Laci, 46 éves
Társkereső Szigethalom
Főiskolai diplomás (mûszaki és önismereti tanácsadói)

Ha az ember spirituálisan gondolkodik, az minimum ijesztő, mert rájön arra, hogy - habár szívesen hibáztatná a körülményeket, az életébe férkőző embereket, az időjárást, a holdállást... - önmaga a felelős mindenért, ami vele történt, amit és ahogy eddig megélt. Hiszen a körülményeket maga alakította, az embereket maga hívta be az életébe... :-) És mindez egyben gyönyörű is, mert magában hordozza annak a lehetőségét, hogy maga teremtsen magának új lehetőségeket, új utakat. Teremtettem, tapasztaltam, tanultam, köszönöm. Téged kereslek, ha "anélkül, hogy előre megbeszéltük volna" (bár mindketten tudjuk, hogy így volt...) hasonlóan gondolkodsz és azonos utat látsz Magad előtt. Óvakodnék az elcsépelt, már már közhelyként használt kifejezésektől, hacsak nem töltjük fel valós tartalommal őket. De ha Te vagy az, úgyis érzed mi van a szavaim mögött, remélem felismered Magad bennem. Viszonzott szeretetben, szerelemben magunktól csiszolódni, együtt emelkedni, vigyázva egymás Én-jére, hagyva, hogy csak úgy létrejöjjenek dolgok, történetek, megélések általunk és értünk..., ezt szeretném... És persze nem túl spirizve,bár mélyen, sokkal inkább vidáman, tartalommal megtöltve, pörögve, vagy éppen lustálkodva, de mindenképpen természetközelben és egymás közelében. :-D Meghívlak egy hosszú játékra, ami nem lesz mindig diadalmenet, de boldoggá tesz Mindkettőnket...

Ingyenesen megismerhető dunabogdányi társkereső nők

Hajni, 34 éves
Társkereső Érd
Platina előfizető

A legfontosabb lecke: megtanulni szeretni. Egyre jobban szeretni. Mert eltűnnek a nyelvek, a próféciák, az országok, és az utca, ahol lakom, a villanyoszlopok, ez a ház, a nappali bútorai... és eltűnik az én testem is. De egy dolog örökké megmarad az univerzum lelkében: a szeretetem. A hibáim ellenére, a rossz döntéseim ellenére, amelyek szenvedést okoztak másoknak, és minden olyan pillanat ellenére is, amikor azt hittem, hogy nem létezik. Szeretet-Paulo Cœlho
Ágnes, 55 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
Platina előfizető

Pont azt az egyet keresem, aki pont engem keres........ Legyen ennyi elég elsőre.:):):) - a többit majd személyesen, ha érdekel, ha meg nem, akkor úgyis mindegy milyen vagyok.:):):)
Margó, 55 éves
Társkereső Tárnok
Platina előfizető

Margó vagyok, 55 éves, lakhelyem Tárnok. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Edit - társkereső Mogyoród - 45 éves nő
Edit, 45 éves
Társkereső Mogyoród
Platina előfizető

Szerelmem nem lelem. Errefele esetleg? A legszebb ajándék az aorta. Mert szívből jön... Íróasztal a paddal. Kismadár, és villanyfény. Annyira létra! Mikor kértem a függöny, akkor meg nem farmerszoknya. Gitárilag ugyan hamisciprus, meg mosógép a ventillátorral. Érted a cinkét? Bármikor elviszem a zoknimat, de nem szeretem kitalálni, hogy fenyőrügy, vagy empiriokriticizmus. Egyébként muskátli? Vagy táncolható balett-ágynemű???????? Levélke, levélke, ha lehetik kéretni. Bajusz Marcit neeeeeeeeeeem, köszike.

Ingyenesen megismerhető dunabogdányi társkereső férfiak

Laci, 43 éves
Társkereső Vecsés
Platina előfizető

Korban: negyvenes Nemben: férfias Munkában: maximalista Szabadidőben: laza Nyelvekben: több is Időben: lehetne több is Anyagiakban: van elég Tudásban: sosem elég Testben: fitt Lélekben: detto Ingben: csak olasz Cipőben: detto Nyakkendőkötésben: half windsor knot Ételben: minden, kivéve pacal Borban: az igazság (egyébként az ételtől függ) Sörben: maláta van Paprikában: csípős Fociban: Barça (ez nekem kötelező) Zenében: majdnem minden Sportban: prison workout, foci (nem nézem, m?velem) Baráti körben: hazai és nemzetközi NŐBEN: tüzes, érett, nyitott, erős karakter.
János, 49 éves
Társkereső Veresegyház
Platina előfizető

