Akik már megtalálták a párjukat
RandiBlog - hírek, tanácsok
a társkeresés világából

Társkereső Gomba

Legújabb gombai női társkeresők

Antónia, 24 éves
Társkereső Gomba
44 napja tag

Imádok horgászni és főzni legyen ennyi elég Realisztikusan szemlélem az életet, két lábbal állok a földön, amíg el nem fáradok: ilyenkor leülök.Roppant eredeti vagyok: imádom a széles karimájú kalapot és hozzá a rózsaszín nyuszimamuszt. Értékelem azokat a ritka pillanatokat, amikor a főnököm éppen előzetes letartóztatásban ül a hűvösön. Nem bámulom állandóan az orrom hegyén ülő szemölcsöt,ezért kevesebben gondolják rólam, hogy a szemem sem áll jól!!! Magamról bővebben: ?Szeretek utazni, fél éve voltam a szomszéd faluban is. Gyalog, mert nem jár busz, a biciklimet ellopták. Szeretek bulizni. Általános iskolában voltam a farsangon. Nyertem egy első helyezett jelmez tortát, mert azt hitték, hogy parasztnak öltöztem, pedig csak néző voltam az ünnepi ruhában. Kedvenc állatom az ebihal, aminek már van lába, csak az a baj, hogy nehéz sétáltatni. Amióta az egyik egyetemen felújítás van, azóta járok egyetemre is. Takarítani. Nagyon szeretem a zenét. Kedvenc számom a 69. Volt már párkapcsolatom is, 3 évig jártam egy jó pasival, csak neki nem szólt senki. Megviselt a szakítás. Nagyon érzékeny vagyok, a múltkor például rám esett egy gerenda és majdnem sírtam. Kedvenc filmem címét nem tudom, de egy szakállas fehér karatélyozós csávó lever, lelő, leszúr, megfojt, lerúg (zömében fordulatból) mindenkit. A címét azért nem tudom, mert a szomszéd nem az elejétől vette fel. Ha lesz nálam áram, akkor veszek TV-t. Addig valóságshow-t nézek, mert egy befőttes üvegbe beraktam 3 csótányt. Nagyon érdekes. Szóval nem vagyok egy minden napi ember
Orsolya, 37 éves
Társkereső Kiskunlacháza
21 órája tag

Szokásos cuccok es csilliárd más, ha megismersz megtudod :)))
Anna, 59 éves
Társkereső Budakalász
22 órája tag

Szeretném megtalálni azt a férfit aki a társam lenne! Dolgozónő vagyok. Szeretem a zenét a jó filmeket. Szeretek nevetni. Ha megismersz megtudsz rólam mindent! Komoly tartós kapcsolatot keresek!
Magdolna, 44 éves
Társkereső Érd
3 napja tag

Vidám,fiatalos,gyerek szerető vagyok. Egy 15éves gyermekem van.Szeretek sétálni,biciklizni,sütni,főzni. A szabadidőm a családommal töltöm.

Legújabb gombai férfi társkeresők

János, 23 éves
Társkereső Gomba
240 napja tag

Szia! Keresek egy olyan kapcsolatot, amelyben komolyan vesszük egymást, amiben szeresük és megbecsüljük a másikat. Én egy sokoldalú, vicces, rendes, komoly, barátságos, közvetlen embernek tartom magam. Szeretek új emberekkel ismerkedni, beszélgetni. Sportok közül az egyik kedvencem a motorozás, imádok motorozni igazán így a legkönnyebb kikapcsolódnom, de szeretek még néha elmenni, úszni is. Hát egyelőre csak ennyi, ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor csak írj. :)
Zsolt, 32 éves
Társkereső Biatorbágy
19 órája tag

Nem hiszem, hogy egy ember saját magát jellemezni tudná. Bármit írok, biztos lesz benne valótlan, pontatlan. Egy jó beszélgetésből sokkal több minden kiderül.
Tibor - társkereső Nagykőrös - 30 éves férfi
Tibor, 30 éves
Társkereső Nagykőrös
22 órája tag

Végre, csak hogy itt vagy. 2 éve kölcsönadtam a benzines fűnyírót, jó lenne, ha visszahoznád. Nincs fél milliós fizetésem, sem Alain Delon külsőm, de legalább -nem skatulyázok be senkit 3 mondat után, mintha legalább én teremtettem volna az univerzumot, -van érzelmi intelligenciám -a belső tulajdonságaimat nem egy bőröndben tartom -egy valós beszélgetést is képes vagyok szexinek tartani, nem csak a nagy kék boci szemeket -ki tudom számolni a kör kerületét Minden egyebet megtalálsz a profilon, de nyughatatlan kiváncsiságod csillapítására akár beszélhetünk is. Őrület, mi?
Gábor - társkereső Vác - 22 éves férfi
Gábor, 22 éves
Társkereső Vác
23 órája tag

Manapság elveszi az időm nagyrészét a munka, de a szabadidőmben szívesen beszélgetek bárkivel. Ha van kedved írj nyugodtan.

Éppen online gombai társkereső nők

Judit, 49 éves
Társkereső Bugyi
3 perce lépett be

Judit vagyok, 48 éves, lakhelyem Bugyi. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Katalin, 53 éves
Társkereső Kistarcsa
7 perce lépett be

Komoly, tartós kapcsolatot keresek, ami őszinteségen és egymás megbecsülésén túl a szereteten alapszik. Kedves és vidám vagyok.Hasonló gondolkodású társam keresem. Kalandorok mindenképp kerüljenek. Szeretem látni mindenki arcát, ezért kérlek ne napszemüveges képet tegyél föl.
Piroska, 61 éves
Társkereső Dunakeszi
12 perce lépett be

Komoly,tartalmas, tartós, de nem összeköltözős kapcsolatot keresek.Nem dohányzom,szeretek utazni,kirándulni, zenét hallgatni.Egyszerü, kétlábbal a földönjáró ember vagyok. Ha nem probléma elérhetőséget kérek! :)
Zita, 39 éves
Társkereső Fót
15 perce lépett be

Gyermek: 2 Kutya: 1 Társ: 0 Újratervezés alatt .......

