Akik már megtalálták a párjukat
RandiBlog - hírek, tanácsok
a társkeresés világából

Társkereső Mikebuda

Legújabb mikebudai női társkeresők

Viki - társkereső Érd - 35 éves nő
Viki, 35 éves
Társkereső Érd
14 órája tag

Szeretem, ha egy férfi bókol, ha tud is bókolni. Tudja még mi fán terem az udvarlás, és tudja milyen egy ódivatú randevú. Szeretem, ha egy férfi virágot hoz, és előremegy az étteremben. Ha kihúzza nekem a széket, és ő választja ki a bort. Szeretem, hogy tölt a poharamba, hogy minden rezdülésemre figyel, hogy minden mozdulata azt üzeni, fontos vagyok. Szeretem, hogy beszélgetni tudunk, hogy a szemembe néz, és finoman megérinti a kezem az asztal fölött. Szeretem, hogy csak ő van, és én, és hogy nem teszek semmit, mégis minden úgy van, ahogyan lennie kell. Szeretem, hogy nem csak a feromonok csapnak össze vadul, és írnak le bonyolult kémiai egyenleteket, tudom, így hamar kifogyna a testi vonzalom tankja, és a szenvedély alábbhagyásával már nem tudnánk mivel újratölteni. Szeretem, hogy egy férfi tudja mindezt, hogy minden nap egyre közelebb ülni várakozó öröm és csiklandó boldogság. Türelmesen, szeretettel kibontani egymás lelkének rétegeit manapság divatjamúlt, és unalmas tevékenység, mi mégis alkalmazzuk, mert az igazán jó dolgok azokhoz érkeznek el, akik várnak. Szeretem, ha egy férfival testi, lelki komfortérzetet élhetek meg. Szeretem, ha nincs bilincs a nyelvemen, ha igazi énemet mutathatom, ha nem akarok mindenáron egy tetszetősebb, ideálisabb személyiséget bevetni kétségbeesetten, és szerencsétlenül, a várt siker érdekében. Szeretem, ha egy férfival felszabadultan kommunikálhatunk, ha nincsenek lélekrágcsáló csendek, felszínes üresjáratok, ha együtt repül az idő. Szeretem, ha a csendet nem fülsüketítő csendként érzékeljük, hanem saját gondolatainkban való privát barangolást. Szeretem, ha egy férfi képes bocsánatot kérni, ha nem forralja, fortyogtatja magában a haragot, és a dühöt, ha nem burkolózik tartós, fájó szótlanságba, ha nem büntet csenddel, és nem térdepeltet jelképesen a sarokban érzelmi befordulással. Szeretem, hogy velem együtt tudja, a bocsánatkérés igazán nem bonyolult dolog, és nem kell az angyalok nyelvén szólnia, ezzel egy férfi nem hódol be, és nem veszít férfias önbecsülést. Szeretem, ha egy férfi FÉRFI, és nem pasi, nem érzéketlen rosszfiú, nem szelídíteni való macsó, nem hím, nem kan, nem faszi, és nem álságos csábmester. Szeretem, ha egy férfi tiszteli a nőt, és borsónyi, vagy sosem volt önbizalmát nem úgy izmosítja, hogy naiv női szíveken portyázik át sáros lábakkal barbár módon, Szeretem, ha egy férfi nem arrogáns, agresszív, és túlzottan domináns módon nyilatkoztatja ki a férfiasságát, hanem tudja, mi az ösztönös, szívből jövő szeretetteljes gondoskodás. Szeretem, ha egy férfi kiveszi a nő kezéből a csöppet sem odaillő dolgokat, hiszen egy húsklopfoló igazán nem szögbeverésre való. Szeretem, ha egy férfi mindezek ellenére tudja, hogy egy nő mindent meg tud csinálni saját maga, és szeretem, hogy mégsem hagyja ezt neki. Szeretem, ha egy férfinak nem esik nehezére a dicséret, és a pozitív megerősítés. Szeretem, ha egy férfi nem mérgez, és nem lehúz, hanem észrevétlenül terel a jó ösvény felé, ha gondolatai megerősítenek, építenek. Szeretem, ha egy férfival személyiségem pozitív irányba fejlődik. Szeretem, ha teret ad nekem, a meglátja bennem a csillogó kincset, ha fejlődni enged, ha szelíd erőszakkal kiráncigál a jól bejáratott komfortzónámból, ha elém tár egy másik látásmódot, ami másképpen szép, és másképpen nagyszerű. Szeretem, ha egy férfi nem birtokol, nem tekint tulajdonnak, ha nem ír elő önkényesen számomra mindhalálig betartandó életszabályokat. Ha nem korlátoz, nem zár szerelemketrecbe, és nem enged érzelmileg kiéhezetté válni, nem hagyja, hogy a szutykos földről szedegessem a szeretetmorzsáit. Szeretem, ha egy férfi nem a másik felem, ha nem vagyunk csonka félemberek, nem keresünk kiegészítést, bár lelki szimbiózisunk legyen mély, eltéphetetlen, tanuljuk meg egymást, és fejezzük be, tegyük teljessé a másik elmondatlan mondatait is. Szeretem, ha egy férfit úgy szemlélhetek, mintha régről ismerném már, ha beleillik életem díszleteibe, mintha mindig is ott tett-vett volna körülöttem, ha nem harsány és nem taszít. Szeretem, ha egy férfival nő lehetek, hogy bújhatok, dorombolhatok, simogathatok, gondoskodhatok, hogy lehetek vadmacska, vagy törleszkedő cica, és lubickolhatok az összes női szerepemben. Szeretem, ha egy férfi tenni, teremteni akar, ha nem passzív kanapéhuszár, és megátalkodott, mindig befuccsoló álomgyáros, ha nem támaszkodik, ha önmagának, és másoknak tett ígéreteit betartja. Szeretem, ha egy férfi teljes szívével tud szeretni, akkor is, ha elfogyott a lendületem és a hitem, akkor is, ha nehéz szeretni, ha még önmagamat sem szeretem."
Icus - társkereső Cegléd - 40 éves nő
Icus, 40 éves
Társkereső Cegléd
28 órája tag

