Balázs (51)
Társkereső Pilisszentlászló
Egyetemet végzett
táncoslábú
ezermester
laza
Megpróbálok a szülinapomig lekerülni innen, s mivel halottak napján születtem szorít az idő!
Segítsetek :)
Ha inspirálsz, szívesen írok neked egy mesét. Nem a AI, hanem én. Valami ilyesmit akár:
Unatkozott. Várta a villamost. Pont úgy, pont akkor és pont olyan ruhában mint máskor. A szokásos korlátnak dőlt neki. Jobbról a harmadik osztásnak. Szerette ezt a korlátot. Valahogy biztonságot adott neki, hogy mindig számíthat rá. Persze leellenőrízte mindig a csavarokat, a rögzítést, hogy esetleg valaki az éjjel… vagy a felújítás során… Szóval biztosra ment, nehogy az élete a korlátnak dőlési szokása miatt egy autó alatt érjen véget, vagy legyen egy életre nyomorék! Megpróbálta elképzelni, ahogy hanyatt zuhan - át a korláton - és jön az a piros autó és nem tud megállni. Pont egy T betűs, pont egy tanulóvezető, akinek az életét fenekestül felforgatná az ő értelmetlen halála. Aztán elképzelte, hogy nem hal meg, csak megsérül, s hónapokig kórházba kerül, ahová a hölgy - mert csak ezt bírta elképzelni -, aki elütötte hordja majd neki a levest, hogy erősödjön. Csinos hölgyet képzelt el magának, ha már egyszer megsérül. A képzeletében ez a minimum! Szerette ezt az álmodozást: Szerette, mert végre szabadon alakíthatta az életét. Korlátok nélkül.
Nem érezte magát elég férfiasnak, hogy el tudjon képzelni csak úgy maga mellett egy ilyen szép nőt. Hogy szólítaná meg? Ugyan már… Sokkal menőbb arcokat lát még most kora reggel is a megállóban. Szóval gyönyörködött az álomban. Elképzelte, hogy a lány órákat ül a kórházi ágya mellett, s elképzelte azt is, hogy ő megnevetteti s szép lassan megszeretik egymást. A testi adottságaival nem kellett számolnia ennél az ismerkedésnél, hiszen az a baleset miatt ugye nem jöhetett szóba és hát az intim pillanatok sem toporogtak a kórházi folyosón, hogy: Na mi lesz már? Csókold már meg! Hajolj közelebb! Fogd meg a kezét! Kérd fel táncolni! Valahogy az intim pillanatok is tudták, hogy ebben a helyzetben ezek szóba sem kerülhettek. Így szép lassan kialakult közöttük egyfajta kapcsolat, mely a kórházból kikerülve is folytatódott. Fél év ismerkedés során, miközben sokat sétáltak a Margit-szigeten, persze lassan, mert hát a lába még mindig nem volt az igazi… Szóval fél év ismerkedés után összeköltöztek. Szerette a lány minden porcikáját. Szerette, hogy valami rejtélyes módon tudta a haját felcsavarni, s szerette, hogy mindig az öltözékével harmonizáló szalagot tett a hajába. Szalagot, amely dacolt a divattal, s megmutatta a világnak, hogy lehet így is. Ilyen egyszerűen szépnek lenni. Elképzelte még azt is, hogy a gyógytorna és a gimmnasztika miatt, amit az orvosok írtak fel neki megerősödött és sokkal férfiasabb lett, mint a baleset előtt. Elképzelte, ahogy a lány ezt kuncogva a fülébe súgja egy megfelelő pillanatban, s elképzelte, ahogy megcsókolja ekkor a lányt. Álmélkodott, gyönyörködött ebben a pillanatban. Kiteljesedett ebben a férfi szerepben, melyet a korlát innenső oldalán még sosem tapasztalt meg. Hiszen az apjától nem tudta megtanulni, hogyan kell. Hogyan is tudta volna, amikor az apja külföldön dolgozott amikor ő kiskamasz volt. Hogy mindene meglegyen, s ettől az apai áldozat hozataltól pont azt nem kapta meg amire igazán szüksége lett volna… Nem hibáztatta az apját sem, mert a nagypapa meg a Don kanyarban… Tovább nem látott a múltban. Hány apa, hány felmenő az aki az ő életéért az ő majdnem férfi mivoltáért felelős tulajdonképpen. És egyáltalán felelős-e ezért valaki. Vagy mit tudna tenni, hogy ezen változtasson?
Ekkor futott be a villamos. Nyíltak az ajtók. Felszállt. Leült. A korlátnak döntve hagyta az álmait. Tűnődve nézte a korlátot és a neki döntött álmokat…
Egy csattanás riasztotta fel. Egy csattanás, amely pont olyan hangot ad, amikor egy piros autó ütközik neki az előtte lévőnek. S ott ült ebben az autóban a lány. Akit elképzelt magának. Ott ült megijedve az ütközéstől kibomló hajával, szemében kétségbeeséssel.
Ebben a pillanatban felpattant az ajtóhoz szaladt, de a villamos már elindult. Maga sem értette mi történt benne ezalatt az egy megálló alatt, csak egyet tudott: Futni fog!
Olyan gyorsan, amilyen gyorsan még soha életében nem futott. Annyira gyorsan és kitartóan futott vissza a lányhoz, hogy leszakadtak róla a múlt árnyai: Leszakadt az apja által elbaltázott férfikép, leszakadt a Don kanyar, s leszakadt minden gát amelyet ez a test hordozott a vállán eddig a pillanatig.
Mire vissza ért már kisebb tömeg gyűlt össze a lány körül, aki a meggyűrödött ajtók miatt nem tudott kiszállni.
Ideértem! - Kiáltotta.
Nem is tudom, de azt hiszem észrevétlenül vártam rád. Ki vagy te? - kérdezte a lány.
Nem tudom, csak azt tudom, h te ki vagy. Mondta a férfi.
Segítesz? Kérdezte a lány és elmosolyodott.