Jocó (40)
Budapest, XVI.Térkép

Bemutatkozás
Igazából nem is nagyon tudom, mit akarok itt, hiszen erősen remete az életvitelem. Távolságtartásom oka régebben a bátortalanságom volt, később pedig erősödött a személyi tisztaság igényem, melyben másokat alacsonyabb szinten működőnek látok. A fővárosi lét erősítte ezt bennem, ahogyan fel-fel tűntek itt-ott amott számomra erősen nem kívánatos "dzsuvás" emberek, amilyenekkel látom hogy (főleg tudatlanul) lazán érintkeznek mások. Ez a tömeg. És így azok is kénytelenek "dzsuvásak" lenni. S én pedig nem akarok leszállni közéjük, mert bármivel nem akarok érintkezni, még ha tudom is, hogy fizikailag nem vagyok képes megvalósítani hogy szkafanderben közlekedjek, mégis próbálok elszigetelődni. Ezt én nem tartom tisztaságmániának, ha finomabb lények laknák a földet, más lenne; azt gondolom, az átlag európai is tisztaságmániásnak tűnhet mondjuk egy átlag cigány-emberhez képest, én pedig az átlag európaihoz képest is finnyásabb természet vagyok.
Akit keres
Tisztaságigényben szintén legyen kiemelkedő.
Képek

Részletes adatok
Kattints bármelyik adatcímkére, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Megjelenés
Háttér
Főiskolát végzett
Nőtlen
Nincs gyereke
Még nem tudja, hogy szeretne-e gyereket
Magyar anyanyelvű
Kos jegyű
Szokások
Akit keres
Nőt
Legfeljebb 38 éves
Max. 100 km-re a lakhelyemtől
Nem dohányzik
Vékony
Legfeljebb 61 kg
Hajadon, elvált, özvegy, házas-külön él vagy más
Nincs gyereke vagy van gyereke, de nem vele él
Nem szeretne gyereket vagy lehet, hogy szeretne gyereket
Vegetáriánus vagy vegán
Nem fogyaszt alkoholt
Kérdezz-felelek
Mi a kedvenc randihelyszíned?
Ahol a leendő párommal találkozom.
Mik a kedvenc ételeid?
Gyümölcsök.
Milyen számodra az ideális társ?
Tisztaság kiemelt fontosságú számára. Esetleg tisztaságmániás.
Jellemzése
Kattints bármelyik jellemzésre, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Személyisége
Akaratos
Alázatos
Becsületes
Empatikus
Érzékeny
Félénk
Figyelmes
Kényelmes
Komoly
Őszinte
Precíz
Spórolós
Szerény
Humor
ViccesKomoly
Pontosság
Mindig késikKorábban érkezik
Pénz
Könnyen jön, könnyen megyTakarékosan beosztja
Öltözködés
DivatPraktikum
Társaság
Nagy társaságKözeli barátok
Időbeosztás
TervezésSpontaneitás
Munka
Valamiből meg kell élniA munkája az élete