Ha szeretnek, az jó, ha szeretsz, még jobb, ha szeretsz és szeretnek az minden Egyébként pedig, család centrikus, életvidám, határozott, néha kisördög, de bújós, házias, nőies, igényes nő vagyok. Amire vágyom és amit keresek: sok nevetés, beszélgetések, tartalmas időtöltés, egy igazi férfi, aki támaszt és biztonságot tud és akar nyújtani, aki szintén azt a társat keresi akivel teljes lehet az élete. Akivel lehet jövőt építeni, és akivel igazán lehet élvezni az életet. Amit én tudok adni:szeretet, megbecsülés, gondoskodás, meleg otthon, önzetlenség.
Melánia, 25 éves
Társkereső Piliscsaba
40 órája tag

Szia! Egy intelligens, hűséges, őszinte, szenvedélyes és vonzó lány várja a nagy Őt, aki szeret romantikázni és hasonló tulajdonságokkal van felruházva, mint én. :)
Bea, 32 éves
Társkereső Tököl
3 napja tag

Bea vagyok, 32 éves, lakhelyem Tököl. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!

Legújabb mikebudai férfi társkeresők

Gergo, 19 éves
Társkereső Hévízgyörk
11 órája tag

sziasztok ! gergo 19 eves vagyok faluba élek hobby foci horgaszat stb..
Dominik, 16 éves
Társkereső Fót
11 órája tag

Szia, Dominik vagyok, most nem tudtam többet írni. Ha érdekellek, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerkedjünk.
Edmond - társkereső Diósd - 33 éves férfi
Edmond, 33 éves
Társkereső Diósd
11 órája tag

Szia! Ismerkedek, beszélgetek. Szeretek új embereket megismerni....
Tamás - társkereső Ecser - 41 éves férfi
Tamás, 41 éves
Társkereső Ecser
12 órája tag

Szia! Kerekesszékesként élek egy motorbaleset kapcsán,önállóan függetlenül és teljes egzisztenciával . Személyes ismerkedést tartom előnyösebbnek nem a hetekig való levelezéseket:) Üdv Tamás aki nem olyan mint más inkább kellemes csalódás, egy esély kérek!

Éppen online mikebudai társkereső nők

Böbe, 48 éves
Társkereső Érd
5 perce lépett be

Sokoldalú nő vagyok , de nem fogom magam itt dicsérgetni , akivel összefúj a szél majd megismer ..... Nem vagyok előfizető,ergo nem tudok válaszolni sem ,nem azért mert nem akarok ,van hogy engedi van hogy nem .Mindenkinek ki ezeket a sorokat olvassa sok sikert kívánok a párkereséshez !!!!
Piroska - társkereső Budaörs - 59 éves nő
Piroska, 59 éves
Társkereső Budaörs
5 perce lépett be

Ez mindig a legnehezebb kérdés. Ki vagyok én? és ki az akit keresek? ....Én hiszem az élet tele van lehetőségekkel, csak meg kell találni, ..és élni kell tudni velük. Egészek nem vagyunk csak magunkban,.... van mikor jól megvagyok, ....van mikor úgy ahogy, ...de van hogy sehogy sem nem ..az igazi egyedül. Úgy gondolom, a társra találás nem is annyira egyszerű, de ha az lenne kit érdekelne :) Ha levelet írsz, elérhetőséget kérek csak úgy tudok válaszolni.
Zsuzsanna - társkereső Nagykőrös - 66 éves nő
Zsuzsanna, 66 éves
Társkereső Nagykőrös
9 perce lépett be

Szeretem más országok kultúráját megismerni, ugyanakkor Magyarország ismeretlen tájaira is szeretnék eljutni. Szabadidőmben sokat olvasok, kertészekedem, otthonomat szívesen csinosítgatom.
Timi - társkereső Kiskunlacháza - 38 éves nő
Timi, 38 éves
Társkereső Kiskunlacháza
9 perce lépett be

sziasztok. komoly kapcsolatot szeretnék. van 1 gyerekem aki 14 éves és velem él ha szeretnél megismerni dobj egy üzit ;)

Éppen online mikebudai társkereső férfiak

Laci, 64 éves
Társkereső Abony
6 perce lépett be

Laci vagyok, 64 éves, lakhelyem Abony. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Csaba, 52 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
11 perce lépett be

170 cm magas, barna hajù, kèk szemű, 52 éves fiatalember keresi èlete párját. :-)
Peter, 62 éves
Társkereső Dunakeszi
11 perce lépett be

Peter vagyok, 61 éves, lakhelyem Dunakeszi. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismern Holgyeim szemelyesen szivesen,tobbet!*moderálva*ITT nem akartok ismerkedni csak nezelödtök,azutan szivtok!Egyedul!!!! !i!
Imre, 53 éves
Társkereső Érd
14 perce lépett be

Magamról csak annyit, hogy szeretnék társat találni akivel boldog lennék és elfogad a lányommal aki nyolc éves. Érden lakom szeretek sportolni és ez a bringázás járok amatőr versenyekre maratonokra.

