Tovább
Vissza az oldalra

Újrakezdés

Ahhoz, hogy válásunkat feldolgozzuk, hogy mindenki a lehető legkevesebb sérüléssel lépjen ki a kapcsolatból, és képesek legyünk egy új, minőségi kapcsolat kialakítására, a következő lépéseket kell megtennünk.

A válás feldolgozása

Válás után sokszor hajlamosak vagyunk a múlton morfondírozni. Érdemes azonban megfogadni Popper Péter szavait: „Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed, és űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, szégyent.”

A válásfeldolgozása azért igazán nehéz, mert nem csupán jogi értelemben vett szakítást jelent, hanem lelki leválási folyamatot is egyben, melyet a benne szereplők átélnek. Egy olyan átmeneti állapot, amikor át kell szerveznünk, újra kell gondolnunk az egész életünket.

A frissen váltakat gyakran egymásnak ellentmondó érzések kerítik hatalmukba. Hol a régi párunk hiányzik, hol pedig megkönnyebbülést érzünk, hogy végre saját életünket élhetjük. Nem véletlen, hogy az elválást követő időszak érzelmi fázisai szinte megegyeznek a gyászéval. Nem szabad azonban a kelleténél tovább elhúzni ezt az időszakot, mert könnyű benne ragadni és nehéz továbblépni a következő szakaszokba.

Az újrakezdést megkönnyíti, ha a kapcsolatot oly módon tudjuk lezárni, hogy mindenki számára egy elfogadható, betartható megoldást találunk. Lényeges, hogy az új kapcsolatot ne terhelje a régi. A gyerekeinknek példát, mintát adhatunk, hogyan kell változtatni, megoldani a problémáinkat.

Gyermekkel való kapcsolat

A válás minden esetben – még ha ideálisan levezényelt is – megviseli a gyermekeket. Fontos rögzítenünk magunkban, hogy ez nem azt jelenti, hogy egy életen át cipelik a válás traumáját, ahhoz azonban, hogy mihamarabb túl legyenek rajta, szülőként sokban hozzá tudunk járulni. Ha figyelünk gyermekünk igényeire, tudatosítjuk, hogy a váláskor nem tőlük válunk, a szülői szerepek nem változnak, a helyek, helyzetek módosulnak csupán, megkönnyítjük a változás elfogadását.

Volt párral való pozitív kapcsolat kialakítása

Ha körülnézünk környezetünkben, azt mondhatjuk, hogy ritka, ha két ember szakítás, válás után jó viszonyban tud maradni – ezt azonban koránt sem lehet így kijelenteni. Az, ha a válás után egy valamikor egymást szerető, tisztelő pár nem képes jó viszonyt ápolni, az abból fakad, hogy a különválást eredményező konfliktust nem sikerült feloldaniuk, megbeszélniük. Ha azonban – külső segítséggel, vagy anélkül – sikerül ezt feloldani, az egykori szerelmesek valóban megszűntek romantikus érzelmeket táplálni egymás iránt, és minden kérdéses pontot sikerült tisztázniuk (vagyoni helyzet, gyermekláthatási feltételek…), akkor semmi akadálya annak, hogy továbbra is baráti viszonyt ápoljanak egymással.

Nyitás egy új kapcsolat irányába

A válás egy kiegyensúlyozott személyiséget is megtépáz. Akkor is, ha egy rossz, nem működő kapcsolat végére tesz pontot. Átmenetileg mindkét fél érzelmi deficitet él át, a kezdeményező, és az elszenvedő fél is. Ilyen érzelmi állapotban új kapcsolatot építeni kudarc nélkül, szinte lehetetlen. A vágy, miszerint gyógyulni, vigasztalódni szeretnénk, természetes. A múlt sikeres lezárása nélkül viszont új párkapcsolatot létesíteni veszélyes, mert a problémák valódi megoldása nélkül várjuk mindezt. Alakulhatnak „terápiás” kapcsolatok, de ezek nem hosszútávra köttetnek.

Mi is az a terápiás kapcsolat?