Éppen online gombai társkereső férfiak

Csaba, 53 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
3 perce lépett be

170 cm magas, barna hajù, kèk szemű, 52 éves fiatalember keresi èlete párját. :-)
László - társkereső Veresegyház - 62 éves férfi
László, 62 éves
Társkereső Veresegyház
3 perce lépett be

Egyedülálló, kissé romantikus férfi, Hölgy partnerét keresi, hosszútávra.
Kál, 55 éves
Társkereső Tápiószecső
3 perce lépett be

Sportos, kutyás hapsi vagyok, szeretem a természetet és a nyugalmat.
Attila, 51 éves
Társkereső Sülysáp
3 perce lépett be

Sziasztok! Egyedül álló rendezett körülmenyek kozott elek. Budapesten dolgozom. Szemelyes talalkozas szerintem nagyon fontos.

Diplomás gombai társkereső nők

Edina, 45 éves
Társkereső Maglód
Főiskolai diplomás (szociálpedagógia)

Úgy gondolom sok olyan csodálatos dolgot írhatnék ide amit általában olvasni lehet egy ilyen helyen, de arról hogy milyen szuper és csodálatosan szépséges, bájos, és ember szerető vagyok, nos erről csak akkor tudnék bárkit meggyőzni ha már egy pár szót akár levelezés, akár személyes találkozás útján váltottunk. Tehát URAIM csak bátran ostromoljanak:-).
Otília, 32 éves
Társkereső Dunakeszi
Főiskolát végzett

Határozott és céltudatos vagyok. Szeretem kezemben tartani a dolgokat, de néha nem árt egy segítő társ ehhez.
Mariann, 62 éves
Társkereső Dunakeszi
Főiskolát végzett

Társat keresek mindahhoz, amit nem lehet, vagy nem jó egyedül csinálni: kultúrához, utazáshoz, szórakozáshoz, szerelemhez, és talán az egész élethez... Társat keresek levelező, nappali, majd esti tagozaton!!!!!!!
Andi - társkereső Halásztelek - 49 éves nő
Andi, 49 éves
Társkereső Halásztelek
Főiskolát végzett

Partner mindenhez kell. A beszélgetéshez - de a hallgatáshoz is...

Diplomás gombai társkereső férfiak

Mihály - társkereső Göd - 54 éves férfi
Mihály, 54 éves
Társkereső Göd
Főiskolát végzett

"-ha valahol,akkor ezen a fórumon naponta lehet tapasztalni,hogy a \'világ\' legnagyobb üzlete az lenne..,-"embereket annyiért venni amennyit érnek..-azután annyiért tovább adni Őket,amennyire tartják magukat..;) Amit érdemes tudni rólam,hosszú ideig versenyszerűen sportoltam,ezért szinte az életem része lett a sport.../kerékpár,kajakozás/. ..,ha t.v.-akkor inkább csak az \'információs\'csatornák... Szívesen járok kultúrális rendezvényekre... ..,koncert,néptánc,népzene,szinház...stb. Szerintem az a jó kapcsolat,amiben egymás jó tulajdonságai kerülnek előtérbe,a rosszak lefaragásán meg közösen tudunk "dolgozni"! Nem titok, számomra fontos a fizikai vonzalom,-mert szerintem sokat segíthet a nehezebb időszakok túljutásán :)) Véleményem szerint fontos a hasonló értékrend,-megkönnyíti az új közös célok megválasztását.... Tapasztalataim szerint itt a legtöbb hölgy \'elbűvölő\'szeretne lenni,pedig ahhoz,hogy egy kapcsolat jól működjön,a jó tulajdonságokra nagyobb szükség van..! (...érdekes dologra lettem figyelmes,a korosabb hölgyeknek jobb izlésük van,merthogy Ők írnak nekem...;))
Adrian - társkereső Sződliget - 29 éves férfi
Adrian, 29 éves
Társkereső Sződliget
Főiskolai diplomás (biológia)

Egy kis faluban éldegélek, leggyakoribb társaságomat a szobanövényem és a bennem élő baktériumflóra jelenti. :) Munkaidőmben tudományos újságíróként igyekszem az embereket okosítani. Ha éppen nem a klaviatúrát ütöm, akkor rendszerint olvasok, filmet nézek, kirándulok. Imádok fotózni, főleg a tájról lövök képeket, de nagy vágyam, hogy belevessem magam a portréfotózásba is. Sajnos jelentkező egyelőre nem akad, de hátha szerencsém lesz. ;) Ha felkeltettem az érdeklődésed, és többre vagy kíváncsi, nyugodtan írj!
Csaba, 48 éves
Társkereső Solymár
Főiskolát végzett

Az tesz naggyá, hogy szünnöd nem lehet, s, hogy sose kezdesz,az a végzeted. A forgó ég mása csak énekednek, mindig egy benne a vég és a kezdet, s amit a Közép nagy hulláma hord az, ami még lesz s már eleve volt....
Tamás, 31 éves
Társkereső Cegléd
Egyetemi diplomás (mérnök (infrastruktúra))

Egy lány felhívott: "Gyere át, nincs itthon senki." Átmentem. Tényleg nem volt otthon senki...

Ingyenesen megismerhető gombai társkereső nők

Ágnes, 55 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
Platina előfizető

Pont azt az egyet keresem, aki pont engem keres........ Legyen ennyi elég elsőre.:):):) - a többit majd személyesen, ha érdekel, ha meg nem, akkor úgyis mindegy milyen vagyok.:):):)
Edit - társkereső Mogyoród - 46 éves nő
Edit, 46 éves
Társkereső Mogyoród
Platina előfizető

Szerelmem nem lelem. Errefele esetleg? A legszebb ajándék az aorta. Mert szívből jön... Íróasztal a paddal. Kismadár, és villanyfény. Annyira létra! Mikor kértem a függöny, akkor meg nem farmerszoknya. Gitárilag ugyan hamisciprus, meg mosógép a ventillátorral. Érted a cinkét? Bármikor elviszem a zoknimat, de nem szeretem kitalálni, hogy fenyőrügy, vagy empiriokriticizmus. Egyébként muskátli? Vagy táncolható balett-ágynemű???????? Levélke, levélke, ha lehetik kéretni. Bajusz Marcit neeeeeeeeeeem, köszike.