Diplomás mikebudai társkereső nők

Adél - társkereső Szentendre - 60 éves nő
Adél, 60 éves
Társkereső Szentendre
Főiskolát végzett

Szeretem a termeszetet az allatokat.... de mindent szeretek ami szep. es jo. Szeretek nevetni, utazni ,kerteszkedni,sportolni,tancolni,kulturalis eletet elni..... mindezt jo lenne nem egyedül. Ugyanolyan jol erzem magam egy satorban a hegyekben,mint egy 5 csillagos szallodaban es ugyanugy tudok egy elegans estelyi ruhaban reprezentalni, mint egy hatizsakkal ,bakancsban vegigmenni a St Jakob ut (EL Camino)800km-et.
Agnes, 29 éves
Társkereső Dunakeszi
Főiskolát végzett

Agnes vagyok, 29 éves, lakhelyem Dunakeszi. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Dorottya - társkereső Fót - 29 éves nő
Dorottya, 29 éves
Társkereső Fót
Főiskolát végzett

Dorottya vagyok, és keresem azt a hozzám illő társat, aki mindennap megtud nevettetni és boldog tudok vele lenni!!
Szabina, 29 éves
Társkereső Erdőkertes
Főiskolai diplomás (Közgazdász)

Kedves lány, aki hosszútávú komoly kapcsolatot keres

Diplomás mikebudai társkereső férfiak

Tamás, 49 éves
Társkereső Szigethalom
Főiskolai diplomás (informatikus)

A sportban megtanultam, hogy soha ne adjam fel. Jönnek nehéz pillantok, percek, napok, de ha ezeken túl lendülök, újra szép az élet.
Péter, 45 éves
Társkereső Fót
Főiskolát végzett

Társat keresek, a szó klasszikus értelmében, és ilyen értékrendel is - remélhetőleg van még olyan, aki ezt érti és értékelni is tudja :-) Nem vagyok divatember, semmilyen téren, ezért néha úgy érzem, hogy rossz gólyára száltam annak idején: de talán van még, aki szintén ide keveredett :-) Hogy milyen is vagyok? Nyitott, őszinte, megértő, vicces, kedves, majdnem mindig vidám... De komolyan veszem, amit komolyan kell. Rossz tulajdonságok? Vannak! :-) De annál azért óvatosabb vagyok, hogy ezt most itt kivesézzem... Alapvető életemben a zene (szinte minden stilusa), szeretem a természetet és az állatokat (ez többnyire kölcsönös), mindent ami szép és érdekes, és a változatosság is gyönyörködtet! A fentiek mellett - már csak foglalkozásom okán is - van egy műszaki oldalam, amihez több hobbi is kapcsolódik. Több közhelyet talán nem is írok ide, de levélben tudok még - már ha valaki pl arra kiváncsi, mi volt a jelem az óvodában :-) 2015.02.05: Királylány projekt V3.0... A fényképeim frissítésre szorulnak - ez hamarosan meg fog történni...
Sanyi - társkereső Vác - 66 éves férfi
Sanyi, 66 éves
Társkereső Vác
Főiskolát végzett

Szeretnék szeretetet adni, és kapni. Kreativitiás, megbizhatóság, humor, minden káros szenvedélytől mentesség jellemez.
Mihály - társkereső Göd - 52 éves férfi
Mihály, 52 éves
Társkereső Göd
Főiskolát végzett

"-ha valahol,akkor ezen a fórumon naponta lehet tapasztalni,hogy a \'világ\' legnagyobb üzlete az lenne..,-"embereket annyiért venni amennyit érnek..-azután annyiért tovább adni Őket,amennyire tartják magukat..;) Amit érdemes tudni rólam,hosszú ideig versenyszerűen sportoltam,ezért szinte az életem része lett a sport.../kerékpár,kajakozás/. ..,ha t.v.-akkor inkább csak az \'információs\'csatornák... Szívesen járok kultúrális rendezvényekre... ..,koncert,néptánc,népzene,szinház...stb. Szerintem az a jó kapcsolat,amiben egymás jó tulajdonságai kerülnek előtérbe,a rosszak lefaragásán meg közösen tudunk "dolgozni"! Nem titok, számomra fontos a fizikai vonzalom,-mert szerintem sokat segíthet a nehezebb időszakok túljutásán :)) Véleményem szerint fontos a hasonló értékrend,-megkönnyíti az új közös célok megválasztását.... Tapasztalataim szerint itt a legtöbb hölgy \'elbűvölő\'szeretne lenni,pedig ahhoz,hogy egy kapcsolat jól működjön,a jó tulajdonságokra nagyobb szükség van..! (...érdekes dologra lettem figyelmes,a korosabb hölgyeknek jobb izlésük van,merthogy Ők írnak nekem...;))

Ingyenesen megismerhető mikebudai társkereső nők

Margó, 55 éves
Társkereső Tárnok
Platina előfizető

Margó vagyok, 55 éves, lakhelyem Tárnok. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
Ágnes, 55 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
Platina előfizető

Pont azt az egyet keresem, aki pont engem keres........ Legyen ennyi elég elsőre.:):):) - a többit majd személyesen, ha érdekel, ha meg nem, akkor úgyis mindegy milyen vagyok.:):):)

Ingyenesen megismerhető mikebudai társkereső férfiak

Balázs, 41 éves
Társkereső Sződliget
Platina előfizető

Túrázás, bringázás, a fiam, barátok, kutya és zöld. Nem feltétlenül ebben a sorrendben és persze még sok minden más ;)
Feri, 39 éves
Társkereső Érd
Platina előfizető

Komoly kapcsolatot céljából regisztráltam...........
János, 49 éves
Társkereső Veresegyház
Platina előfizető

Budapest mellett élek rendezett körülmények között. Életem párját keresem egy kedves, intelligens hölgy személyében. Szabadidőmben szívesen kirándulok, utazom, kerti sütögetéseket rendezek. Érdekelnek a művészetek és az emberiség történelme. Mi fontos nekem igazán? A szeretet, a megbecsülés, és az, hogy ebben a rohanó világban álljunk meg, és figyeljünk oda egymásra. Olyan párkapcsolatot szeretnék, melyben számíthatunk a másikra és mindenben támogatjuk egymást. Szövetségest, Partnert, Szerető társat keresek. Tisztában vagyok azzal, hogy egy jó párkapcsolatért sokat kell tenni, nem pottyan az ember ölébe csak úgy. Szeretném, ha az életemben a fontossági sorrend hamarosan megváltozna és végre valaki elfoglalhatná az első és egyetlen helyet.
Gábor, 45 éves
Társkereső Dunakeszi
Platina előfizető