Egy nő a férfi minőség mellett tud nőként létezni, és fordítva, a férfi csak egy nő oldalán érezheti férfinak önmagát. A vágy, hogy nőnek/férfinak érezzük magunkat, öröktől fogva való, és ezt az érzést csupán egy párkapcsolatban tudjuk megélni. Sokan, még ki sem hűlt a párjuk helye, máris új kapcsolat után néznek, gyógyulni próbálnak. Ha valaki nem megfelelő időben, nem elég körültekintően alakítja ki az új kapcsolatot, tudnia kell, hogy kicsi az esély a harmóniára. Mivel nem kap elég hangsúlyt a kapcsolat, nincs jövője. Amennyiben mindkét fél tisztában van a „terápiás” jelleggel, tisztázták a feltételeket, zöld utat kaphat a kapcsolat. Amire érdemes figyelni: ne ragtapasz legyünk egymás sebére.

Ahhoz, hogy elindulhassunk a párkeresés sugárútján, nem elég a régi kapcsolatot lezárni, elengedni, meg kell gyógyulnunk, hiszen amíg csak a boldogtalanságunkat tudjuk egy új párkapcsolatba bevinni, a kapcsolatot is betegítjük. Olyasmi ez, mint egy műtét utáni rehabilitáció. Azokat a dolgokat kell újratanulnunk, aminek egyszer már a birtokában voltunk.

Ilyenkor kerülnek elő a régi barátok, barátnők. Bár közelünkben élnek, csak most vesszük észre, hogy milyen régen nem is beszélgettünk velük egy igazán jót. Rádöbbenünk, hogy jó ideje nem voltunk színházban, moziban, tornázni, táncolni, pedig milyen nagyon szerettünk. Ezeket az alkalmakat vissza lehet varázsolni az életünkbe. Újult erővel kezdhetünk egy új életet.

Az új helyzet új lehetőségeket tartogat a számunkra, és másodszor már nem követjük el a korábbi hibákat.

Fontos, hogy mikor társat keresünk, első lépésként önmagunknak is meg kell tudnunk fogalmazni, körülírni, hogy kit is keresünk. Nem érhet csalódás, ha tudjuk, kire is várunk. Ahogyan az előző párkapcsolatunk alakításában, itt is tudatosság kell, hogy felelősséget tudjunk vállalni magunkért, a másikért. Amire még feltétlenül szükség van az új kapcsolat építéséhez: az önbizalom, és a pozitív kisugárzás.

Új kapcsolat építése

„Nem a szerelemtől félek, hanem attól, hogy elmúlik.”
/AudryHepburn/

Új, minőségi kapcsolatot akkor tudunk felépíteni, ha van benne tudatosság, azaz ráció, és persze érzelem.

Füst Milán szerint a férfi-nő kapcsolat egy négylábú asztal, ahol az első láb az, hogy két ember életstílusa közel van egymáshoz, azaz kell, hogy hasonlóképpen szeressenek élni.

A második láb, hogy egymást is szeressék. A szeretet ugyanis azt jelenti, hogy a másik létezése öröm a számomra. A harmadik láb, hogy a két fél szexuálisan is passzoljon egymáshoz, a negyedik láb pedig a házasság, mint gazdasági kapcsolat, és a gyerekek!

A férfi-nő kapcsolat tehát egy négylábú asztal, és ha bármelyik lábbal baj van, akkor az asztal döcögni kezd, felborul, összetörik.”

A nyitás egy új kapcsolat felé sosem egyszerű. A legfontosabb, hogy elhatározzuk, szeretnénk-e párt magunknak. Előfordulhat, hogy az utcán szembe jön velünk a nagy Ő, de ennek igen kevés az esélye. Nekünk kell a döntés meghoznunk.

El kell fogadnunk, hogy régen másképp volt. A valamikor létezett közösségi terek, ahol ismerkedni, barátkozni lehetett, mára eltűntek, ami nehezíti az új kapcsolatok kialakítását. Azt is el kell fogadnunk, hogy nehéz újra randizni, hiszen ennek az életszakasznak nem feltétlenül ez a feladata. Ha mindezek ellenére úgy érezzük, hogy eljött az idő a párkeresésre, vágjunk bele.

Ha meg is találjuk azt az illetőt, akivel úgy érezzük, hogy harmonikus kapcsolatot alakíthatunk ki, fontos, hogy ne akarjunk azonnal családot! Nem létezik azonnal oldódó, instant család. Lépésről lépésre építsük fel az új életünket. Mint ahogy a ház építését sem kezdhetjük a tető ácsolásával, az újonnan kialakult helyzetben sem mutathatjuk be a gyerekeinket az alakuló párkapcsolat hajnalán.