Budapest mellett élek rendezett körülmények között. Életem párját keresem egy kedves, intelligens hölgy személyében. Szabadidőmben szívesen kirándulok, utazom, kerti sütögetéseket rendezek. Érdekelnek a művészetek és az emberiség történelme. Mi fontos nekem igazán? A szeretet, a megbecsülés, és az, hogy ebben a rohanó világban álljunk meg, és figyeljünk oda egymásra. Olyan párkapcsolatot szeretnék, melyben számíthatunk a másikra és mindenben támogatjuk egymást. Szövetségest, Partnert, Szerető társat keresek. Tisztában vagyok azzal, hogy egy jó párkapcsolatért sokat kell tenni, nem pottyan az ember ölébe csak úgy. Szeretném, ha az életemben a fontossági sorrend hamarosan megváltozna és végre valaki elfoglalhatná az első és egyetlen helyet.
Gábor, 45 éves
Társkereső Dunakeszi
Platina előfizető

Mint látod, régen regisztráltam, egy ideig eltűntem, megnősültem született egy gyönyörű kisfiam, akire nagyon büszke vagyok. Most a válás közepén vagyok, nem panaszkodom, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha ez Nálad kizáró ok, akkor ne pazaroljuk egymás idejét. Most ÉLNI szeretnék, nagybetűvel. Elmenni moziba, színházba, borozgatni, kirándulni, új embereket megismerni. Ha jól érezzük magunkat, megérte, akkor jó, ha komolyabbra fordul, akkor még jobb, de görcsölni most nem akarok. Ja a kép régi, még keresek egy újat.
Zoltán, 49 éves
Társkereső Göd
Platina előfizető

Ha esetleg így szimpatikus vok nagyon szívesen írok ! Üdv

Keresztény dunabogdányi társkereső nők

Icus - társkereső Monor - 69 éves nő
Icus, 69 éves
Társkereső Monor
hite: római katolikus

Fiatalos ,vidám inkább otthon ülős de egy jó szinház, kirándulás egy jó társaságba is jól érzem magam. Szeretek sütni főzni. biciklizni. Az első találkozás \"varázsa\" sok mindent eldönt. Sajnos lejárt a hirdetésem igy nem tudok levelet irni válaszolni is csak email-re tudok (kimoderálva) Üdv:Icus
Jennifer, 21 éves
Társkereső Tápióság
vallása: római katolikus

Kedves,komoly gondolkodású,mégis humoros lánynak tartom magam,aki ha megszeret valakit,nehezen engedi el.Nem vagyok bulizós,könnyen barátkozós típus.Nem érdekel a divat,a menőség.Számomra a belső értékek a fontosak.Nem tartom magam szépnek,de ez vagyok én,változtatni nem tudok rajta.De ismerj megj és döntsd el,te milyennek látsz.Hasonló típusú 22-28 év közötti fiút keresek,akit feltétel nélkül,szívből tudok szeretni és aki viszont szeret engem.Aki komolyan gondolja és aki hosszútávban gondolkozik.És aki elfogad olyannak,amilyen vagyok,a hibáimmal együtt is.
Kitti, 22 éves
Társkereső Budakalász
római katolikus vallású

még tanulok , kereskedelembe szeretnék elhelyezkedni és mellette eljárok dolgozni is ha szeretnél , jobban megismerni légyszíves írj üzenetek :)
Julianna - társkereső Kismaros - 63 éves nő
Julianna, 63 éves
Társkereső Kismaros
hívő római katolikus (a magam módján gyakorlom)

Kedvelem az egyszerü dolgokat az őszinte egyenes beszédet,szeretem a természetet,a jó társaságot, de egyedül lenni is szeretek.Nem dohányzom,szeretek jókat enni és főzni,de nem vagyok konyhatündér.Nincsenek különös igényeim de nem vagyok igénytelen.Sokan jönnének velem az úton,barátaim megbizhatónak kitartónak tartanak.Két lábbal állok a Föld nevű bolygón, sokan szeretnének rám támaszkodni de én a társam keresem jóban,rosszban.1-2x már megtaláltam de 1 idő után valami elromlott,vagy túl fiatalok voltunk még?Nem működött még a tolerancia,vagy ki tudja?Na azért nem vagyok ilyen komoly igazi bolondos néha különc, szóval igazi vízöntő vagyok .Kalandorok kiméljenek! nem vagyok előfizető jelenleg nem tudok írni, email *moderálva* Julcsi

Keresztény dunabogdányi társkereső férfiak

Imre - társkereső Sződ - 47 éves férfi
Imre, 47 éves
Társkereső Sződ
hite: római katolikus (a magam módján gyakorlom)

