Szerelmi Horoszkóp

Oroszlán

(július 24. – augusztus 23.)

Tűz jegy. Micsoda fenséges jegy! Ő bizony irányít és csodálókat gyűjt maga köré. Szüksége van a szüntelen bókokra, és szereti a flörtöket, az új kalandokat – le sem tagadhatná, hogy vérbeli tüzes jegy. Tettvágy van benne és minden egoista tulajdonsága ellenére általában jól látja és ítéli meg a dolgokat, mindig tudja, mi a helyes irány. Amiért azonban nagyon lehet szeretni őt, az a jóindulata, a jószíve és az ereje. Ő mindenkire sugározza és kiterjeszti lényét, rá valóban fel lehet nézni. Környezetétől őszinteséget vár el, ezért meghódításában is nagy szerepe van az őszinteségnek, a nyíltságnak, és annak, ha érdeklődnek iránta és hagyják, hogy magáról beszéljen. Az Oroszlán nő szenvedélyes és igényes, és kitűnő barát tud lenni, a szerelemben azonban szinte szüntelen csillogásra van szüksége és arra, hogy állandóan szeressen és őt is viszont szeressék. Az Oroszlán férfi igazi hódító, ha kell, türelmesen vár a kiszemelt "prédára" és amikor már biztosra megy, akkor "csap le" rá. Érzései szenvedélyesek és őszinték, a szívéből jönnek. Csodás ajándékokkal halmozza el a szeretett nőt. Ám vigyázat: ha egy Oroszlán nem kapja meg azt az áhított csodálatot, rajongást és izgalmat, amire vágyik, új kapcsolat után néz!

Vissza a szerelmi horoszkóp címlapjára

Pozitívumok

  • bátor
  • energiában gazdag
  • döntéshozó
  • erős akaratú
  • optimista és pozitív

Negatívumok

  • szereti, ha kiszolgálják, ezért kényelmes és másokra hagy dolgokat
  • hiú
  • sértődékeny

Melyik jegy illik hozzá a legjobban?

Mérleg

- szeptember 24. – október 23.

Összeillő szerelmespár, a Mérleg nyitott minden kalandra és játékra, amit az Oroszlán mellett átélhet, ráadásul imádja az Oroszlán nagyvonalú stílusát. Kapcsolatuk hosszan tartó és izgalmas lehet, a Mérleg képes rajongással tekinteni az Oroszlánra, de ahogyan az állatok királyát, úgy a Mérleget sem lehet megkötni...

Nyilas

- november 23. – december 21.

Két összeillő ember és egy izgalmas kapcsolat, amelyből hatalmas, mindent elsöprő szerelem lehet! Mindkettőjükre jellemző az optimizmus, a vidámság és a jókedv, az élet napos oldalának a szeretete...

Oroszlán + Kos

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Azt mondják erről a konstellációról, hogy csodálatos egymásra találás lehet belőle, bár mindketten szenvedélyesek és uralkodni akarnak. Ennek ellenére kitűnő kapcsolat lehet szerelmükből, ha mindketten akarják és tesznek is érte. A szerelem az ő esetükben gyorsan és hirtelen jöhet, hiszen egyikük sem híve az időhúzásnak. Kölcsönösen képesek egymást feltüzelni, nemcsak testi, de szellemi szinten is. Az Oroszlánnak imponál a Kos bátorsága, lelkesedése és hevessége, és gyakorlatilag ugyanez tetszik a Kosnak is az Oroszlánban. Nem tagadnak meg egymástól semmi jót, ketten együtt nagyon tudják élvezni az életet. Ugyanakkor jellemzőek rájuk – mint minden tüzes jegyre – a nagy drámák. Egy Koshoz azonban egy olyan hasonlóan erős jegy illik, mint az Oroszlán. Különbségek persze vannak: a Kos érzelmileg egyszerűbb jegy, az Oroszlán pedig rámenősebb – anyagi téren is. Kapcsolatuk akkor lehet tartós, ha hasonló célokért küzdenek. A felállás szerint a Kos az, aki megszerzi, az Oroszlán pedig az, aki élvezi a javakat. És azt sem szabad a Kosnak elfelejtenie, hogy akárcsak ő, az Oroszlán is elvárja, hogy rajongjanak érte és szeret a középpontban lenni.

Tovább a Kos jegyhez

Oroszlán + Bika

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Bár a szexuális étvágyuk hasonló, mégis két különböző személyiségről van szó, ezért párkapcsolatuk nem túl harmonikus és nem túl tartós. Büszkék egymásra, de mindketten túl dominánsak, főleg az Oroszlán, aki ráadásul sokkal nagyvonalúbb életet él a spórolós Bikánál, ez pedig sok összetűzéshez vezethet kettőjük között. Ráadásul az Oroszlán imádja, ha körülrajongják és ha hódíthat, ez pedig sokszor rosszul esik és nincs kedvére a Bikának, aki nem csupán egy újabb trófea akar lenni az Oroszlán szentélyében.

