Attila (58)

Nem dohányzom.
Nem drogozok.
Nem iszom, csak néha, ünnepnapokon.
Nincs adósságom.
Van lakásom.
Van autóm.
Van két szakmám.
Felveszem a telefont mindenkinek, ha nem visszahívom.
Tartom a szavam, megbízhatónak mondanak.
Nem a Riviérás képeimet teszem ki, amire anyámék fizettek be.
Nem a céges, vagy más bomba kocsijára támaszkodva
akarom eladni magam.
Nem a kéziféken könyökölök amikor vezetek.
Vannak kevésbé jó képeim is, de egyiken sem
"feszítek napszemüvegben".
Nem koszos a körmöm, pedig szoktam dolgozni is.
Van humorom, néha még nevetnek is rajta.
Van egy lányom, aki nem él velem, de része az
életemnek.
Vannak barátaim, akik jóban rosszban mellettem állnak.
Szeretem a zenét, sportot, társasági szórakozást, és a
kultúrára is szoktam áldozni.
Ha nem szeretsz unatkozni, de szereted a filmeket, színházi előadásokat,
a jó beszélgetéseget akár egy pohár bor mellett, esetleg vízparton, akkor
keressük egymást.
Egy megbízható, családcentrikus hölgy társaságát keresem hosszú távra.

Az alábbi történet konkrétan nem rólam szól, de
néhány részlet nagyon hasonlít, és MINDENKINEK
tanulságos:
"Férfias voltam, vakmerő, szabad és hosszú hajam volt. A feleség ismerkedett meg velem, és nem fordítva. A feleségem valósággal üldözött a szerelmével.Mindegy, hogy hova mentem, ő már ott volt. Ennek már 12 éve.Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót, kopott farmert és motoros csizmát hordtam, és hosszú hajam volt.Természetesen volt öltözékem a különleges alkalmakra is. Olyankor fekete pólóban, kopott farmerban és fehér tornacipőben jelentem meg. A házimunka csak gond volt, amit, ha csak lehetett, elkerültem. De szerettem magam és az életem.Így ismerkedett meg velem. "Te vagy az álompasim. Olyan férfias vagy, olyan vad és szabad."Hamarosan véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Miért is ne, férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad és hosszú hajam volt. Mindenesetre csak az esküvőig. Nem sokkal előtte hallom, hogy mondja: "Legalább fodrászhoz elmehetnél, végül is jönnek a szüleim az esküvőre." Órákkal - nem napokkal - és végtelen könnyekkel később beleegyeztem. Egy rövid divatos frizurát vágattam magamnak, mert mégiscsak szerettem őt. És akkor mi van. Férfias voltam, vakmerő, majdnem szabad és a fejemre nőtt.Olyan kedves voltam. "Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy" - susogta nekem. Az élet rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés közös létek hetei következtek, amíg a nejem egy nap egy nagy táskával a hóna alatt megjelent előttem. Hozott egy inget, egy kötött mellényt\/pulóvert (már a szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) és egy új nadrágot és azt mondta: "Kérlek, próbáld fel ezeket." Napokkal, hetekkel - nem hónapokkal - és végtelen papírzsebkendővel később engedtem, és hordtam az inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot.Majd jött a fekete cipő, zakó, nyakkendő és divatkabát. De én férfias voltam, vakmerő, halál csinos, és a fejemre nőtt.Aztán következett a legnagyobb harc. A harc a motorért. Igazából nem tartott sokáig, mert a fekete öltönyben, ami mindig csíp és szúr, nemigazán lehet harcolni. És még a lakkcipő is nyomta a lábam, ami szintén megpuhított. De nem baj, férfias voltam, nyárspolgár, majdnem szabad, egy kombit vezettem és a fejemre nőtt.Az évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam, slágereket tanultam meg kívülről, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni mentem. És akkor mi van - gondoltam én. Papucs lettem, rab, szarul éreztem magam és a fejemre nőtt.Egy szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel a kezében és azt mondta: "Elhagylak." Teljesen meglepődve kérdeztem, hogy "Miért?""Már nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a férfi vagy, akit valaha megismertem."Nemrég összefutottam vele. Az "új" pasija egy hosszú hajú motoros szakadt farmerban, tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám.Küldtem neki egy sapkát... hogy később ne fázzon a feje.