Ingyenesen megismerhető gombai társkereső férfiak

Feri, 39 éves
Társkereső Érd
Platina előfizető

Komoly kapcsolatot céljából regisztráltam...........
Gabor, 43 éves
Társkereső Budakeszi
Platina előfizető

ha kerestek megtalaltok. Gabor vagyok, 41 éves, lakhelyem Budakeszi. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Péter, 38 éves
Társkereső Érd
Platina előfizető

Alapvetően nyugodt, türelmes, együttműködésre és vidámságra törekvő embernek tartom magam. Utálom és kerülöm az agressziót, fel nem foghatom a rosszindulatot. Olyan környezetben érzem jól magam, ahol az összhang és a jókedv van főszerepben. Szókimondó vagyok, ami elsőre nagyképűségnek, bunkóságnak tűnhet, pedig ezek a tulajdonságok távol állnak tőlem. Nem hétvégi kalandot keresek, hanem egy társat, akivel együtt építjük a közös jövőt. Azt hiszem a kulcsszó a "család".
János, 49 éves
Társkereső Veresegyház
Platina előfizető

Budapest mellett élek rendezett körülmények között. Életem párját keresem egy kedves, intelligens hölgy személyében. Szabadidőmben szívesen kirándulok, utazom, kerti sütögetéseket rendezek. Érdekelnek a művészetek és az emberiség történelme. Mi fontos nekem igazán? A szeretet, a megbecsülés, és az, hogy ebben a rohanó világban álljunk meg, és figyeljünk oda egymásra. Olyan párkapcsolatot szeretnék, melyben számíthatunk a másikra és mindenben támogatjuk egymást. Szövetségest, Partnert, Szerető társat keresek. Tisztában vagyok azzal, hogy egy jó párkapcsolatért sokat kell tenni, nem pottyan az ember ölébe csak úgy. Szeretném, ha az életemben a fontossági sorrend hamarosan megváltozna és végre valaki elfoglalhatná az első és egyetlen helyet.

Keresztény gombai társkereső nők

Andrea, 39 éves
Társkereső Százhalombatta
hívő római katolikus

Kedves, megért férfit keresek. Szívesen írok többet magamról, ha kérdezel... :-)
Monika, 27 éves
Társkereső Dabas
vallása: református (nem gyakorlom)

Helo 1. Komoly kapcsolatra vágyom keresem a társam ha tetszem irj nyugotan minden képen visza irok Pusziii????????????????????????
Andi, 44 éves
Társkereső Dunakeszi
vallása: római katolikus (nem gyakorlom)

Egy tartalmas, meghitt, bizalmon alapuló, tartós kapcsolatot keresek.
Hajnalka;)))) - társkereső Kerepes - 50 éves nő
Hajnalka;)))), 50 éves
Társkereső Kerepes
hívő római katolikus

Egészségügyben dolgozom endoscopos asszisztensként. Jelenleg is továbbképzem magam! A munkám, a hivatásom is egyben. Komoly tartós kapcsolatot keresek. Szeretek kirándulni a természetben,Magyaro.csodálatos tájain,na és mindenfelé a nagyvilágban. Kedvelem az embereket,a jó baráti társaságot. Szeretem a jó zenéket,kellemes beszélgetéseket,sétákat,és hasznosan eltölteni az időt. Nyitott vagyok mindenre, ami érdekel,vagy felkelti a kíváncsiságomat. Sport,utazás,mozi,baráti összejövetelek,koncert,táncos bulik,családi partik. Szeretek olvasni,zenét hallgatni,és új kapcsolatokat,barátságokat kialakítani. Szeretem fotózni a természet szépségeit,az embereket, épületeket stb. Klassz képeket készítek, mert érzékeny vagyok a külvilágra és más emberi kapcsolatokra is. Nyitott és közvetlen vagyok,persze bizonyos határokon belül. Ismerj meg, talán megkedveljük egymást!!!?

Keresztény gombai társkereső férfiak

Ferenc, 50 éves
Társkereső Gyál
hívő római katolikus (nem gyakorlom)

Káros szenvedélyektől mentes sportos pasi vagyok. Komoly nem, egy éjszakás kapcsolatra vágyok. Keresem azt a korban és alkatban hozzám passzoló hölgyet, akivel élvezhetem nyugodtan az életet.
Tamás, 33 éves
Társkereső Abony
vallása: római katolikus (nem gyakorlom)

Nemrég olvastam egy cikket Stephen Hawkingtól, amiben azt írják, hogy már csak 1000 éve van az emberiségnek a földön. Na mármost jó lenne, ha bejelölne az igazi, mert kifutunk az időből. :) A társamat keresem, aki kiegészít, aki boldoggá tesz, aki megnevettet, akivel le tudom élni az életem hátralévő részét. Jaaa és fontos, hogy szeressen táncolni... :)
Zsolt - társkereső Törökbálint - 45 éves férfi
Zsolt, 45 éves
Társkereső Törökbálint
hite: római katolikus (alkalmanként)

Sziasztok!! Társat keresek, komoly kapcsolat reményében. Nincs kedvem flörtölgetni senkivel, és nem is fogok. Kizárólag sportos párt keresek.
Janesz, 50 éves
Társkereső Kistarcsa
hívő római katolikus (hiszem, de nem gyakorlom)

csaladcenrikus vidam es fozni,,fuzni ,,valo pasi vagyok nem dohányzo es nem iszom szeretem az ,,életet,, is kozos programok max.hive vagyok az elet minden teruleten