Tovább a Bika jegyhez

Oroszlán + Rák

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Micsoda szerelem! Hosszan tartó és szenvedélyes. A tüzes Oroszlán nagy hatást gyakorol a Rákra, valósággal lenyűgözi őt. Csodálja az Oroszlánt, és neki is lát érzelmei mélyítésének, szerelmi fészkük megágyazásának. Remekül gondoskodik az Oroszlán harmonikus és kiegyensúlyozott háttérvilágának megteremtéséről, ráadásul szellemi síkon összeköti őket az is, hogy mindkettőjüknek fejlett igazságérzetük van. Ám az Oroszlán jóval kevesebbet törődik mások érzésivel, és szívesen udvaroltat magának. Azt sem bánja, ha mások is elcsábítják és meghódítják – bár ő is nagy „trófeagyűjtő” vadász tud lenni. Ezzel szemben a Rák monogám típus, érzelmileg stabil és hűséges. Mégis összeillő két jegyről van szó, mert mindkettőjük számára fontos az otthon melegsége és a családi harmónia. A Ráknak lehet, hogy idővel nagyobb igénye lenne még több kettesben töltött, meghitt pillanatra, de be kell látnia, hogy egy Oroszlánnak parancsolgatni nem lehet.

Tovább a Rák jegyhez

Oroszlán + Ikrek

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Íme, a szépség és az ész együttese. Összhangban vannak együtt, szerelmük a rajongáson alapszik. Mindkettőben megvan a hajlam a játékosságra, a kalandozásra, fantáziájuk és kreativitásuk határtalan. Ám az Oroszlán tekintélye állandó udvarlást igényel, amit az Ikrek hosszú távon nem biztos, hogy teljesíteni tud. Ráadásul az Oroszlán hűséges típus, míg az Ikrek szinte állandóan kaphatóak egy kis flörtre. Ha eljátsszák az Oroszlán bizalmát, akkor bizony a „nem vagy hozzám méltó” lemez kerül terítékre…

Tovább a Ikrek jegyhez

Oroszlán + Oroszlán

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Mondják, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, ennek ellenére szenvedélyes szerelmet élhetnek át együtt. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű lenne a kapcsolatuk, hiszen mindketten vezéralkatok és elvárják, hogy a másik rajongjon értük. Azt mondják, kétféle Oroszlán létezik: az egyik hódításról hódításra jár és trófeákat gyűjt, a másik végtelenül családcentrikus és nem eshet folt a becsületén és a hűségén. Akkor lesz szerencsés a kapcsolatuk, ha hasonló a habitusuk. Meg kell viszont említeni, hogy bár az Oroszlánnak az átlagosnál nagyobb a szabadságigénye és szívesen bocsátkozik kalandokba, ha megtalálja a párját, nem szívesen hagyja el.

Tovább a Oroszlán jegyhez

Oroszlán + Szűz

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Van úgy, hogy egy adott jegyre kevésbé jellemző tulajdonságokat vált ki egy másik jegy. Így van ez a Szűz esetében, aki általában az ész irányít párkapcsolataiban is. Ám egy Oroszlánért nem lehet nem rajongani, így a Szűz esetében nagyon is rajong. Kezdetben elbűvöli őt az Oroszlán népszerűsége és nagyvonalúsága, és mivel szereti az erős, irányítani képes embereket, tetszik neki az Oroszlán bátorsága, sokat tanulhat tőle. Az Oroszlán a Szűz talpraesettségét szereti, ám figyelnie kell arra, hogy meg is becsülje őt. Ráadásul a Szűz hamar rájön a turpisságokra. Ha elveszti rajongását és úgy érzi, hogy az Oroszlán kissé elhanyagolja vagy megcsalja őt, jéghideg logikával fogja a továbbkezelni a kapcsolatot, ami még egy bátor Oroszlánt is megviselhet.

Tovább a Szűz jegyhez

Oroszlán + Mérleg

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Összeillő szerelmespár, a Mérleg nyitott minden kalandra és játékra, amit az Oroszlán mellett átélhet, ráadásul imádja az Oroszlán nagyvonalú stílusát. Kapcsolatuk hosszan tartó és izgalmas lehet, a Mérleg képes rajongással tekinteni az Oroszlánra, de ahogyan az állatok királyát, úgy a Mérleget sem lehet megkötni. Ebből a szempontból is szerencsés a találkozásuk, hiszen egyikük sem a másik „nyakán ülő” típus. Nem biztos, hogy örök életükben hűségesek lesznek egymáshoz, de pontosan tudják, hogyan lehet a másikat kiengesztelni és visszahódítani. Azonban mindketten büszke emberek és nehezen viselik a kudarcokat, így hajlamosak egymást hibáztatni, ha valami nem sikerül nekik.