Tartós, komoly kacsolatot kereső egyedülálló fiatalember vagyok. Középiskolában gyakorlati oktatóként dolgozom.Ha szimpatikusnak találsz,és szeretnél megismeni, ne gondolkodj írj,hogy írhasak neked!! Az ember mindig többet ér mint az arca ,mert a szív és a lélek nincs egyetlen fotón rajta! Nem vagyok előfűzető, hogy válaszolni tudjak e-mail címet kérnék.
Lajos - társkereső Érd - 42 éves férfi
Lajos, 42 éves
Társkereső Érd
hívő görög katolikus (nem gyakorlom)

Szia látogató.Hát magamról írni nehéz.tartós kapcsolatot keresek .Egy alapjában vidám viccet értő és szerető ember vagyok.ha szeretnek én is nagyon tudok szeretni.A többit meg derítsd ki te rólam :)
Péter, 62 éves
Társkereső Gyömrő
hite: római katolikus (nem gyakorlom)

59éves,170cm magas,68kg,átlagos alkat.Kedvelem a természetet a hosszú sétákat.kedvenc együttesem a Queen. Szeretem a történelmi regényeket , fílmvígjátékokat és a termálfűrdőket.Nyugodt természetű vagyok.
Miklos, 71 éves
Társkereső Tököl
hívő református (nem gyakorlom)

Sziasztok! Miklos vagyok, 66 éves, lakhelyem Tököl. Középiskolát végeztem, alkalmanként dohányzom, . 167 cm magas vagyok 9 0 kg, testalkatom , a szemem barna a hajam összes. Egyelőre nem volt időm többet írni, de hamarosan pótolom. Örülök, hogy megnézted az adatlapom; ha felkeltettem az érdeklődésed, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot! (Ez egy automatikusan generált szöveg, mert Miklos nem írt elfogadható bemutatkozást.)

Fiatalabb, 30 év alatti dunabogdányi társkereső nők

Csilla, 19 éves
Társkereső Zsámbok

nàlam valamivel idősebb fiukkal ismerkednék barát vagy párkapcsolat céljàbòl,jò lenne ha Gödöllő környékén élne.kefves türelmes, figyelmes személyt keresek.az sem baj ha nem volt szerencséd eddig a lányokkal, mert még én is kezdő vagyok komoly,hosszutávú kapcsolatra vágyom.Puszi
Bettina, 22 éves
Társkereső Cegléd

Sziasztok! Nem nagyon tudom mit is kéne ide írnom. Az első szakmám tanulom most Budapesten. Napi szinten ingázok Budapest és Tápiószőlős között. Naponta olyan 5-6 órát utazom. Kedves megbízható embernek tartom magam, fontosnak tartom, hogy partneremmel kölcsönösen bízzunk egymásba és akarjuk a másikat. Csak komoly kapcsoalt érdekel! Írj, ha felkeltettem a kíváncsiságod. :)
Henrietta - társkereső Gödöllő - 22 éves nő
Henrietta, 22 éves
Társkereső Gödöllő

Egy kedves, aranyos lány vagyok. Hobbim olvasás .... Ha szeretnél jobban megismerni, akkor írj.
Kata - társkereső Galgamácsa - 28 éves nő
Kata, 28 éves
Társkereső Galgamácsa

Hosszútávú kapcsolatot keresek...egy vidám, jó humorú, de komoly gondolkodású ember személyében.

Fiatalabb, 30 év alatti dunabogdányi társkereső férfiak

György, 27 éves
Társkereső Vecsés

Szia, György vagyok, most nem tudtam többet írni. Ha érdekellek, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerkedjünk.
Ernő, 29 éves
Társkereső Tárnok

Nincs gyerekem! :) Félreértések elkerülése végett! :) Viszont barátnőm sincs még... szóval írj vissza ha rád írtam! :) Ha még nem írtam rád ,attól még lehet pont téged kereslek ;) Szóval ne maradjunk le egymás megismerkedéséről ebben a nagy világban! :) U.i.: Ha valakire rá írok egy kellemes hangvételű üzenetet és nem képes válaszolni csak elolvas szerintem egyértelmű ,hogy hanyagolni kell ezért el is köszönök tőle. :) Ha nem társat keres ,akkor törölje magát a .....ba. :) Köszi.
Krisztián, 29 éves
Társkereső Gödöllő

Ha valakinek veszem a fáradtságot és írok neki tiszteljen meg már annyival,hogy valamit vissza büfög a levelemre,mert ez elég tiszteletlenség kösziviszhall!!
Norbi, 26 éves
Társkereső Üllő

