Krisztián (50)
BalatonfenyvesTérkép

Bemutatkozás
Aki nem boldog a napsütéstől, azt semmitől sem.
A monda szerint réges-rég az emberi nemek száma három volt, a férfi és a nő mellett létezett egy harmadik is, amely egyesítette magában a kettőt. Az androgünök ereje óriási volt, hatalomvágyuk nagyratörő. Fel akartak menni az égbe, hogy rátámadjanak az istenekre. Ekkor Zeusz úgy döntött, hogy kettévágja őket, hisz így gyengébbek lettek. Ezután Apollón az arcokat előre fordította, a sebeket pedig begyógyította. A bőrt a hasra húzta össze és elkötötte, ez a köldök. Miután az egységes természet kettéhasadt, mindkét felet a másikhoz húzta a vágy, átkarolták egymást, összefonódtak, és egyesülésre áhítoztak. Kettő lett az egyből, és azóta is szüntelenül keresi ki-ki a maga felét… ez a régi legenda nagyon megtetszett,mert mérhetetlenül szeretet éhes és bújás,simogatás,átölelés igényes vagyok. Erősen hiszek benne,hogy két fél egy egészben képes megjelenni és egy fiúnak és egy lánynak mindig kézenfogva kell sétálnia. Egyrészt halálosan komoly vagyok, másrészt gyerekesen vicceske ....hiszek benne hogy az ertek belulrol jon erzesekben gondolatokban tulajdonsagokban tukrozodik , nagyon zavaro hoyg semmilyenek az emberek,elmegy meletted a setaloutcaban szaz es szaz es semmifele jellemzojuk tulajdonsaguk kulonlegesseguk nincs,nagyon megrazo .
Akit keres
Érzékeny, bújós, szeretet éhes, törődés- foglalkozás igényes másik felem keresem.Számomra egy Nő legfontosabb tulajdonsága,hogy kedves s a nőiességének a jelképe a haja.Imádom egy nő haját és imádom órákig simogatni. Már csak azért is,mert ketten képezünk egy egészet két fél ként. Ha Neked gyönyörű a hajad,akkor nekem is :)
Nem ártana ha lennének tulajdonságaid,esetleg ki lenne Írva az adatlapodra,az derék dolog lenne,de csapjunk a lecsóba, úgyis fölösleges minden,mert a talin egyetlen egy másodperc alatt kiderül minden amikor egymás szemébe belenézünk
Nem ártana ha lennének tulajdonságaid,esetleg ki lenne Írva az adatlapodra,az derék dolog lenne,de csapjunk a lecsóba, úgyis fölösleges minden,mert a talin egyetlen egy másodperc alatt kiderül minden amikor egymás szemébe belenézünk
Képek

1






Részletes adatok
Kattints bármelyik adatcímkére, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Megjelenés
Háttér
Egyetemet végzett
Felsővezető (Tabornok a szentem :-))
Nőtlen
Nincs gyereke
Majd szeretne gyereket
Magyar anyanyelvű
Angol, német és spanyol nyelven beszél
200-300.000 Ft között keres
Református vallású (rendszeresen gyakorolja)
Bika jegyű
Szokások
Akit keres
Nőt
Legfeljebb 49 éves
Nem dohányzik
Legalább 150 cm magas
Kérdezz-felelek
Mik a kedvenc ételeid?
Vegetáriánus vagyok
Mi a kedvenc randihelyszíned?
Pécs tv torony kávézóje :)
Mire vagy a legbüszkébb?
hát,egyszer volt egy nagy gyalogturam penz nelkul , Rojava
Mi van a bakancslistádon?
Budacsony bújdosók lépcsője, Rojava
Milyen zenét hallgatsz?
Népzene - Guns and Roses
Milyen számodra az ideális társ?
Bújós
Jellemzése
Kattints bármelyik jellemzésre, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Személyisége
Becsületes
Érzékeny
Határozott
Humoros
Komoly
Magabiztos
Nyugodt
Romantikus
Szentimentális
Türelmes
Humor
ViccesKomoly
Pontosság
Mindig késikKorábban érkezik
Pénz
Könnyen jön, könnyen megyTakarékosan beosztja
Öltözködés
DivatPraktikum
Társaság
Nagy társaságKözeli barátok
Időbeosztás
TervezésSpontaneitás
Munka
Valamiből meg kell élniA munkája az élete
Életmódja
Szabadidejében
Táncol, sportol, kirándul, olvas, vezet, pihenget és utazik
Klasszikus és népzene, világzene zenét hallgat
A zenéről
Zavarja, ha szólA zene az élete
Nyaralás:
Tengerpart, napozásHátizsák, kirándulás
Kivel utazik?
KettesbenBarátokkal
Moziban...
MűvészfilmekHollywood
Esténként...
OtthonProgramok