Mint látod, régen regisztráltam, egy ideig eltűntem, megnősültem született egy gyönyörű kisfiam, akire nagyon büszke vagyok. Most a válás közepén vagyok, nem panaszkodom, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha ez Nálad kizáró ok, akkor ne pazaroljuk egymás idejét. Most ÉLNI szeretnék, nagybetűvel. Elmenni moziba, színházba, borozgatni, kirándulni, új embereket megismerni. Ha jól érezzük magunkat, megérte, akkor jó, ha komolyabbra fordul, akkor még jobb, de görcsölni most nem akarok. Ja a kép régi, még keresek egy újat.

Keresztény mikebudai társkereső nők

Bettina Katalin, 23 éves
Társkereső Vác
római katolikus vallású (rendszeresen gyakorlom)

Ha érdekel valami rólam, akkor írj üzenetet, és válaszokat kapsz. :) Szép napot!
Marika - társkereső Göd - 61 éves nő
Marika, 61 éves
Társkereső Göd
vallása: római katolikus (nem gyakorlom)

Fiatalos, jó kedélyű, táncot szerető nő vagyok, aki a párját, szerelmét keresi, de nem minden áron. Ezért olyan komoly kapcsolatot keresek korban hozzám illő férfival, akivel úgymond jóban-rosszban egymás boldog társai lehetünk. Ez nem azt jelenti, hogy nagyon érdekelne, mennyi a fizetése, van-e lakása, oda tudok-e költözni, van-e kocsija stb. Az már viszont annál inkább érdekelne, hogy sok férfit látok akik 60-66 évesek, alacsonyak, magasak, közel 100 kg-osak. És ők mégis 45-55 éves nőt keresnek akik csinosak és szépek is legyenek természetesen. (Ebből lehet hosszú távú komoly kapcsolat? Vagy csak alkalmai partnert keresnek a "komoly szándék" mögé bújva? Nem beszélve az 5-7 éve készült képek feltevéséről a férfi részéről. Bár ez a másik félre is érvényes, csak értelme nincs, mert a valóságban azután jön a hideg vizes zuhany a találkozáskor. Felhívnám Kedves Férfiak a figyelmet még egyszer arra, hogy: AZ ÉLETKORT NEM A SZÁMOK HATÁROZZÁK MEG! (Ja és a képek 2015-ben készültek rólam.) Nem vagyok előfizető, jelölésekre válaszolni nem tudok, ezért elérhetőséget kérek.
Margó - társkereső Szigetmonostor - 71 éves nő
Margó, 71 éves
Társkereső Szigetmonostor
római katolikus vallású (a magam módján gyakorlom)

Magamról röviden . 165 magas vagyok ,79kg fiatalos nyugdijas és ápolt a külsőm. Szeretnék egy szép tartós kapcsolatot ,szeretek kirándulni ,programokon részt venni,és egy olyan kapcsolatot keresek amelyben kölcsönös a szimpátia ,fenn vagyok a *moderálva* sajnos itt nem lehet ismerkedni.Ezt is biztos törölni fogják,.
Ildi, 43 éves
Társkereső Gödöllő
hite: görög katolikus (a magam módján gyakorlom)

Mosolygós, boldog, pozitív es jó kedvű személyiségem van. Egyéniségem ki van alakulva es ne akarjuk egymast megvaltoztatni, mindenkié maradjon meg boldogságban. Jó pillanatok megélése es felhőtlen jó érzéseket párkapcsolatban keresem.

Keresztény mikebudai társkereső férfiak

Tibi, 39 éves
Társkereső Tóalmás
vallása: római katolikus

Szia! 39 éves Átlagos test alkatú,zöld szemű,s.barna haju,.Pest megyei srác vagyok.Káros szenvedélyem nincs! Szeretek moziba járni,kirándulni stb.Ha szeretnél jobban megisnerni írj!
Zsolt - társkereső Tápiógyörgye - 42 éves férfi
Zsolt, 42 éves
Társkereső Tápiógyörgye
hite: római katolikus (nem gyakorlom)

*moderálva* Szia, Zsolt vagyok, most nem tudtam egyéni bemutatkozást írni. Ha többet szeretnél tudni rólam, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerjük meg egymást.
Zsolt, 32 éves
Társkereső Gödöllő
hite: római katolikus (a magam módján gyakorlom)

Átlagos, hétköznapi pasi vagyok. Megbízható, nyugodt embernek tartom magam. Nem vagyok egy beszédes típus. Zene terén a magyar nótákat szeretem :) Igyekszem minél több estre/koncertre eljutni. Szeretek főzni. Főleg a hagyományos, magyar ízeket kedvelem. Szabadidőmben filmet nézek, úszom, túrázom vagy íjászkodom.
Béla, 63 éves
Társkereső Solymár
hívő római katolikus (nem gyakorlom)

Hosszú ideje élek egyedül, különösen azóta, hogy fiam is elköltözött itthonról akit 15 évig egyedül nevelgettem. Keresem a párom, talán meg is találom és talán itt? :)

Fiatalabb, 30 év alatti mikebudai társkereső nők

Nikoletta, 26 éves
Társkereső Cegléd

Elet vidam lany vagyok aki szeret ismerkedni varom a jelentkezeseiteket !! Irj es ismerkedjunk :)
Brigitta - társkereső Szigetszentmiklós - 21 éves nő
Brigitta, 21 éves
Társkereső Szigetszentmiklós

Én egy átlagos lány vagyok, aki szeret verseket írni, táncolni, olvasni. Szeretnék nyitottabb lenni ismerkedés terén, ezért is regisztráltam ide.
Zsanett - társkereső Táborfalva - 18 éves nő
Zsanett, 18 éves
Társkereső Táborfalva

Szia, *moderálva* Zsanett vagyok,mivel nem vagyok vip tag igy ha szeretnétek beszélgetni és meg ismerni akkor *moderálva* :)
Daniella, 25 éves
Társkereső Gyál

Szívesen főzőcsk?zek, mosogatni már nem annyira szeretek. Szabad időben kert?szkedek ?s barkácsolok. Imádom az állatokat. Hosszútávú kapcsolatra vágyok.