Amikor már úgy érezzük, hogy van reális jövőképünk a párunkkal, akkor jön el az ideje az ismerkedésnek. Ezzel gyermekeinket és felnőtt kapcsolatunkat is óvni tudjuk a kezdeti, sérülékeny időszakban. Ha gyerekeink elfogadják, megszeretik a választottunkat, ám közben kiderül, hogy nem működik a kapcsolat, egy újabb csalódásnak tesszük ki őket. Jó, ha biztosítjuk a gyerekeinket, hogy egy édesanyjuk, és egy édesapjuk van, és nem lesz soha senki más, aki a helyükbe lép. A családba érkező fél nem az ő nevelőanyjuk/nevelőapjuk, hanem az anya/apa szerelme.

Az új kapcsolat igazi erőpróbája a régi kapcsolatból/házasságból „megörökölt” gyerekek kérdése. Az új élettárs akkor tud sikeresen beilleszkedni a kapcsolatba, ha a hozott gyermeket, mint a párja gyermekét képes szeretni. Azzal számolnunk kell, hogy már soha nem lesz úgy, mint régen, ha már egyszer volt egy kapcsolatunk, és abból gyermekek is születtek.

Egy új kapcsolat kialakításakor sem szabad elfelejtenünk, hogy ennek a kapcsolatnak is megvannak a maga szakaszai, amiknek teret kell hagyni, hogy a kapcsolat a megfelelő ütemben, a megfelelő irányba fejlődhessen.

Az első szakaszban a felnőttek sokszor még arra vágynak, hogy begyógyítsák a válás okozta sebeket, pótolják a hiányzó szülőt, és egy tökéletes családot építsenek fel új párjukkal és saját gyerekeikkel.

Később, a második szakaszban a családtagok, de különösen az új pár két tagja egyre nyíltabban fogalmazza meg az igényeik közötti különbségeket. A legfontosabb lépés ilyenkor, hogy a pár tagjai kialakítsák saját identitásukat. Szánjanak kellő időt egymásnak, a kapcsolatnak. Legyen olyan időszak, amit csak kettesben töltenek, be lehessen zárni a hálószobaajtót, megbeszéljék egymás között a gyerekekkel kapcsolatos ügyeket. A harmadik szakasz az utolsó fázis, amikor kialakul a kölcsönös bizalom és intimitás a családtagok között. Kialakul a közös identitás, a családtagok jól érzik magukat szerepeikben, és megfelelő erőforrásokkal rendelkeznek a problémákkal való megküzdéshez.

Mi is a mozaikcsalád?

„A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket.”
/Karinthy Frigyes/

A családok szétesését követően egyre több mozaikcsalád formálódik. A mozaikcsaládban két felnőtt, és egy, vagy több gyerek él. Ebben az esetben a gyermek az egyik vér szerinti szülőjével él együtt, de a távollévő szülővel is kapcsolatban van. Ezeknek a családoknak más a struktúrájuk, dinamikájuk, mint a hagyományos családoknak. A benne szereplőktől pedig másfajta alkalmazkodást követel meg. A legnehezebb talán az, hogy a család minden szereplője átélt a közelmúltban egy nagy traumát.

Nem kis feladat az új partnernek egy már működő családrészbe integrálódni, hiszen az új családban különböző értékrendek ütköznek. Az újonnan érkezett gyakran kirekesztettséget él meg, féltékeny új párja és a gyermeke közti kapcsolatra. Ideális esetben a család minden tagja érvényesíteni tudja saját értékrendjét, és úgy tudják kialakítani az újat, hogy senki érdeke ne sérüljön. Nem teszi könnyűvé az alkalmazkodást az a tény, hogy egyszerre, egy időben kell különböző szerep-elvárásoknak megfelelni. A gyermekem szülője vagyok, a partnerem szerelme, a partner gyerekeinek a „pótszülője”.

A gyerekeknél megjelenik a lojalitási konfliktus. Ha megszereti az új szülőt, a saját távollévő szülőjét megtagadja? A helyzetet azzal könnyíthetjük, ha privát időt szánunk a gyermekeinknek, a párunknak, és persze magunknak is. Ne ijedjünk meg, ha mindez nem sikerül egyszerre, egy varázsütésre. Odafigyelve, mindenki érdekeit figyelembe véve alakíthatjuk az új családot. Ha jól dolgoztunk, a folyamat végére kialakul a közös identitás, a családtagok jól érzik magukat szerepeikben, és megfelelő erőforrásokkal rendelkeznek a felmerülő problémákkal való megküzdéshez.