Azért vagyok itt, mert nehezen ismerkedem és szeretnék próbát tenni a netes ismerkedéssel. Egyszerű embernek tartom magam, szabadidőmben kirándulgatok, sétálok erre-arra, barátaimmal találkozgatok, főzök, macskázok, filmeket, sorozatokat nézek és játszom. Visszahúzódó vagyok, de szívesen kitárulkozom, olyan emberek mellett, akikkel szimpatizálok. Nagyra értékelem a nyitottságot, őszinteséget, bizalmat és a humort. Ha szimpatikus vagyok neked és szeretnél megismerni nyugodtan írj rám! :)

30-as dunabogdányi társkereső nők

Kriszta, 39 éves
Társkereső Pécel

Mosolygós könyvelő keresgél... Sosem lehet tudni jeligével :)
Lia, 31 éves
Társkereső Veresegyház

Szia, Lia vagyok, most nem tudtam többet írni. Ha érdekellek, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerkedjünk.
Kornélia - társkereső Budaörs - 32 éves nő
Kornélia, 32 éves
Társkereső Budaörs

Sziasztok! Szívesen ismerkednék velem egykorú vagy pár évvel idősebb férfiakkal, aki hasonló érdeklődési körrel rendelkezik, mint én, intelligens, okos megbízható. Ha úgy alakulna szívesen megismerném a páromat, persze mindenhez idő kell! Szeretek színházba járni, olvasni, könyveket olvasni, stb. Aki gondolja, bátran írjon, mindenkinek válaszolok!:-)
Regina, 39 éves
Társkereső Pécel

Szia, Regina vagyok, most nem tudtam egyéni bemutatkozást írni. Ha többet szeretnél tudni rólam, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerjük meg egymást.

30-as dunabogdányi társkereső férfiak

Tamás, 39 éves
Társkereső Pomáz

Mit is mondhatnék! Szeretem a természetet, szeretek kirándulni, pecázni,olvasni nagyokat sétálni jókat enni és nevetni.......a többit majd személyesen:-)
István, 37 éves
Társkereső Ócsa

Sziasztok! István vagyok, 35 éves. Egyelőre nem volt időm többet írni, de hamarosan pótolom. Örülök, hogy megnézted az adatlapom; ha felkeltettem az érdeklődésed, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot!
Ambrus, 30 éves
Társkereső Dunakeszi

Dunakeszin lakom, Pesten dolgozom, de néha felkerekedek és utazok az országban. Munka, edzés, kreativitás. De egy egyszerű ölelés is hiányzik. :) A nők varázslók! Csak a kémia, szikra, és a tűz érdekli őket! :DD
Péter, 36 éves
Társkereső Budaörs

Íme a termékleírásom: Nem képviselek átlagot az élet semmilyen terén.Erős személyiség vagyok és keményfejű is. Ez nem azt jeleni hogy nem lehet meggyőzni valamiről, csak azt hogy nem befolyásolnak a külsőségek. Néha lovag,néha kisfiú és menthetetlen idealista. Tökéletesen ismerem magamat és kihasználom a képességeim. Nem érdekelnek elvárások és határok. Itt élek, ebben az életben amit én alakítok. Sok dologgal foglalkozom, tehát valami csak lötyög a fejemben. Szeretem mind az agyam mind a testem erősíteni.Mindíg lesz helye az életemben a sportnak, sokat köszönhetek neki. itt jelzem hogy nem \'mackós\' meg \'nagydarab\' vagyok, hanem izmos. De nem úgy mint a modellfiúk. Alapjában humoros személyiség vagyok, de ez a partnertől is függ. Érzelem központú vagyok,szóval szeretek szeretni és a megcsalás meg hazudozás nem kenyerem. De az sem hogy hagyom magamat. Ugyanakkor lobbanékony is vagyok. Ez van, az élet egy lángnyelv :) És a végén: utálok ilyen bemutatkozó szöveget írni idegen emberek részére. Úgyis a fejem alapján dönt a nagyrészetek, írhatok én akármit :)

Középkorú dunabogdányi társkereső nők

Andi - társkereső Solymár - 46 éves nő
Andi, 46 éves
Társkereső Solymár

Röviden: Vidámság, humor, nevetés, SPORT; foci, snowboard, surf, bringa; utazás, salsa. Káros szenvedélyektől mentes, kedves csajszi vagyok. Páratlan életemet párosra cserélném!:-)
Marika, 46 éves
Társkereső Kóka