Fiatalabb, 30 év alatti mikebudai társkereső férfiak

György, 27 éves
Társkereső Vecsés

Szia, György vagyok, most nem tudtam többet írni. Ha érdekellek, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerkedjünk.
Józsi, 29 éves
Társkereső Szigetszentmiklós

Szia, Józsi vagyok, most nem tudtam egyéni bemutatkozást írni. Ha többet szeretnél tudni rólam, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerjük meg egymást.
Norbert, 24 éves
Társkereső Göd

Életem során sok mindennel foglalkoztam. Középsuliban egészségügyet tanultam, míg fősulin web-programozást. Bár a programozás során elég sok nyelvet sajátítottam el, büszkén mondom, hogy az angolt is ismerem (bár részben tudok franciául, spanyolul, oroszul, németül, de ezek a nyelvek kezdenek megkopni nálam :/), mostanság tanulom meg a jelbeszédet is . Ezek mellett remekül értek a 3D-modellezéshez és film készítéshez. Szeretek másokkal foglalkozni, ismerkedni, törődni velük, míg megint másokkal versenyezni és küzdeni.Akinek szüksége volt rám, annak mindig ott voltam, mint egy barát, még ha nem is kellett a segítségem. Rám mindig lehet számítani jóban és rosszban is. Ezen felül elég el tudok beszélgetni a nálamnál fiatalabbakkal és a nálamnál idősebb személyekkel is. Szeretek az állatokkal foglalkozni és játszani velük, legyen az menhelyi vagy születése óta nevelt. Kedvenc időtöltéseim az olvasás és kirándulás. Időközönként szoktam verseket és ilyen kisebb történeteket írni (ezek többnyire fantasy-k). Jelen pillanatban új fajta dolgokkal is foglalkozom. Mint például az interneten megismert barátaimat lepem meg mindenféle ajándékkal. Mivel, nem mindenki engedheti meg magának azt, amit szeretne, így meglepetésszerűen segítek elérni azt. Nagyjából, ennyi lenne röviden. MEGJ: nem szívesen teszek fel képet magamról, mert sosem sikerülnek túl jól :S MEGJ2: a feltett képen épp egy werkfilmet forgatunk. Szeles volt az idő Fóton. Ennél csak rosszabb kép születhet :D MEGJ3: a második kép egy kicsit öregecske. Néhány évvel ezelőtti, de nem sok változás történt azóta :_D MEGJ4: jelen pillanatban nem tudok senkinek sem visszaírni :S
Adrian - társkereső Sződliget - 29 éves férfi
Adrian, 29 éves
Társkereső Sződliget

Egy kis faluban éldegélek, leggyakoribb társaságomat a szobanövényem és a bennem élő baktériumflóra jelenti. :) Munkaidőmben tudományos újságíróként igyekszem az embereket okosítani. Ha éppen nem a klaviatúrát ütöm, akkor rendszerint olvasok, filmet nézek, kirándulok. Imádok fotózni, főleg a tájról lövök képeket, de nagy vágyam, hogy belevessem magam a portréfotózásba is. Sajnos jelentkező egyelőre nem akad, de hátha szerencsém lesz. ;) Ha felkeltettem az érdeklődésed, és többre vagy kíváncsi, nyugodtan írj!

30-as mikebudai társkereső nők

Mónika, 30 éves
Társkereső Érd

Komoly kapcsolat reményében regisztráltam.Figyelmes,megbízható,humoros társamat keresem.Cserébe én is hasonlókat ígérhetek.
Henriett, 39 éves
Társkereső Kiskunlacháza

Komoly kapcsolat reményében vagyok itt.Keresem azt a férfit akit nem riaszt el ha egy nő határozott.
Hajni - társkereső Halásztelek - 32 éves nő
Hajni, 32 éves
Társkereső Halásztelek

Párosan szép az élet! Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi se fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán ????
Otília, 32 éves
Társkereső Dunakeszi

Határozott és céltudatos vagyok. Szeretem kezemben tartani a dolgokat, de néha nem árt egy segítő társ ehhez.

30-as mikebudai társkereső férfiak

János - társkereső Budaörs - 39 éves férfi
János, 39 éves
Társkereső Budaörs

Helló sziasztok egy vidám jó kedélyű srác vagyok aki szeret kirándulni,sportolni.Szabadidőmben szívesen nézek filmeket vagy találkozom a barátaimmal. Szeretem az állatokat és a természetet.
Gabor, 36 éves
Társkereső Herceghalom

Szia, Gabor vagyok!!! Amig nem ismersz ne itelj! Szeretnek vegre talalni valakit akinek nem minden a sarmossag meg a kigyurt test!!! Mert szerintem lakva ismerik az embert!!!
Gábor - társkereső Pécel - 33 éves férfi
Gábor, 33 éves
Társkereső Pécel

Alapvetően az "emberszabású" kategóriába sorolom magam, mint életformát, némi Informatikai beütéssel. :D
Áron, 38 éves
Társkereső Ócsa

Kedves látogató! Minden ember arra vágyik, hogy megtalálja az igazit, Én is azért vagyok itt :-) Komoly kapcsolatot keresek!

