Ferenc (44)
Budapest, XVII.Térkép

Bemutatkozás
Nehéz egy ember jellemét néhány sorban, főleg a maga valójában megfogalmazni, hiszen minden élethelyzet mást és mást hoz előtérbe belőlünk. Mindezen túl, talán el sem olvassa még az a személy sem, kivel egy szemelyes talalkozás esetén szinte egyből kialakulna a szimpátia. De, hogy még is mondjak pár szót magamról, talán ezek örökérvényűek nálam: hűség, őszinteség, játszmák mellőzése, tisztelet, megbecsülés, egy olyan pasi vagyok, aki akkor boldog, ha a párja mosolyog. ( Jó, ebbe időnként hiba csúszhat 😃 )
Utóbbi 6-8 évben az önismeret, önfejlesztés is bekerült a sorba, nem görcsösen vagy terápiás jelleggel, inkább az élet, mint nagy tanító szavaira hallgatva, az ő istrukcióit követve fejlődni, változni.
Tudnám még sorolni, de akkor miről is beszélnénk az első alkalommal? 😁
Ja, és majdnem hibátlan ! 🤣
Utóbbi 6-8 évben az önismeret, önfejlesztés is bekerült a sorba, nem görcsösen vagy terápiás jelleggel, inkább az élet, mint nagy tanító szavaira hallgatva, az ő istrukcióit követve fejlődni, változni.
Tudnám még sorolni, de akkor miről is beszélnénk az első alkalommal? 😁
Ja, és majdnem hibátlan ! 🤣
Akit keres
Olyan NŐ-t keresek, aki nem a felületes értékekkel operál, tudja, hogy mi a valóban fontos egy kapcsolatban, tudja értékelni és élvezni mindazt, amit a masiknak adni tudunk. Aki a közös fejlődést áldásnak és nem átoknak éli meg. És!!! Nem 2 napra tervez egy kapcsolatot!
Képek

4

1



1

1
Részletes adatok
Kattints bármelyik adatcímkére, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Megjelenés
Háttér
Szakmunkásképzőt végzett (Autójavítás)
Vállalkozó (Autoszerelõ)
Nőtlen
Nincs gyereke
Majd szeretne gyereket
Magyar anyanyelvű
300-500.000 Ft között keres
Római katolikus vallású (nem gyakorolja)
Vízöntő jegyű
Szokások
Akit keres
Nőt
29-43 év között
Max. 50 km-re a lakhelyemtől
Középiskolát végzett
150-174 cm magas
Vékony, átlagos vagy sportos
Legfeljebb 75 kg
Alkalmazott vagy vállalkozó
Hajadon
Nincs gyereke
Magyar anyanyelvű
Jellemzése
Kattints bármelyik jellemzésre, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Személyisége
Alázatos
Becsületes
Empatikus
Figyelmes
Humoros
Jóindulatú
Következetes
Őszinte
Segítőkész
Spontán
Szerény
Türelmes
Humor
ViccesKomoly
Pontosság
Mindig késikKorábban érkezik
Pénz
Könnyen jön, könnyen megyTakarékosan beosztja