Fiatalabb, 30 év alatti gombai társkereső nők

Dorka, 18 éves
Társkereső Tinnye

Nem tudom pontosan mit is kéne írjak... Őszinte és nyílt embernek tartom magam. Általában vidám vagyok bár sokak szerint igen érzelmes vagyok. Szerintem egy kapcsolatban az egymásba vetett megalapozott bizalom a fontos, hogy mindig számíthass a másikra... Mondjuk még nincs sok túl komoly tapasztalatom etéren... De én mindig próbálom a legjobbat adni. Nem túl összeszedett amit eddig írtam.. de végülis jellemez ez is. Elég beszédes vagyok, bár idő mire el tudok engedni. Aki jobban ismer eddig mind azt mondta, hogy amit a legjobban szeret bennem az az, hogy minden téren segítőkész vagyok és bármit meglehet velem beszélni. Hát asszem körülbelül ennyi úgy nagyvonalakban. Amúgy szeretek lovagolni, korizni, focizni(mondjuk ebben nem vagyok túl jó...:)) meg bármit ami sport. Sokat szoktam kockulni. Na de szerintem befejezem így is elég hosszú lett ez a bemutatkozás csoda ha végig bírtad olvasni. ;) Sziasztok!:)
Regina, 20 éves
Társkereső Penc

Sziasztok *moderálva* Regina vagyok itt nem nagyon szeretek bemutatkozást írni mert mindenki máshogy ismer ki :) ha szeretnétek nyugodtan írjatok sziasztok :)
Irén, 25 éves
Társkereső Örkény

Sziasztok! Én egy komoly kapcsolatot szeretnék. Szeretnék már családot, de az a baj hogy mostanság nehéz találni komoly embert ,de remélem itt meg találom az IGAZIT :) *moderálva*
Judit, 27 éves
Társkereső Dunakeszi

Ismerj meg és meglátod milyen vagyok :) A külső belső nélkül mit sem ér.

Fiatalabb, 30 év alatti gombai társkereső férfiak

Ádám - társkereső Pilisvörösvár - 28 éves férfi
Ádám, 28 éves
Társkereső Pilisvörösvár

Úgy taktikázom, hogy közben nem is taktikázom!" :) Céljaim eléréséhez átgázolok mindenen... :) És rendszerint nem vallok kudarcot! ;) Én vagyok az a férfi, akire anyukád azt fogja mondani: őt biztosan nem, ki van zárva! :D Eléggé öntörvényű vagyok és független, de azért a jó tanácsokat mindig meghallgatom... Szeretem, ha már félszavakból is..... ;)
Tomi, 22 éves
Társkereső Pilisborosjenő

Szia, Tomi vagyok, most nem tudtam egyéni bemutatkozást írni. Ha többet szeretnél tudni rólam, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerjük meg egymást.
Norbert, 25 éves
Társkereső Göd

Életem során sok mindennel foglalkoztam. Középsuliban egészségügyet tanultam, míg fősulin web-programozást. Bár a programozás során elég sok nyelvet sajátítottam el, büszkén mondom, hogy az angolt is ismerem (bár részben tudok franciául, spanyolul, oroszul, németül, de ezek a nyelvek kezdenek megkopni nálam :/), mostanság tanulom meg a jelbeszédet is . Ezek mellett remekül értek a 3D-modellezéshez és film készítéshez. Szeretek másokkal foglalkozni, ismerkedni, törődni velük, míg megint másokkal versenyezni és küzdeni.Akinek szüksége volt rám, annak mindig ott voltam, mint egy barát, még ha nem is kellett a segítségem. Rám mindig lehet számítani jóban és rosszban is. Ezen felül elég el tudok beszélgetni a nálamnál fiatalabbakkal és a nálamnál idősebb személyekkel is. Szeretek az állatokkal foglalkozni és játszani velük, legyen az menhelyi vagy születése óta nevelt. Kedvenc időtöltéseim az olvasás és kirándulás. Időközönként szoktam verseket és ilyen kisebb történeteket írni (ezek többnyire fantasy-k). Jelen pillanatban új fajta dolgokkal is foglalkozom. Mint például az interneten megismert barátaimat lepem meg mindenféle ajándékkal. Mivel, nem mindenki engedheti meg magának azt, amit szeretne, így meglepetésszerűen segítek elérni azt. Nagyjából, ennyi lenne röviden. MEGJ: nem szívesen teszek fel képet magamról, mert sosem sikerülnek túl jól :S MEGJ2: a feltett képen épp egy werkfilmet forgatunk. Szeles volt az idő Fóton. Ennél csak rosszabb kép születhet :D MEGJ3: a második kép egy kicsit öregecske. Néhány évvel ezelőtti, de nem sok változás történt azóta :_D MEGJ4: jelen pillanatban nem tudok senkinek sem visszaírni :S
Richárd - társkereső Tápiószecső - 28 éves férfi
Richárd, 28 éves
Társkereső Tápiószecső

Kedves Látogató! :) Mit is írhatnék ide? Valami frappáns, öndicsérő szöveget kellene, mindenki így tesz, de én úgy gondolom, hogy nem vagyok átlagos srác, ezért én nem is fárasztanálak ezzel! :) Beszélgessünk, ismerj meg és majd Te eldöntöd milyen is vagyok valójában! ;) Hiszen írni bármit lehet...

