András

András vagyok, 51 éves. Társam keresem Hatvan környékéről.
Nem a kockahas, nem a kigyúrt bicepsz, nem a bronzbarna csupasz mellkas, a százfogú, villantott mosoly, és nem a fullasztó, fojtogató parfümfelhő. Nem a provokatív magabiztosság, nem a túlerotizált sárm, nem a hímsoviniszta férfigőg, nem az üres fej, tele zseb inkarnációja. Nem az egyértelmű, azonnali szexre utaló vulgáris, obszcén hozzáállás, nem a bonyolult kapcsolatban élő Tinder-király nyomulása. Nem, mindez fikarnyit sem szexi. Egy egészséges nő tekintetét persze, hogy odavonzza a külcsín, az elővillanó, kidolgozott hasizom, az izmos, széles vállak, ám az évek során, számos szívtöréses baleseten átesve ráébredünk, hogy a kémia egyáltalán nem a bicepsz méretéhez kötött, és a régóta jól működő, stabil  párkapcsolatokban az ideális férfi sztereotípiának nem sok köze van a vonzalomhoz. Nem csupán a feromonjaink csapnak össze vadul, és írnak le bonyolult kémiai egyenleteket, mert így hamar kifogy a testi vonzalom tankja, és a szenvedély alábbhagyásával már nem tudjuk mivel újratölteni. Eszeveszett szenvedélyre és csupán testi vonzalomra nem építhető egyetlen tartós kapcsolat sem. Kell, hogy legyen közöttünk valamiféle, szerelmen túli mély, szeretetteljes barátság. Ez túlmutat a szenvedélyen és a szexualitáson, mert ha csupán ez utóbbiakra épülne a kapcsolat, egy kis probléma fuvallatától könnyen, erőtlenül kártyavárként dőlne össze. Nincs ok a félelemre, ha kapcsolatunkban a barátság ütésálló, sziklaszilárd betonalap.
Mert semmi nem hódítja meg jobban a női szívet, mint látni, hogy a férfi, aki fontos nekünk, jó Ember. Tesz mindezért, és igyekszik javítani korábbi hibáin, személyisége jó irányba változik. Képes a fejlődésre. Figyelmesen jelen van, lát, megjegyez és létezni enged.