Vidám pozitív gondolkodású Nőnek tartom magam. Életfilozófiám: egészséges életmód. Mind úgy élek, mindennek tanulás a gyakorlása, az élet iskolája. Heti rendszerességgel sportolok. Szeretek kerékpározni, túrázni, kirándulni. Színház, múzeumok, tárlatok látogatását. Szeretem az állatokat, virágokat, embereket, Magát az ÉLETET.Az a Bajom h ITT EZEN AZ OLDALON OLDALAKON! NAGYON SOK A HAZUGSÁG!AKI NEM AZ ATTÓL BOCSÁNAT!DE úgy ÉRZEM H Ezt ITT MEG KELLETT OSZTJAM!MINDENKIVEL...Hazugságok Köre ugyis bezárul...Tiszta Őszinte Nőnek Tartom Magam...Hazudozok kiméljenek...Köszönöm!
Merci, 44 éves
Társkereső Pomáz

Komoly kapcsolatot keresek, ahol meg szamit az egymas iranti szeretet es tisztelet, a bizalom es nem utolso sorban a kommunikacio is. Az oldal sok esetben nem enged valaszolni a levelekre, ezert amikor írsz Nekem, küldd el az email címedet, mert nem fogok tudni válaszolni.
Ágnes, 45 éves
Társkereső Dunaharaszti

Szia, Ágnes vagyok, most nem tudtam egyéni bemutatkozást írni. Ha többet szeretnél tudni rólam, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerjük meg egymást.

Középkorú dunabogdányi társkereső férfiak

Gábor, 43 éves
Társkereső Vác

Szeretem a vidám, kedves embereket. És persze fontos a humor!
Attila - társkereső Érd - 45 éves férfi
Attila, 45 éves
Társkereső Érd

Egy nőt keresek,ki a Nő lehetne. A megtett jó,még mindíg kellemesebb,mint az,amit nem tett meg az ember,s jó is lehetett volna.
Zoltán - társkereső Szentendre - 42 éves férfi
Zoltán, 42 éves
Társkereső Szentendre

Sportos ápolt értelmiségi férfiként kedvesem keresem.
István - társkereső Fót - 49 éves férfi
István, 49 éves
Társkereső Fót

Szeretnék megismerni egy hölgyet akivel közösen eltudnánk tölteni a szabad időnket.

50 év feletti dunabogdányi társkereső nők

Magdi - társkereső Érd - 58 éves nő
Magdi, 58 éves
Társkereső Érd

Sok szépet, jót lehetne ide írni, de ha szimpatikusnak találsz, keress meg, és alkoss véleményt magad.
Ili, 69 éves
Társkereső Kerepes

Természetkedvelő, kulturális és spirituális érdeklődésű, káros szenvedélyektől mentes, egészséges életvitelű, független nő vagyok. Komoly szándékkal keresem hasonló, kimozdulni vagyo , társam. Személyes találkozás híve vagyok, nem a hosszú levelezésé. E-mail cimet kerek, vagy tel. szamot! Csinaljunk kozos programokat, elvezzuk egymas tarsasagat, es ha jo egyutt, barmi lehetseges! Ha szimpatikusnak talalsz, batran irj levelet, mert csak igy lephetunk tovabb!
Rozália - társkereső Törtel - 56 éves nő
Rozália, 56 éves
Társkereső Törtel

55 éves egyedülálló, két felnőtt gyermek édesanyja vagyok. Nem várok egyetlen kapcsolattól sem többet, mint amennyit én adni tudok!
Kornélia - társkereső Monor - 59 éves nő
Kornélia, 59 éves
Társkereső Monor

Minden emberi értékemet néhai szüleimtől kaptam . Őszinte , óriási szívvel s lélekkel bíró , hűséges , szerető , odaadó , befogadó , megosztó , nyitott , érzékeny , simulékony , féltő....nő vagyok .Szeretném ha minőségi , nyugodt , őszinte ,mindent megbeszélve jót s rosszat egyaránt .konfliktus mentes , kiegyensúlyozott életet élni életem párjával . A nem őszinte link férfiak ne is jelöljenek , mert engem csakis tartós kapcsolat érdekel. Eddigi életemet két férfi töltötte ki .Az első férfi maga gyermekeim édesapja volt akivel mintegy 14 évet éltem , a második párommal pedig 20 évet éltünk együtt.Az utóbbi párommal még mindig együtt lennénk ha eljut a tudatáig féltő szavam . 2015.11.04.-én eltávozott az élők sorából nagy nagy bánatomra , s azóta egyedülállóként élek . Nagyon várom hogy rám találj .Rossz egyedül !Amennyiben te is szereted a zenét , táncolást , sportokat , a természetet , új dolgok felfedezését , utazásokat , kirándulásokat , szereted a gasztronómiai élvezeteket , a romantikus filmeket , ,,Tehát mindent ami az életet minőségibbé teheti .Egészen jól jönne ha beszélne nyelveket . Jómagamnak nincsen semmilyen nyelvből vizsgát bizonyító papírom .Ugyanakkor tanultam oroszul , németül ,/ angolul csupán megértem de szókincs hiányában nem tudok csak keveset beszélni ./