Középkorú mikebudai társkereső nők

Ildikó, 46 éves
Társkereső Gyál

Sziasztok!Nagyon vidam,mosolygos lany vagyok.Imadok utazni!A legfontosabb a pillanatnyi boldogság... :) jaaa es a humorerzek!!!Nincs elofizetesem,email cimre tudok irni :)
Edit - társkereső Mogyoród - 45 éves nő
Edit, 45 éves
Társkereső Mogyoród

Szerelmem nem lelem. Errefele esetleg? A legszebb ajándék az aorta. Mert szívből jön... Íróasztal a paddal. Kismadár, és villanyfény. Annyira létra! Mikor kértem a függöny, akkor meg nem farmerszoknya. Gitárilag ugyan hamisciprus, meg mosógép a ventillátorral. Érted a cinkét? Bármikor elviszem a zoknimat, de nem szeretem kitalálni, hogy fenyőrügy, vagy empiriokriticizmus. Egyébként muskátli? Vagy táncolható balett-ágynemű???????? Levélke, levélke, ha lehetik kéretni. Bajusz Marcit neeeeeeeeeeem, köszike.
Kati - társkereső Kóka - 44 éves nő
Kati, 44 éves
Társkereső Kóka

Vidám , nyílt , könnyen barátkozó, kisfiaimat egyedül nevelő anyuka vagyok. Szeretek olvasni , moziba járni, utazni, kirándulni, táncolni és az ezekhez kapcsolódó programokon részt venni. ( Nős férfiak és csak szexre éhezők kíméljenek..)
Ágnes, 45 éves
Társkereső Dunaharaszti

Szia, Ágnes vagyok, most nem tudtam egyéni bemutatkozást írni. Ha többet szeretnél tudni rólam, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerjük meg egymást.

Középkorú mikebudai társkereső férfiak

Zoltan, 44 éves
Társkereső Pécel

Hiányzik egy társ az életemből aki tud szeretni,és velem együtt nevetni.Komoly kapcsolatot szeretnék.Szeretnék szeretni,szeretve lenni.
Ilie, 43 éves
Társkereső Taksony

Tartós kapcsolat céljából keresem páromat. Pest megyében élő hölgyek személyében! Káros szenvedélyektől mentes, átlagos testalkatú, barna hajú, barna szemű.38 éves független, kertépitő vagyok, rendezett körülmények között élek. 10 éve költöztem Rómániából, Magyarországra. Légy házias, kedves, hűséges!Gyermek nem akadály. Ha magányos vagy, és komoly társat keresel, kérlek írj!
Sandor, 46 éves
Társkereső Szigetszentmiklós

Oszinte; jozan eletu; szeretetett ado; rendezett korolmenyek kozott elo; fiatalos ferfi vagyok. Keresem hasonlo adotsagu tarsam. Tobbit majd szemelyesen.
Robi, 41 éves
Társkereső Tahitótfalu

Nyitott vagyok, őszinte, keresek egy lányt akivel komolyra is fordulhat...

50 év feletti mikebudai társkereső nők

Gabi, 53 éves
Társkereső Gyömrő

Szeretek látni, hallani, átélni, megélni. Igaz társat keresek, aki segít, akit segíthetek.
Ica, 61 éves
Társkereső Szigetszentmiklós

Életvidám vagyok de , ha kell segítőkész is. Szeretek családommal barátaimmal lenni. Tavasztól szoktam kerékpározni,kirándulni úszni járok. Próbálok egészségesen élni. Hasonló érdeklődési körű párom keresem. Aki elfogad engem és az ő élete olyan ,amit én is el tudok fogadni. Tudja értékelni szeretetem ő is merjen szeretni engem. Az életünkben nagy kaland társunkat megtalálni. Ismerj meg és minden kiderül. Sikeres pár keresést kívánok mindenkinek. Ha szimpatikus vagyok ,írj levelet.
Kata - társkereső Szigetszentmiklós - 51 éves nő
Kata, 51 éves
Társkereső Szigetszentmiklós

Sziasztok:) Társam keresem,egy jó kedélyű,sportos,zeneszerető Férfi személyében. Nem vagyok előfizető. Ha írsz a *moderálva*-ra, szívesen válaszolok:)
Ágnes - társkereső Piliscsaba - 66 éves nő
Ágnes, 66 éves
Társkereső Piliscsaba

Szeretem a szépet, filmeket, olvasást, történelmet, utazást, kirándulást...... Szerintem a hasonló, hasonlónak örül. Légy kedves és mosolyogj.

50 év feletti mikebudai társkereső férfiak

László, 79 éves
Társkereső Cegléd

Minden iránt érdeklődő,fiatalos nyugdíjas,aki szívesen kirándul túrázik,stb.Hobibm-ha lehet ilyet mondani- az autó vezetés
László, 55 éves
Társkereső Gödöllő

Szeretek beszélgetni, játszani,táncolni, tanulni, dolgozni, nevetni. Vidám, kellemes kapcsolatot szeretnék, hátralévő napjaimra...
János, 54 éves
Társkereső Dunakeszi

elég hányatott sorsú ember vagyok már sokszor talpra álltam de nem tudom meddig fogok még talán most kezdem az utolsó küzdelmemet nem vagyok iskolázott de úgy gondolom intelligens most lett vége egy 10éves élettársi kapcsolatomnak ami teljesen kikészített idegileg nem a vége hanem a 10év van egy 23 éves fiam aki nem velem él de idén még nem találkoztunk messze lakik talán egy kilométerre úgy látszik nincs szüksége az apjára nem haragszom rá most kezdtem árulni a lakásomat kisebbe akarok költözni mert ki akarom fizetni az adósságomat van egy igaz barátom akit senkiért nem hagyok el olyan mint a testvérem szeretek horgászni járni ha tehetem több napra sátorral szeretem a természetet a vízpartot van egy terepjáróm régi álmom azt hiszem nagyon hiányzik a szeretet kicsit foghíjas vagyok talán majd arra is telik
István, 66 éves
Társkereső Solymár