30-as gombai társkereső nők

Andi, 38 éves
Társkereső Gödöllő

Nem tudom mit keresek itt, de azt tudom, mit nem. Hazugok, gerinctelenek kíméljenek....
Erika, 38 éves
Társkereső Százhalombatta

Szeretem a természetet.Szeretek moziba járni,sétálni.Nagyon romantikus,szeretetre vágyó nő vagyok.
Éva, 39 éves
Társkereső Vecsés

Szió mindenki, Éva vagyok, szerretek olvasgatni, pláne ha megtalálom a nekem való könyvet :)...pszichológiai témájú jöhet minden mennyiségben. Szeretek kimozdulni otthonról, önkénteskedés,mozi,szinhaz, kirándulás, biliárd, bowling stb. és nem mindig szeretem használni az ékezetet a betűkre csak ha nagyon elvész a mondat lényege. Szeretnék hasonló időtöltéseket kedvelő valakit megismerni. LOL É.
Tercsi, 37 éves
Társkereső Pomáz

Hol is kezdjem.... Két kiskorú gyermekemet egyedűl nevelem. Nagyon szeretek táncolni, kirándulni, biciklizni, színházba járni. Műkörmösként, pedikűrösként dolgozom egy nagyobb szépségszalonban. Keresem társamat akivel jókat lehet beszélgetni, nagyokat nevetni,és közös élményeket szerezni.

30-as gombai társkereső férfiak

Attila, 38 éves
Társkereső Szentmártonkáta

38 éves vidéki srác vagyok vidéki értékekkel. Mostanra már komolyan megérett bennem, hogy szeretnék megállapodni, párt találni és a családalapítás gondolata is egyre gyakrabban fogalmazódik meg bennem. Ezért arra gondoltam, hogy megadom magamnak az esélyt arra, hogy akár itt megtaláljam az én Nagy Ő-met. Alapvetően optimista és életvidám ember vagyok. Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben a sport, annak minden formája, de elsősorban a foci és a kedvenc csapatom az Fc Barcelona. Szeretek utazni, szeretem a jó filmeket és szeretem a családommal és a barátaimmal tölteni az időmet. Ha úgy érzed, hogy tudsz azonosulni a fentiekkel, akkor várom a jelentkezésed és lehet, hogy együtt még boldogabb lesz az életünk :)
János, 39 éves
Társkereső Fót

Ide bármi szépet, jót, igazat és hazugságot írhatnék. Szerintem ismerj meg, és döntsd el, megfelelhetek-e számodra. Írj hogy megismerjük egymást. *moderálva* röviden ennyi :)
Szabolcs, 34 éves
Társkereső Érd

Mindig "szerettem" ezeket a bemutatkozókat, de hát ha kötelező :).. Ám legyen: Segítőkésznek, önzetlennek, őszintének tartom magam, de ezt úgy is azok tudják visszaigazolni akik ismernek vagy megismertek :). Amivel szeretek foglalkozni az a heti rendszeresen sport, mellette ahogy az időm engedi filmeket, sorozatokat nézek, netezek. Ezen felül mindig olyas valamit próbálok csinálni, abban a kevés szabadidőben, ami a munka mellett megmarad, amihez a legtöbb kedvem van :). Remélem lesz majd valaki, akivel közösen megoszthatjuk egymással a vágyainkat, élményeinket, életünket :).
Csaba - társkereső Tápiószele - 31 éves férfi
Csaba, 31 éves
Társkereső Tápiószele

Kedves Társkereső! Komoly kapcsolat reményében regisztráltam erre az oldalra. Remélem, hogy itt meg is találom a nagy "Ő"-t.

Középkorú gombai társkereső nők

Angéla, 40 éves
Társkereső Fót

2 gyerekes anya vagyok aki szeretetre megértésre és törödésre vágyik. Link alakok kíméljenek. :)
Tunde, 45 éves
Társkereső Budaörs

egyszerű de egyben bonyolult is hiszen nő vagyok Megfejteni talan soha nem... Milyen lesz egy vas ha többször tűzbe tartják?
Ica - társkereső Pécel - 49 éves nő
Ica, 49 éves
Társkereső Pécel

Nem tudom mit írhatnék ide. Ha meg akarsz ismerni beszélgessünk! :)
Krisztina, 41 éves
Társkereső Kistarcsa

40 éves vagyok, van egy 10 éves kislányom. Élelmiszer mérnökként dolgozom egy országos intézetben. Szabadidőmben szeretek kirándulni, bringázni, színházba járni.

Középkorú gombai társkereső férfiak

Csaba, 41 éves
Társkereső Százhalombatta

Magyarországon nem keresek tovább, márciustól az Egyesült Királyságban leszek. Egyedülálló villamosmérnök vállalkozó vagyok. Magas, jókedélyű, rock zenét kedvelő... Családi házban élek, 2 kutyával. Kit keresek? Egy aranyos, okos lányt, akivel megoszthatom mindenem. Mit csinálok? A természetjárástól a koncertekig minden... Mi érdekel? A fizikától a filozófiáig, a környezetvédelemtől az űrkutatásig...
Gábor, 40 éves
Társkereső Gödöllő

Az élet túl becses ahhoz, semhogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen, szeretet, és végső soron remény nélkül éljünk.
richárd, 46 éves
Társkereső Piliscsaba

Sziasztok! richárd vagyok, 40 éves, lakhelyem Piliscsaba. Felsőfokú tanfolyamot végeztem, vállalkozó vagyok, nem dohányzom, nem iszom alkoholt. Nőtlen vagyok, gyermekem nincs, de később szeretnék. 176 cm magas vagyok és 80 kg, testalkatom sportos, a szemem zöld, a hajam barna. Egyelőre nem volt időm többet írni, de hamarosan pótolom. Örülök, hogy megnézted az adatlapom; ha felkeltettem az érdeklődésed, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot! (Ez egy automatikusan generált szöveg, mert richárd nem írt elfogadható bemutatkozást.)
Attila - társkereső Érd - 45 éves férfi
Attila, 45 éves
Társkereső Érd

Egy nőt keresek,ki a Nő lehetne. A megtett jó,még mindíg kellemesebb,mint az,amit nem tett meg az ember,s jó is lehetett volna.