50 év feletti dunabogdányi társkereső férfiak

Imre - társkereső Szentendre - 53 éves férfi
Imre, 53 éves
Társkereső Szentendre

Egy aranyos kedves lányt keresek ha lehet rövid hajút
Mátyás, 56 éves
Társkereső Vecsés

Magamról talán annyit,Hogy imádok kirándulni,sportolni.A tengerpartot is nagyon szeretem. Szerintem találkozás és beszélgetés után derül ki,hogy milyen vagyok.
Gábor, 53 éves
Társkereső Tahitótfalu

Ha van egy szív, mely érted dobban, szeresd őt mindenkinél jobban. Mert ki tudja, lesz-e idő, mikor fáj a szíved érte, de már késő.
Győző, 58 éves
Társkereső Érd

"Lehetünk szerelmesek boldogság nélkül és boldogok szerelem nélkül. Az volna az igazi csoda, ha úgy lennénk szerelmesek, hogy egyúttal boldognak is éreznénk magunkat."

Elit dunabogdányi társkereső nők

Tina, 42 éves
Társkereső Dunakeszi
Felsővezető

Szia, Tina vagyok, most nem tudtam többet írni. Ha érdekellek, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerkedjünk.
Gica - társkereső Gödöllő - 49 éves nő
Gica, 49 éves
Társkereső Gödöllő
Középvezető

Köszöntelek Kedves Érdeklődő! Hozzám hasonló társat keresek. Aki magas, inteligens férfi , tudja magáról, hogy jó, és ez nem önteltséggel, hanem harmóniával, és egészséges önbizalommal tölti el. Én adom a kedvességet, harmóniát, együttérzést..... Te hozod a biztonságot,bátorságot, őszinteséget. Ezt megfűszerezzük szeretettel,szenvedéllyel, no meg humorral, ......aztán megesszük amit főztünk.:-) Finom lesz, .......érzem! :) Nem vagyok előfizető, válaszolni esetleges leveledre csak akkor tudok , ha küldesz e-mail címet is ) Végül egy idézet \"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.\" Ezt szeretném .
Marika, 42 éves
Társkereső Cegléd
Középvezető

Marika vagyok, 42 éves. Társam keresem Cegléd környékéről. Egyelőre nem írtam egyéni bemutatkozást. Ha megtetszett a profilom, s többre vagy kíváncsi, vedd fel velem a kapcsolatot!
Kati, 48 éves
Társkereső Nagymaros
Középvezető

Romantikus, ugyanakkor két lábbal a földön járó, életvidám, nőies, a humort értő és szerető nő vagyok. Ismerkedni szeretnék, nem laza kapcsolatot. A tartós kapcsolat alapjai pedig nálam a bizalom és az őszinteség.

Elit dunabogdányi társkereső férfiak

Józsi, 56 éves
Társkereső Szentendre
Felsővezető

Talán ha egyszer találkozunk, akkor talán meg tudom mondani téged kereslek e, és talán te is meg tudod mondani, én vagyok e az akit keresel.
Áron, 38 éves
Társkereső Ócsa
Felsővezető

Kedves látogató! Minden ember arra vágyik, hogy megtalálja az igazit, Én is azért vagyok itt :-) Komoly kapcsolatot keresek!
Laci, 38 éves
Társkereső Érd
Középvezető

Sokmindent írhatnék magamról, de inkább az interaktív ismerkedés és a kölcsönös felfedezés híve vagyok. A nagy marketing szövegeket hanyagolva, nem szeretnélek sem itt, sem az esetleges beköszönésemben fárasztani egy hosszas monológgal. Szerintem kölcsönös alap szimátia esetén kialakul a kommunikáció, vagy kiderül hogy mégsem egymást szeretnénk megismerni. Ha az adatlapomat látva felkeltettem az érdeklődésed, akkor beszélgessünk és ismerjük meg egymást jobban is, én ezt javaslom. A gépi sablon és illendőségi válaszoktól pedig nyugodtan eltekinthetsz ha nem voltam elég megnyerő számodra, ne terheljük egymást feleslegesen. Ez igy korrekt.
István, 42 éves
Társkereső Kistarcsa
Felsővezető

Egy vidám természetű, energikus, őszinte határozott férfi vagyok. Szeretek kirándulni, olvasni, zenét hallgatni, színházba járni. Az unalom nem szerepel a szótáramba de szeretek nagyokat piheni :-)

Fényképes dunabogdányi társkereső nők

Julcsa - társkereső Dunakeszi - 56 éves nő
Julcsa, 56 éves
Társkereső Dunakeszi
2 fotóval

