Barion Pixel
Bak jegyű társkereső nők a Randivonalon
december 22. – január 20.

A Bak nő:

Föld jegy. Uralkodó bolygója a Szaturnusz, ami az asztrológia szerint a sors, a végzet, a megpróbáltatások és a lemondások szimbóluma. Önfegyelemre és visszafogottságra tanít, valamint arra, hogy csak hozzáértő és kitartó munkával lehet sikereket elérni. A Bak ennek megfelelően profi az önmérsékletben, a megoldások keresésében és a lelkiismeretes munkában, jelleme kemény drágakővé csiszolódik az évek során. Józan gondolkodású, abszolút gyakorlatias és megfontolt. Az élet problémáit logikusan közelíti meg, vérbeli realista, de úgy tűnik, mintha a szíve helyén is kő csillogna. Ám csak úgy tűnik! A Bak ódzkodik attól, hogy gyengének tűnjön, és az érzelmek kimutatását a gyengeség jeleként fogja fel. Azok, akik értik őt és képesek megérinteni a lelkét, át tudnak törni a láthatatlan páncélján, akikkel pedig nincs egy hullámhosszon, azokkal soha nem is lesz. A Bak férfi visszafogott udvarló, de pontos, precíz és megbízható, aki sokkal többet érez szerelme iránt, mint amennyit látni enged. A Bak nő magabiztos, megjelenése hűvös és elegáns, valójában azonban társaságra és huncutságra vágyik. Nagyon fontos számukra a hűség és a stabilitás – bizalmukat nem tanácsos eljátszani!
Teljes leírásRövid leírás

Melyik jegyhez illik a Bak?
Szexuális vonzalom:
Hosszú távú kapcsolat:

Bak





Szűz





Bika





Nyilas





Oroszlán





Kos





Skorpió





Rák





Halak





Mérleg





Ikrek





Vízöntő





Bak csillagjegyű társkereső nők a Randivonalon

[[ text ]]
Nem érdekelnek a Facebook kedvencek
Ha összekapcsolod a Randivonal fiókodat a Facebook fiókoddal, láthatod, hogy a többi társkeresővel van-e közös kedvencetek a Facebookon. Például ha mindketten kedvelitek a Showder Klubot vagy a Túró Rudit, akkor ezeket megmutatjuk nektek. Csak azokat az oldalakat, kedvenceket mutatjuk meg, amiket mindketten kedveltek, így biztos semmi kínosat nem fog látni a leendő párod.

Biztos, hogy törlöd ezt a lehetőséget?
Gratulálunk!
Sikeresen összekötötted Randivonalas fiókodat a Facebook fiókoddal!
Mostantól:
Bármikor be tudsz lépni csupán a Facebook belépés gombot választva
Közös lájkolások alapján is ajánlunk Neked párkeresőket!

Biztosan elrejted a felhasználót?

Ha elrejted, nem fogod látni többet, nem küldünk értesítést róla, nem ajánljuk neked és téged sem ajánlunk neki. Ellentétben a letiltással, továbbra is láthat téged és írhat neked, így ez egy diszkrétebb megoldás az érdeklődés hiányának jelzésére.

Az elrejtést az adatlapon lehet feloldani. Az elrejtett felhasználókat a kapcsolati keresőkkel listázhatod.

Biztosan letiltod a felhasználót?

Ha letiltod, nem küldhet neked üzenetet és nem láthatja az adatlapod.

A tiltást az adatlapon, a levelezésetekben, illetve a kapcsolataidnál a letiltott felhasználók listájában tudod feloldani.
[[ progress.formattedTime ]] / [[ progress.formattedDuration ]]
Teljes képernyő
Teljes képernyő bezárása
[[ infoText ]]
Regisztrálj és valósítsd meg a saját álomrandidat!

Jelented?

Miért?

Bejelentésedben a(z) "" részt választottad. Ha nem járulsz hozzá, hogy beletekintsünk a levelezésetekbe, nem tudjuk sajnos megvizsgálni a levelezéseteket, és érdemben intézkedni.
Kérjük részletezd!

RandiSMS

Küldj üzenetet akár előfizetés nélkül is!

Küldj RandiSMS-t a kiválasztott társkeresőnek! Az üzeneted akár 3 SMS hosszúságú is lehet, és még a telefonodat se kell használnod, hiszen az oldalon tudod megírni. Ha a címzett megadta a mobilszámát, SMS-ben is megkapja az üzeneted, egyébként kiemelt belső üzenetben láthatja és továbbítjuk a regisztrált e-mail címére is.

A RandiSMS ára 250 Ft, amit a Randitárcádból tudsz kifizetni.

Randitárca

Ne szalaszd el!

Itt add meg a mobiltelefon-számodat, ahova küldhetjük az általad kapott RandiSMS-eket! A számot nem adjuk ki senkinek, kizárólag a RandiSMS továbbítására használjuk.

+36

Randi címe:
[[ errors.title[0] ]]
[[ date.title.length ]]/50 max. karakter
Randi leírása:
[[ errors.description[0] ]]
[[ date.description.length ]]/100 min. karakter
[[ date.description.length ]]/500 max. karakter
Választott kategória:
  • [[ categories[id].name ]]
Válassz kategóriát! (max. 3)
  • [[ category.name ]]
  • Új kategória hozzáadása
Add meg az új kategóriát:
Az új kategóriát moderátorainknak el kell fogadnia, ez hosszabb ideig tarthat.
Válassz a randihoz fotót:
A randi borítóképe legyen jó minőségű, a randihoz valamilyen módon kapcsolódó, azt jól illusztráló kép. A fotó ne (csak) téged ábrázoljon, ne legyen sértő, erőszakos vagy erotikus tartalmú, és ne legyen rajta felirat.
Randi helyszíne:
Kezdd el írni a helyszínt, majd válassz a Google találatai közül. Ha nincs kötött helyszíne a randinak, akkor hagyd üresen, és a leírásban részletezd, hogy mik az elképzeléseid!
Randi időpontja:
  • Bármelyik nap
  • Hétközben
  • Hétvégén
  • Mindegy
  • Napközben
  • Délután
  • Este
  • Egész napos
  • Négy évszak
  • Tavasz
  • Nyár
  • Ősz
  • Tél
-tól
-ig
[[ errors.time[0] ]]
Randi időtartama:
  • 1-2 óra
  • 2-4 óra
  • fél nap
  • egész nap
  • több nap
Randi költsége:
  • nincs költség
  • megosztjuk
  • meghívlak
Mennyi a randi költsége?
Legyen privát a randimA privát randikat csak az láthatja, akit meghívsz rá. Ezt a beállítást csak Prémium tagok választhatják.
[[ newMsgCountSum > 99 ? '99+' : newMsgCountSum ]]
[[ poolBox.count > 99 ? '99+' : poolBox.count ]]
+[[ pool.length - 3 ]]
Nem ellenőrzött képek
Az üzenetben lévő képet moderátoraink nem ellenőrizték, így a tartalmáért nem tudunk felelősséget vállalni. Ha [[ currentPartner.nick ]] sértő, ízléstelen képet küldött, kérjük, jelentsd az ügyfélszolgálatnak, hogy intézkedhessenek [[ currentPartner.nick ]] figyelmeztetéséről vagy kizárásáról.
[[ text ]]