Kedves érdeklődő Hölgyek! Romantikus Református vagyok és számomra fontos a közös ima is! Akit érdekel a személyem, kérek net-címet, hogy ott folytathassuk tovább?! Gyermekeim felneveltem, sok*unoka körülöttem. Ezért nem költöznék el messzire! Csak Solymár és környéke jöhet számításba, mert az unokáim közelében szeretnék élni és még alkotni is mindenben támogató Szövetségesemmel...?! Törekvéseim irányáról: Biokertben ökoház, benne reformkonyha és természetes, magas, sportos, hosszúhajú? Nőm varázsol könnyű, ízletes és tápláló ételeket! A garázsban villanyautó, játszókert az unokáknak, az én játékos elfoglaltságaimhoz: ökohajó a Dunára, kísérletező műhely, kutatólabor, raktár, stb. Távol esik vágy-valóság? A panelom ablakából Dobogogókőre nézek! Béke Veled, :-) Szia! Fontos, nem vagyok előfizető, tehát kérek Email címet is?! Hetente gyógyfürdőben szoktam lazítani :-) Ősz fejjel Szerelem? Református oltár az irány! Csatlakoznál? Puszika! Jól csak a szívével? Inkább Isten Szemével :-) Hát én immár Kit válasszak? Először a Nő választhat? Én pedig majd döntök! Táncolnál még velem? Mérlegelő Mérleg vagyok! Áldást, békességet! :-) Isten segítette a gátakon küzdőket az árvíz ellenében! A \'70-es tiszai árvíznél, mint búvár segítettem a védekezést a gátak fóliázásával. Kapitány tartja az irányt és...a jéghegyeket, sziréneket elkerülöm! Jobb kezem gipszben volt... Expedíció a jövőbe!... gufohajos...@?! Glamping-*

Elit mikebudai társkereső nők

Gica - társkereső Gödöllő - 49 éves nő
Gica, 49 éves
Társkereső Gödöllő
Középvezető

Köszöntelek Kedves Érdeklődő! Hozzám hasonló társat keresek. Aki magas, inteligens férfi , tudja magáról, hogy jó, és ez nem önteltséggel, hanem harmóniával, és egészséges önbizalommal tölti el. Én adom a kedvességet, harmóniát, együttérzést..... Te hozod a biztonságot,bátorságot, őszinteséget. Ezt megfűszerezzük szeretettel,szenvedéllyel, no meg humorral, ......aztán megesszük amit főztünk.:-) Finom lesz, .......érzem! :) Nem vagyok előfizető, válaszolni esetleges leveledre csak akkor tudok , ha küldesz e-mail címet is ) Végül egy idézet \"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.\" Ezt szeretném .
Marika, 42 éves
Társkereső Cegléd
Középvezető

Marika vagyok, 42 éves. Társam keresem Cegléd környékéről. Egyelőre nem írtam egyéni bemutatkozást. Ha megtetszett a profilom, s többre vagy kíváncsi, vedd fel velem a kapcsolatot!
Tina, 42 éves
Társkereső Dunakeszi
Felsővezető

Szia, Tina vagyok, most nem tudtam többet írni. Ha érdekellek, írj vagy jelölj kedvencnek és ismerkedjünk.
Kati, 48 éves
Társkereső Nagymaros
Középvezető

Romantikus, ugyanakkor két lábbal a földön járó, életvidám, nőies, a humort értő és szerető nő vagyok. Ismerkedni szeretnék, nem laza kapcsolatot. A tartós kapcsolat alapjai pedig nálam a bizalom és az őszinteség.

Elit mikebudai társkereső férfiak

Attila, 41 éves
Társkereső Albertirsa
Középvezető

Mint mindenki, így én is azért regisztráltam erre az oldalra, hogy társat találjak. Hogy én milyen is vagyok? Azt hiszem ezt itt pár szóval nem igazán lehet elmondani, illetve szerintem a sablonokból már mindenkinek elege van. Ha úgy gondolod, hogy az adatlapomon feltüntetettek miatt - vagy épp annak ellenére - mégis van kedved találkozni velem, úgy lehetőséged lesz megismerni és meglátni vajon én vagyok-e az akit keresel!
Laci, 38 éves
Társkereső Érd
Középvezető

Sokmindent írhatnék magamról, de inkább az interaktív ismerkedés és a kölcsönös felfedezés híve vagyok. A nagy marketing szövegeket hanyagolva, nem szeretnélek sem itt, sem az esetleges beköszönésemben fárasztani egy hosszas monológgal. Szerintem kölcsönös alap szimátia esetén kialakul a kommunikáció, vagy kiderül hogy mégsem egymást szeretnénk megismerni. Ha az adatlapomat látva felkeltettem az érdeklődésed, akkor beszélgessünk és ismerjük meg egymást jobban is, én ezt javaslom. A gépi sablon és illendőségi válaszoktól pedig nyugodtan eltekinthetsz ha nem voltam elég megnyerő számodra, ne terheljük egymást feleslegesen. Ez igy korrekt.
Gábor, 36 éves
Társkereső Szigetszentmiklós
Középvezető