Nyitott vagyok és vidám. Szeretném átélni minden nap a társammal, hogy szeretetben kényeztetjük egymást.
Edit - társkereső Kiskunlacháza - 56 éves nő
Edit, 56 éves
Társkereső Kiskunlacháza
7 fotóval

Vagy talán mégis...... Keresek, még hiszem hogy megtalálom a hozzám illőt.......
Zsuzsi, 37 éves
Társkereső Üllő
5 fotóval

Szia, Zsuzsi vagyok, most nem tudtam többet írni. Ha érdekellek, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerkedjünk.
Éva, 56 éves
Társkereső Maglód
15 fotóval

Az vagyok, akitől mindig az igazat kapod, nyersen, tömören, akkor is ha fáj. . . Az vagyok, aki dinamizmust, színt visz az életedbe és nehezen felejthető emlékeket őrzöl majd utánam. . . Az vagyok, akire nem tudsz haragudni, mert 1 mosolyommal leveszlek a lábadról. . . Az vagyok, aki mindig figyel Rád, akivel bármit megoszthatsz, és aki addig nyughatatlan míg nem segít rajtad, és újra mosolyogni nem lát. .

Fényképes dunabogdányi társkereső férfiak

Géza - társkereső Nagymaros - 61 éves férfi
Géza, 61 éves
Társkereső Nagymaros
3 fotóval

Tisztelt Hölgyeim ! Olvasva a bemutatkozásokban leírt elvárásokat, úgy gondolom, a legtöbb olyan tulajdonsággal rendelkezem ami ahoz kell, hogy boldog légy velem. Már csak az kell, hogy megtapasztald, és megbecsüld. A többit személyesen. Szép napot kívánok! Géza
Imre, 53 éves
Társkereső Érd
4 fotóval

Magamról csak annyit, hogy szeretnék társat találni akivel boldog lennék és elfogad a lányommal aki nyolc éves. Érden lakom szeretek sportolni és ez a bringázás járok amatőr versenyekre maratonokra.
Sanyi, 41 éves
Társkereső Érd
1 fotóval

Komoly kapcsolatra keresek egy megbízható, kedves, nem dohányzó, Hölgyet. Kedves hölgyeim szeretnék közös gyermeket. Nem kell félni nem harapok. A gyermek felnő gyorsan... Az a kapcsolat nem kapcsolat, ahol csak az egyik félnek van, gyermeke és nincs közösgyermek. 3 gyermek = CSOK, adó kedvezmény, rugalmas munka idő.. :-). A cégnél úgyse állítanak márványtáblát senkinek, a gyermekre legalább büszkék lehetünk. Ne légy magányos! Egészségesebb párban... http://repaelixir.blogspot.hu/2014/12/a-cambridge-egyetem-jeles-kutato.html Nem vagyok a hosszú levelezés híve, inkább a személyes találkozás híve vagyok. https://www.youtube.com/watch?v=KaOC9danxNo https://www.youtube.com/watch?v=tiAZ01dkcdc Azoknak ajánlom figyelmébe akiknek senki sem elég jó és mindig mindig tovább keres..... : Egy nap a diák megkérdezte a mestertől, hogy „Mi az a szerelem?” „Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” –válaszolta a mester. „A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” –tette hozzá. A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a mesterhez üres kézzel. „Ez a szerelem! ” –mondta rögvest a mester. „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad. ” „Akkor mi a házasság mester?” –kérdezte a tanuló. „Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, ­ válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” –felelte. „A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem.” –tette hozzá. A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába. „Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” –fogadta a mester. „Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” –tette hozzá. „Ez a házasság! ”
Ernő, 44 éves
Társkereső Csévharaszt
6 fotóval