50 év feletti gombai társkereső nők

Gabi, 53 éves
Társkereső Gyömrő

Szeretek látni, hallani, átélni, megélni. Igaz társat keresek, aki segít, akit segíthetek.
Éva, 62 éves
Társkereső Érd

Budapest, illetve környékéről fűggetlen 58-62 éve társat keresek, komoly kapcsolatot szeretnék.Nem vagyok előfizető küldj elérhetőséget.
Kata - társkereső Budakeszi - 65 éves nő
Kata, 65 éves
Társkereső Budakeszi

Kedves , vidám, magas, még aktívan dolgozó hölgy vagyok. Szeretem az embereket, az állatokat, az életet... Magas, optimista, jó tartású urat keresek a 60-as korosztályból, aki tud rácsodálkozni hogy a csillagok csak néznek, de nem potyognak ránk...képes kiülni hallgatni a csendet akár egy pohár borral a kezében, és a teremtés csodáiban gyönyörködni...
Zsuzsi, 67 éves
Társkereső Gyál

Szeretnék egy olyan férfivel megismerkedni akinek én és a család a fontos. Ne legyen link! Én nagyon családcentzrikus vagyok.Szeretek jókat beszélgetni, szeretek kirándulni moziba és szinházba járni. Szeretem a jó zenét hallgatni. Szeretnék egy olyan társtra találni aki mindig mellettem van, és mindent meg tudunk beszélni egymással.Jól öltözzön és ne igyon.

50 év feletti gombai társkereső férfiak

János - társkereső Göd - 65 éves férfi
János, 65 éves
Társkereső Göd

Átlagos testalkatú,sportos pasi vagyok.Sok dolgot szeretek csinálni.Építkezés,kertészkedés,teke,bowling,tánc,dunázás,napozás,barkácsolás.Ennél fogva kevés időm van,és sok munkám! Szeretnék egy komoly,őszinte,vidám,szexis társat,ha van ilyen!
Karesz, 52 éves
Társkereső Páty

Szeretet adni és kapni vágyó pasi keresi partnerét...
László - társkereső Iklad - 68 éves férfi
László, 68 éves
Társkereső Iklad

László vagyok nyugdíjas fiatalos a kinézetem, jelenleg is dolgozom mint Személy És Vagyon Őr Olyan hölgy társaságát keresem aki hozzám is tudna idővel költözni Családi házban lakom a ház ketté van választva nekem külön bejáratom van és a volt feleségemnek szintén külön ő párkapcsolatban él én pedig jelenleg egyedül Aszódon születem és a szomszéd faluban Lakom Ikladon ez Pest Megyében van bútorjaim minden meg van a hölgynek csak a ruháit kel hozni Email *moderálva* erre tudok válaszolni!
Miklós, 60 éves
Társkereső Szentendre

Káros szenvedélyektől mentes család centrikus férfi keresi párját nem csak szabad idő el töltésre , unokák kényeztetése , közös főzés kert virág , esténként megérdemelt pihenés a teraszon nézni kéz a kézben a naplementét. Közösen élni a piros és szürke betűs napokat egymás örömére.

Elit gombai társkereső nők

Gica - társkereső Gödöllő - 49 éves nő
Gica, 49 éves
Társkereső Gödöllő
Középvezető

Köszöntelek Kedves Érdeklődő! Hozzám hasonló társat keresek. Aki magas, inteligens férfi , tudja magáról, hogy jó, és ez nem önteltséggel, hanem harmóniával, és egészséges önbizalommal tölti el. Én adom a kedvességet, harmóniát, együttérzést..... Te hozod a biztonságot,bátorságot, őszinteséget. Ezt megfűszerezzük szeretettel,szenvedéllyel, no meg humorral, ......aztán megesszük amit főztünk.:-) Finom lesz, .......érzem! :) Nem vagyok előfizető, válaszolni esetleges leveledre csak akkor tudok , ha küldesz e-mail címet is ) Végül egy idézet \"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.\" Ezt szeretném .
Kati, 48 éves
Társkereső Nagymaros
Középvezető

Romantikus, ugyanakkor két lábbal a földön járó, életvidám, nőies, a humort értő és szerető nő vagyok. Ismerkedni szeretnék, nem laza kapcsolatot. A tartós kapcsolat alapjai pedig nálam a bizalom és az őszinteség.

Elit gombai társkereső férfiak

István, 42 éves
Társkereső Kistarcsa
Felsővezető

Egy vidám természetű, energikus, őszinte határozott férfi vagyok. Szeretek kirándulni, olvasni, zenét hallgatni, színházba járni. Az unalom nem szerepel a szótáramba de szeretek nagyokat piheni :-)
Laci, 38 éves
Társkereső Érd
Középvezető

Sokmindent írhatnék magamról, de inkább az interaktív ismerkedés és a kölcsönös felfedezés híve vagyok. A nagy marketing szövegeket hanyagolva, nem szeretnélek sem itt, sem az esetleges beköszönésemben fárasztani egy hosszas monológgal. Szerintem kölcsönös alap szimátia esetén kialakul a kommunikáció, vagy kiderül hogy mégsem egymást szeretnénk megismerni. Ha az adatlapomat látva felkeltettem az érdeklődésed, akkor beszélgessünk és ismerjük meg egymást jobban is, én ezt javaslom. A gépi sablon és illendőségi válaszoktól pedig nyugodtan eltekinthetsz ha nem voltam elég megnyerő számodra, ne terheljük egymást feleslegesen. Ez igy korrekt.
Attila, 42 éves
Társkereső Albertirsa
Középvezető

Mint mindenki, így én is azért regisztráltam erre az oldalra, hogy társat találjak. Hogy én milyen is vagyok? Azt hiszem ezt itt pár szóval nem igazán lehet elmondani, illetve szerintem a sablonokból már mindenkinek elege van. Ha úgy gondolod, hogy az adatlapomon feltüntetettek miatt - vagy épp annak ellenére - mégis van kedved találkozni velem, úgy lehetőséged lesz megismerni és meglátni vajon én vagyok-e az akit keresel!
Áron, 38 éves
Társkereső Ócsa
Felsővezető

Kedves látogató! Minden ember arra vágyik, hogy megtalálja az igazit, Én is azért vagyok itt :-) Komoly kapcsolatot keresek!

