Gábor (72)
TaksonyTérkép

Bemutatkozás
Rakoncátlan gyerek voltam. Homokgombóccal dobáltuk a járókelőket. Ha megkergettek elfutottunk. Fociztunk. Ha betörtünk egy ablakot a házmester begorombult, a fára menekültünk, vagy a kerítésre, oda nem tudott utánunk jönni. Az általánosban kitűnő tanuló voltam. A legjobban a magasugrást szerettem, a magyar tanár pikkelt rám. Gépész technikumot végeztem, de utáltam. A zene jobban érdekelt, inkább azt tanultam. Játszottam zenekarban, de abbahagytam, mert nem lehetett megélni belőle. Inkább árultam. Kazettát, bakelitet, majd CD-t. Az már jól jövedelmezett. Hanglemez kiadó lettem, ma is ezzel foglalkozom. Vettem belőle egy tóparti mézeskalács házat házat Budapest határában, autót, meg mindent. Sokat utaztam. Viszonylag jól élek. Volt mikor házasságot kötöttem, majd váltam. A gyerek az kimaradt, mindig közbe jött valami, azt nagyon sajnálom. Toleráns vagyok, egyesek szerint túlságosan, de szerintem ez nem igaz. Jó lenne a prágai AC/DC koncertre kimenni. Kedvencem egy jó mondás. Nem az a szabadság, hogy azt csinálsz amit akarsz. A szabadság az, hogy nem kell megtenned, amit nem szertenél.
Akit keres
Aki elfogad.
Képek

4

4

3

2

3
Részletes adatok
Kattints bármelyik adatcímkére, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Megjelenés
Háttér
Technikumot végzett (zene)
Vállalkozó (zene)
Elvált
Nincs gyereke
Nem szeretne gyereket
Magyar anyanyelvű
Magyar, orosz és lengyel nyelven beszél
Ateista vallású (nem hisz benne)
Oroszlán jegyű
Szokások
Akit keres
Nőt
Lakhelye: Magyarország
Átlagos vagy sportos
Jellemzése
Kattints bármelyik jellemzésre, ha szeretnél megnézni minden társkeresőt, aki ezt állította be.
Személyisége
Humor
ViccesKomoly
Pontosság
Mindig késikKorábban érkezik
Pénz
Könnyen jön, könnyen megyTakarékosan beosztja
Öltözködés
DivatPraktikum
Társaság
Nagy társaságKözeli barátok
Időbeosztás
TervezésSpontaneitás
Munka
Valamiből meg kell élniA munkája az élete
Világnézete
KonzervatívLiberális
Szabadidejében
Sportol, kirándul, olvas, utazik, tévét néz, étterembe jár és moziba jár
Klasszikus, pop, rock, disco, blues, latin, electronic, techno, reggae, country, jazz, népzene, világzene és szimfonikus zenét hallgat
A zenéről
Zavarja, ha szólA zene az élete
Nyaralás:
Tengerpart, napozásHátizsák, kirándulás
Kivel utazik?
KettesbenBarátokkal
Moziban...
MűvészfilmekHollywood
Esténként...
OtthonProgramok