.Sziasztok! Ernő vagyok Pest megyében lakom Csévharaszton klaszikus értékrendet vallom a családot!. Budapesten dolgozom mint vállalakozó rendezett egzisztenciám,van Özvegy vagyok,8 éve, tisztán szemlélem a körűlöttem levő világot,így minden helyzetben lehetőséget , és esélyt látok.Nem félek változni,és változtatni.Szeretnék szeretni,és szeretve lenni óriásí szívvel..Fontos számomra az erotika,és legyen a leendő kapcsolatúnkban, egy nagyon kifinomúlt szexualítás,. Van egy 18-éves fiam most végzet pincér,ami a külsőmet illeti, 170 cm magas, 64 kg, sportos a mozgás fontos számomra ha tehetem napi szinten futok igényesen öltözködöm!. A szemem színe zöldes barna és rövid, fekete a hajam, Nem dohányzom, de nem is zavar. pár mondat a belső értékeimről toleráns, nagyvonalú,szenvedélyes,társaságkedvelő, jó humorú, romantikus, nyitott, kritikus, vagyok magamra és a környezetemre is!. Stílusom határozott,Férfi a magam erősségeivel,és hiányosságaival, nyugot, és kiegyensúlyozott, mindent a helyén tudok kezelni. Érzelmileg intelligens,és nyitott, vagyok.hisszek még az igaz szerelemben,de kétlábon járok a földön!. Szeretek,társasági életet élni, akár egy jó baráti társasággal bulizni is!.De kulturált körűlmények között hisszek, a sétálás,és kéz a kézben!való érzéki és nagyon finom érintésekben és az erejében . Felvállalom mindig és minden körülmények között azt, akit igazán szeretni fogok!. Nem fényezni akarom magam, ilyen a mentalitássom,csak egy normális pasi vagyok, de nem hibátlan de se több se kevesebb,nem vagyok szia.

Most online dunabogdányi párkereső nők

Nika - társkereső Fót - 41 éves nő
Nika, 41 éves
Társkereső Fót
6 perce lépett be

Imádom a gyerkőceimet (6 éves kispasi, 9 éves csajszim) szeretünk utazni, wellness szállodába járni, sétálni csavarogni világot felfedezni. A pénz nem boldogít, de ha nincs az baj! Szeretek dolgozni! Hűséges, vidám, bizonyos kompromisszumra képes fiatalos élni vágyó csajszi vagyok. Keresem, a hozzám illő másik felemet! Akár a munkában is együtt tervezhetnénk?
Vali - társkereső Budaörs - 67 éves nő
Vali, 67 éves
Társkereső Budaörs
7 perce lépett be

Megbízható, őszinte, komoly ember vagyok, aki hasonló tulajdonságokkal rendelkező társra vágyik.60-tól Maximum 72 éves korig. Igényes férfit keresek, akivel egy tartalmas kapcsolatot lehet kialakítani, a még hátra lévő évekre. Fotóval vállalja arcát! Aki megkeres, kérem írjon elérhetőséget is.
Agnes - társkereső Dunakeszi - 29 éves nő
Agnes, 29 éves
Társkereső Dunakeszi
8 perce lépett be

Agnes vagyok, 29 éves, lakhelyem Dunakeszi. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Erzsébet - társkereső Dunakeszi - 50 éves nő
Erzsébet, 50 éves
Társkereső Dunakeszi
13 perce lépett be

Társaságot kedvelő, vidám természetű nő vagyok. Szabadidőmet szeretem tartalmasan eltölteni. Sokat kirándulok, kerékpározok... Nyitott vagyok, szívesen ismerkedem. Keresem az igazit!

Most online dunabogdányi párkereső férfiak

Péter - társkereső Szentendre - 46 éves férfi
Péter, 46 éves
Társkereső Szentendre
16 perce lépett be

Soha nem kerestem még így kapcsolatot kiissé furcsának találom de sajnos a mai felgyorsult világban talán el kell fogadnom
Attila - társkereső Budaörs - 52 éves férfi
Attila, 52 éves
Társkereső Budaörs
16 perce lépett be

Attila vagyok, 52 éves. Társam keresem Budapest környékéről. Egyelőre nem írtam egyéni bemutatkozást. Ha megtetszett a profilom, s többre vagy kíváncsi, vedd fel velem a kapcsolatot! Ha írok, és nem válaszolsz ( akár egy udvarias nemmel is), bosszúból "kulcs a szívhez"-izékkel foglak bombázni! Na, csak azért mondom... :)
Peter - társkereső Dunakeszi - 62 éves férfi
Peter, 62 éves
Társkereső Dunakeszi
28 perce lépett be

Peter vagyok, 61 éves, lakhelyem Dunakeszi. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismern Holgyeim szemelyesen szivesen,tobbet!*moderálva*ITT nem akartok ismerkedni csak nezelödtök,azutan szivtok!Egyedul!!!! !i!
Roland - társkereső Monor - 31 éves férfi
Roland, 31 éves
Társkereső Monor
30 perce lépett be

Ha esetleg nem tudsz visszaírni akkor *moderálva*
Társkeresés Dunabogdányban
Dunabogdány
Dunabogdány

Keress Te is társat!

Nemed:
Keresztneved:
Lakóhelyed:
Születési éved:
E-mail címed:
Jelszavad:
Valódi, komoly
társkeresőkkel
Minden adatlapot és fényképet
ellenőrzünk, így biztosítva, hogy
csak komoly szándékú, valódi
társkeresőkkel találkozz
az oldalon, és ne láss sértő, ízléstelen tartalmat.