Fényképes gombai társkereső nők

Julcsa - társkereső Dunakeszi - 56 éves nő
Julcsa, 56 éves
Társkereső Dunakeszi
2 fotóval

Nyitott vagyok és vidám. Szeretném átélni minden nap a társammal, hogy szeretetben kényeztetjük egymást.
Ágnes, 40 éves
Társkereső Veresegyház
1 fotóval

Sziasztok! Ágnes vagyok, 39 éves, lakhelyem Veresegyház. Főiskolát végeztem, vállalkozó vagyok, nem dohányzom, ritkán iszom alkoholt. vagyok. 168 cm magas vagyok és 58 kg, testalkatom , a szemem barna, a hajam szőkésbarna. Egyelőre nem volt időm többet írni, de hamarosan pótolom. Örülök, hogy megnézted az adatlapom; ha felkeltettem az érdeklődésed, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot! (Ez egy automatikusan generált szöveg, mert Ágnes nem írt elfogadható bemutatkozást.)
Anikó - társkereső Ceglédbercel - 64 éves nő
Anikó, 64 éves
Társkereső Ceglédbercel
4 fotóval

NAGYON VIDÁM,SPORTOS,NYITOTT,ŐSZINTE NŐ VAGYOK.KERESEM HASONLÓ,POZITÍV,FIATALOS,SPORTOS FÉRFI ISMERETSÉGÉT.
Klári, 57 éves
Társkereső Gyömrő
5 fotóval

Szeretek minden évben új helyeket felfedezni a világban. Kedvelem a színházat, a kertészkedést, a jó könyveket és az utazást. Igazi társat keresek, aki megértő, gyengéd, hasonló érdeklődésű, és akivel közös élményeket szerezhetünk együtt.

Fényképes gombai társkereső férfiak

Károly, 73 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
2 fotóval

Szigetszentmiklóson lakom egyedül egy családiházban. Bár nyugdijban vagyok ,de aktivan dolgozok még.
Gábor, 28 éves
Társkereső Vácegres
3 fotóval

Sziasztok a nevem Gábor 26 éves éves komoly kapcsolatot keresek.26 -30 év közti lányok érdekelnek Pest megye Gödöllő és Váciak előnyben.
Tamás, 53 éves
Társkereső Érd
5 fotóval

Ismerőseim bátoritottak fel hogy jelentkezzek egy társkereső oldalon, kiváncsi vagyok az eredményre Vidám természetű , érzelmes , optimista , természetet , állatokat kedvelő vagyok . Szeretek barkácsolni , kertészkedni , kirándulni , gyógy és termálvizben lazitani
Tamás, 31 éves
Társkereső Dunaharaszti
9 fotóval

Szia Tamás vagyok. ! Hobbim a bringázás. Sokat szoktam sétálni és olvasni! Optimista típus vagyok, és igazi örökmozgó, rengeteget sportolok. Az építészet különösen érdekel:) Nagyon szeretek koncertekre járni, az a semmihezsem fogható érzés ami ott magával ragadja az embert :))

Most online gombai párkereső nők

Eszter - társkereső Pilisvörösvár - 36 éves nő
Eszter, 36 éves
Társkereső Pilisvörösvár
15 perce lépett be

Mindenki a boldogságot keresi.. Ennek pedig az egyik legfontosabb eleme, hogy igazi társ legyen az ember mellett.. Aki egy személyben a legjobb barát, tökéletes szerető, jó szülő, lelki társ. Kevés ember van aki nem csalódott még egyszer sem életében.. Ez alól én sem vagyok kivétel. Keresek valakit akivel olyan dolgot látunk meg egymásban, ami a többi ember számára láthatatlan! Kérlek, hogy ne írj akkor, ha még mindig az egyéjszakás kalandok izgalma éltet! De ha már a család, az otthon melege és meghittsége a vágyad, akkor viszont üzenj bátran! És a végére a legfontosabb!Életem legdrágább kincse a kisfiam! És aki őt megszereti és viszont, annak már nálam is nyert ügye van! AKIT VALÓBAN ÉRDEKLEK AZ NEM LUSTA ELOLVASNI AZ ADATLAPOMAT, AHOL VISZONT LÁTNI FOGJA, HOGY NEM SZERETNÉK SEM 26 ÉVES FIÚVAL, SEM 48 ÉVES ÚRIEMBERREL, SEM VALAKIVEL AKIVEL EGYMÁSTÓL 300 KM-RE ÉLÜNK MEGISMERKEDNI!! Nem vagyok előfizető, ezért aki nem platina tag, annak csak email címre tudok válaszolni... Köszönöm!!!!
Zsuzsi - társkereső Vác - 43 éves nő
Zsuzsi, 43 éves
Társkereső Vác
19 perce lépett be

Keresem a párom a bizalom, őszinteség, szeretet, megértés jegyében. Ha Te is így gondolod várom üzeneted!
Ibolya - társkereső Erdőkertes - 42 éves nő
Ibolya, 42 éves
Társkereső Erdőkertes
23 perce lépett be

Jó humorú, dolgos, piknika keresi pszichésen,egzisztenciálisan,egészségileg stabil, magas EQ-val és IQ-val rendelkező társát!
Marcsi - társkereső Dabas - 46 éves nő
Marcsi, 46 éves
Társkereső Dabas
26 perce lépett be

A társamat keresem, mint mindenki. Írhatnám azt, hogy okos, ügyes, jókedélyű, stb... szóval a sablon szöveget, de száz szónak is egy a vége... Azt a férfit keresem, aki fel tudná dobni az életemet ahogy én is az övét. A természetesen viselkedő, egyszerű, vidám fiúk előnyben.

