Sándor (66)
Társkereső Ercsi
A szél tanít repülni minden éjjel.
A szél tanít repülni minden éjjel.
A szél. Vele álmodom, szállok holnap újra.
Szél vígasztal hogyha mégis félek.
A szél törli le rólam minden könnyem.
Szállj velem,
hadd legyek újra madár.
Segíts az égbe vissza!
szállj velem!
Hadd legyek újra madár!
Elmúlik lennt a világ
Elmúlik a tél és a nyár.
Elmúlik a szerelem.
Elmúlik a vér és a halál.
Elmúlik a ragyogás
Elmúlik a fény
Én porból lettem - por leszek,
de szél repítse lelkem az ég felé.
Vigyél innen el!
Vigyél innen el!
Szél, öleld körül a megtört szívem!
Szél, repíts magasra, végy a szárnyaid közé!
Ne hagyd, hogy újra visszahulljak.
Szél, mutass utat a szálló porban!
Elmúlik lennt a világ
Elmúlik a tél és a nyár.
Elmúlik a szerelem.
Elmúlik a vér és a halál.
Elmúlik lennt a világ
Elmúlik a tűz és a parázs
Elmúlik a ragyogás.
Elmúlik a fény.
Én porból lettem - por leszek,
de szél repítse lelkem az ég felé.
Vigyél innen el!
Vigyél innen el!
Messze, ó messze
Messze visz az út
Álltam az ablakomnál
És néztem a városon túl
Érzem, én érzem
Messze visz az út
Érzem, a vérem
nagyon húz, messze húz.
Ember, kérded:
merre, meddig élsz?
Nem tudom, mondom,
de talán félsz, mondd, miért félsz?
Ember, kérded, ember, miért?
Merre, meddig élsz?
Kiáltok: gyere vissza!
Itt meleg van, nyugalom, és fény!
Hé ember, mondom, ember!
Az utat járom én
fel a tóhoz,
vagy nem is tudom még.
És ha megyek, ó ember, ha megyek
Messze, messze érek,
de ott fenn a tónál is
csak egyedül, csak egyedül élek.
Ott fent, ott fent, ott fent, ott fent
az eső csöpög rám,
várom a napot,
mely meleget ont le rám.
Hé, ember, mondom, ember!
Az utat járom én,
mert ha nem tudnád, az út királya
voltam s maradok én!
Ember, mondom, ember!
A utat járom én
vissza a városba,
mert ott meleg van, nyugalom és fény.