Tovább a Mérleg jegyhez

Oroszlán + Skorpió

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Nem mindig az örökkévalóság a cél. Ez a szerelem például általában rövid életű, de nagyon forró, mert nagy lánggal égő. Olyan szerelem, amilyenről sokan csak álmodnak. Mivel mindketten szenvedélyes, temperamentumos emberek, így igen hamar egymásra találnak, és igen hamar egymás karjaiban kötnek ki. Az Oroszlánt mágnesként vonzza a Skorpió erős szexuális kisugárzása, a Skorpió melle pedig dagad a büszkeségtől, hogy meghódított egy igazi királyt/királynőt. Kapcsolatuk azonban hamar megmutatja a másik arcát is. A Skorpió ugyanis roppant féltékeny tud lenni, aki legszívesebben kisajátítaná napfényes párját, ám az Oroszlán ezt nem bírja elviseli, neki szabadságra van szüksége. A Skorpió lelke egyre inkább besötétedik, míg az Oroszlán a napfényre vágyik mellőle.

Tovább a Skorpió jegyhez

Oroszlán + Nyilas

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Két összeillő ember és egy izgalmas kapcsolat, amelyből hatalmas, mindent elsöprő szerelem lehet! Mindkettőjükre jellemző az optimizmus, a vidámság és a jókedv, az élet napos oldalának a szeretete. Az Oroszlánnak tetszik a Nyilas kreativitása, nyüzsgő, örökmozgó viselkedése és érdeklődő természete. A Nyilast pedig elvarázsolja az Oroszlán magabiztos, erős kisugárzása. Mindketten nagyvonalúak a szerelemben és a párkapcsolatban, és szeretnek játszani, bohóckodni. Ők ketten nagy dolgokat érhetnek el közös életükben. Igaz, a Nyilasnak időnként meg kell vívnia a maga hatalmi harcát, hiszen egy Oroszlánnal áll szemben, de hasonló életfelfogásuk átsegíti őket a párkapcsolati kríziseken.

Tovább a Nyilas jegyhez

Oroszlán + Bak

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

A Bakot nem bűvöli el az Oroszlán királyi/királynői fensége, és parancsolgatni aztán igazán nem hagy magnak, és nem is az a típus, aki kimutatná rajongását, valamint hódolatát, amit pedig az Oroszlán nemcsak imád, de el is vár. Rövid ideig elvakíthatja őket a szerelem, hiszen mindketten határozottak és céltudatosak, de hosszú távon sok feszültség lehet közöttük. Az Oroszlán titokzatosnak, meghódítani valónak találja a Bak titokzatosságát és fel akarja olvasztani a jégpáncélját. A gond csak ott van, hogy amint ez sikerül neki, már közel sem látja olyan fényesnek kettőjük jövőjét. A Bak pedig a szerelem múltával túl akaratosnak és harsánynak érzi majd magához képest az Oroszlánt, aki nem engedi őt érvényesülni.

Tovább a Bak jegyhez

Oroszlán + Vízöntő

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Mindketten vezéregyéniségek, bármennyire is hihetetlen ez az Oroszlán számára. És ez a kettőjük közötti fő problémaforrás. Ha ők ketten összekerülnek, az csak azért lehet, mert az ellentétek (néha) vonzzák egymást. Az Oroszlán érdeklődését felkelti és kissé fel is bosszantja, hogy a szabad szellemiségű Vízöntő cinikusan szemléli a személyi kultuszát és egoizmusát, a Vízöntőnek ennek ellenére mégis imponál, ha az Oroszlán figyelme ráirányul. Nem lenne meglepő, ha szerelmük hosszú civakodásból és egymást maró gúnyból pattanna ki, teljesen váratlanul. Mivel nehezen szerzik meg egymást, ez kölcsönös tiszteletet vált ki belőlük. Ha félre tudják tenni saját büszkeségüket, remek párost alkothatnak.

Tovább a Vízöntő jegyhez

Oroszlán + Halak

Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Inkább barátságnak jó ez a kapcsolat, mint szerelemnek. A Halak csodálja és irigyli az Oroszlán önbizalmát, magabiztos fellépését és józan gondolkodását, ez pedig eleinte roppant imponál az Oroszlánnak, aki imádja, ha rajonganak érte és felnéznek rá. A Halak mindent szeret, ami jó és igazságos, és szereti az erőt is – ezeknek mind birtokában van az Oroszlán, akit pedig a Halak kreativitása és fantáziája nyűgöz le. Ám az is jellemző az állatok királyára (főleg fiatalabb korában), hogy amint meghódítja kiszemelt áldozatát, kissé lankad az érdeklődése iránta. Az Oroszlán nagyon sokat képes megtenni valakiért addig, amíg nem szerzi meg, utána azonban már könnyebben veszi a kapcsolatot. Ha egy gondoskodó Oroszlán kerül össze a Halakkal, akkor jó kapcsolat lehet ez a kettős, de alapesetben a Halak mindig szenvedni fog kicsit attól, hogy az Oroszlán sokat van távol tőle.

Tovább a Halak jegyhez
Vissza a szerelmi horoszkóp címlapjára
bezárás

Elfelejtett jelszó