Most online gombai párkereső férfiak

József - társkereső Érd - 62 éves férfi
József, 62 éves
Társkereső Érd
4 perce lépett be

Nem vagyok Alain Delon, sem királyfi. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott, béka. Abból még bármi is lehet. :-) Kedves Hölgyeim, javaslatukra arc szőrzetemtől megváltam. És így?
Zoli - társkereső Gyál - 49 éves férfi
Zoli, 49 éves
Társkereső Gyál
4 perce lépett be

A női nem feltétlen híve és tisztelőjeként lassan utolsó dinoszaurusznak érezve magam hiszek egy tisztességes, szeretetre épülő, őszinte kapcsolatban. Keresem azt az embert, akinek akár egy egyszerű kavics szépségét is megmutathatom. Temperamentumos, vidám alkat vagyok. Szeretem minden napjaimban is megtalálni az örömöt, boldogságot. Van hogy pörgök, van hogy csak hallgatom a folyót. Fontos számomra, hogy érezd, aki melletted van, arra támaszkodhatsz, megbízhatsz benne.
Norbi - társkereső Üllő - 27 éves férfi
Norbi, 27 éves
Társkereső Üllő
6 perce lépett be

Azért vagyok itt, mert nehezen ismerkedem és szeretnék próbát tenni a netes ismerkedéssel. Egyszerű embernek tartom magam, szabadidőmben kirándulgatok, sétálok erre-arra, barátaimmal találkozgatok, főzök, macskázok, filmeket, sorozatokat nézek és játszom. Visszahúzódó vagyok, de szívesen kitárulkozom, olyan emberek mellett, akikkel szimpatizálok. Nagyra értékelem a nyitottságot, őszinteséget, bizalmat és a humort. Ha szimpatikus vagyok neked és szeretnél megismerni nyugodtan írj rám! :)
Gyuri - társkereső Budakalász - 56 éves férfi
Gyuri, 56 éves
Társkereső Budakalász
6 perce lépett be

Fiatalos, vidám, bohém, kicsit "őrült",toleráns,szenvedélyes,kedves,....magyarul..."normális"...létezik még ilyen??????? Igen........ ....de valamire szeretném felhívni az önök figyelmét...: Már nem fogok jobban megnőni, már nem nő ki a hajam, már szebb sem leszek, tehát olyan hölgy keressen aki nem most ötven évesen szeretné megtalálni, a húszéves korában megálmodott álomlovagját! Akinek van "normális" értékrendje, és tudja mit szeretne, és van önkritikája !
Néhány társkereső bemutatkozása
  • Gábor (27), Üllő
    Sziasztok!
    Néha vidám vagyok, pattogós és dumálós.. néha csöndes, nyugis és visszahúzódó.. néha nagyon vágyom rá, hogy velem legyen valaki.. néha élvezem, hogy egyedül vagyok.. néha azt szeretem, ha hangosan szól a zene.. néha jó a csönd.. néha nagyon boldognak érzem magam.. néha teljesen elveszettnek.. néha szeretem a színes dolgokat.. néha csak a fekete tetszik.. néha a saját világomban élek.. néha rájövök, hogy amit elképzeltem, sajnos nem létezik.. voltam hű és hűtlen, hol gazdag voltam, hol nagyon szegény.. voltam bátor, bár néha féltem.. de soha senki ne mondja rám, hogy nem az álmaimnak éltem..
  • Gábor (37), Szigetszentmiklós
    Keresem életem párját, gondoltam itt is megpróbálom!
    Szia! Saját magáról írni az embernek a legnehezebb, de ezt Te is tudod, megpróbálom azért, hátha sikerül valamit összehozni! Szeretem a barátaim és velük különböző programokra/bulikra járni.Szeretek a társaság középpontjában állni és lenni és evvel kapcsolatban a különböző programok kitalálásában alaposan szeretem a részem kivenni, legyen az például kirándulás, programszervezés, buli szervezés, kiállítások látogatása vagy legyen az bármi ami jó és jólesik mind nekem és mind akik a társaságomban vannak! Nekem mindenek előtt áll a családom, a barátaim és, ha végre megtalálom az igazit, a nagy "Ő"-t, akkor ő is, persze ez természetes! Nem szeretek otthon ülni és punnyadni, mindig kell valahova mennem, valamilyen programot szerveznem. Szeretem a jó kajákat, kedvencem hús téren a rántott hús, főzelék terén a krumplifőzelék és még sorolhatnám! A barátaim szerint én egy különleges ember vagyok, mert bármilyen helyzetben lehet rám számítani! Röviden ennyi lenne!
  • Gábor (55), Veresegyház
    Van egy pár dolog ami nélkül nem érdemes élni - az egyik a humor
    cím folytatása: a többi megtalálható a Maslow piramis különböző szintjein :) Nem szívesen írok magamról, mert még elbizakodottnak tartanának. Nézzük inkább mit mondanak rólam a barátaim (bár ők is elfogultak): 3 gyermek Apukája - de a válás persze megviselte (már rég volt) Van humora - amit olyan komoly arccal tudom előadni, hogy mindenki bedől a viccnek, ugratásnak Főzni szeret - többeknek ízlett már, sőt életben is maradtak, pedig saját szedésű gomba is van benne időnként Gombászás - alighanem ez a vér nélküli vadászat A többi - maradjon az ismerkedésre - ahol a személyes találkozást preferálom. Nyilván a levélváltás mutat valamit a stílusból, majd a telefon a hangból, de a személyes találkozást semmi nem pótolja. Mottó - Bolyai János: "Azért mondom én, gazdagok azok akiknek kérdéseik vannak, s a legszegényebbnél szegényebbek, kiknek csak válaszaik."
Társkeresés Gombán
Gomba
Gomba

Keress Te is társat!

Nemed:
Keresztneved:
Lakóhelyed:
Születési éved:
E-mail címed:
Jelszavad:
Valódi, komoly
társkeresőkkel
Minden adatlapot és fényképet
ellenőrzünk, így biztosítva, hogy
csak komoly szándékú, valódi
társkeresőkkel találkozz
az oldalon, és ne láss sértő, ízléstelen tartalmat.