Szia! Saját magáról írni az embernek a legnehezebb, de ezt Te is tudod, megpróbálom azért, hátha sikerül valamit összehozni! Szeretem a barátaim és velük különböző programokra/bulikra járni.Szeretek a társaság középpontjában állni és lenni és evvel kapcsolatban a különböző programok kitalálásában alaposan szeretem a részem kivenni, legyen az például kirándulás, programszervezés, buli szervezés, kiállítások látogatása vagy legyen az bármi ami jó és jólesik mind nekem és mind akik a társaságomban vannak! Nekem mindenek előtt áll a családom, a barátaim és, ha végre megtalálom az igazit, a nagy "Ő"-t, akkor ő is, persze ez természetes! Nem szeretek otthon ülni és punnyadni, mindig kell valahova mennem, valamilyen programot szerveznem. Szeretem a jó kajákat, kedvencem hús téren a rántott hús, főzelék terén a krumplifőzelék és még sorolhatnám! A barátaim szerint én egy különleges ember vagyok, mert bármilyen helyzetben lehet rám számítani! Röviden ennyi lenne!
Gábor, 55 éves
Társkereső Veresegyház
Középvezető

cím folytatása: a többi megtalálható a Maslow piramis különböző szintjein :) Nem szívesen írok magamról, mert még elbizakodottnak tartanának. Nézzük inkább mit mondanak rólam a barátaim (bár ők is elfogultak): 3 gyermek Apukája - de a válás persze megviselte (már rég volt) Van humora - amit olyan komoly arccal tudom előadni, hogy mindenki bedől a viccnek, ugratásnak Főzni szeret - többeknek ízlett már, sőt életben is maradtak, pedig saját szedésű gomba is van benne időnként Gombászás - alighanem ez a vér nélküli vadászat A többi - maradjon az ismerkedésre - ahol a személyes találkozást preferálom. Nyilván a levélváltás mutat valamit a stílusból, majd a telefon a hangból, de a személyes találkozást semmi nem pótolja. Mottó - Bolyai János: "Azért mondom én, gazdagok azok akiknek kérdéseik vannak, s a legszegényebbnél szegényebbek, kiknek csak válaszaik."

Fényképes mikebudai társkereső nők

Zsuzsa, 48 éves
Társkereső Gödöllő
4 fotóval

48 éves vagyok, elvált jelenleg három gyerekemmel élek együtt. Ruhaipari végzettségem van, hobbiként foglalkoztam a virágkötészettel és a kereskedelemmel.Szeretek utazni, autóban zenét hallgatni, imádom a virágokat. Szabadidőmben UNO-zok,barátokkal kávézok,kertészkedek,jógázom és sétálok. "Önző vagyok,türelmetlen és nincs elég önbizalmam.Hibákat követek el,önfejű vagyok és néha nehezen kezelhető.De aki nem tud legrosszabb pillanataimban kezelni,az nem érdemli meg a legjobb pillanataimat sem." Marilyn Monroe
Szilvi, 40 éves
Társkereső Nagymaros
1 fotóval

Szia Kedves Párkereső! Leendő párommal szeretnék sokat beszélgetni, amikor csak egymásra figyelünk! Fontos, hogy legyen önálló véleményed! Az sem baj, ha nem értünk egyet. Szeretnék sokat nevetni! Egy mondatot nem tudok kiverni a fejemből, amit nemrég olvastam: Mikor csináltál utoljára valamit, életetben először? Ha ez gyakran történik, biztosan sokat mosolygunk. Egy boldog családra vágyom. Már van két csodás gyerkőcöm, csak egy jó pasi hiányzik, akit kényeztethetek éjjel nappal. ? Nagyon fontos számomra az őszinteség és a pozitív gondolkodás. A szívem akkor dobban meg, ha adsz magadra, mert szereted saját magad. Mert akkor tudsz igazán szeretni másokat! Amit a legszívesebben csinálok a szabadidőmben: Jóga, szeretkezés, váratlan dolgok, egy csendes este, csillagok nézése, egy pohár bor, finom étel, mezitláb a homokban, napfelkete, szinház, egy remek film, tanulás, utazás, aktív pihenés…..
Judit, 29 éves
Társkereső Cegléd
4 fotóval

Komoly kapcsolat céljából vagyok az oldalon, így a kalandorok lépjenek tovább az adatlapomról :)
Bogi, 39 éves
Társkereső Szentendre
5 fotóval

Hát nem is olyan könnyü ide írni, mint gondoltam....Rólam egy keveset: kedvelek szinte bármilyen sportot, lételemem a mozgás, ha ezt a természetben végezhetem, akkor nagyon örülök. Imádok koncertekre járni és táncolni. Főzni is szeretek, főleg, ha van lelkes közönség, aki értékeli a sok finomságot. Sokat mosolygok és ezt nagyon értékelik az emberek...manapság olyan sokan morcosak, nem? A pozitív kisugárzás mennyit számít! Nincs semmi frappáns idézetem ebben a pillanatban... Jó lenne egy társ, akivel együtt főzhetünk/ehetünk, bolondozhatunk, nevethetünk, beszélgethetünk, akár sportolhatunk/ tombolhatunk egy jó koncerten....vagy szimplán összebújhatunk ;). A személyes találkozón dől el minden kb 3 másodperc alatt, nem...;)?

Fényképes mikebudai társkereső férfiak

László - társkereső Veresegyház - 62 éves férfi
László, 62 éves
Társkereső Veresegyház
3 fotóval

Egyedülálló, kissé romantikus férfi, Hölgy partnerét keresi, hosszútávra.
Bálint, 62 éves
Társkereső Biatorbágy
5 fotóval

egyedül élek magányosan mit ér a nap tüze a nő szeme fénye nélkül? mit ér a nagy folyó csobogó forrása nélkül? csupán egy tátongó mély száraz meder nő nélkül a férfi meddő,kihalt,tenger vágyok utána mint kék bolygónk a tűzre, jégre, vízre, viharra, villámra mert a nélkül forgása megállna vágyok utána mint madár a párjára de ha egyszer lenne és elszállna hű szívem kettészakadna megállna ha komolyan gondolod (kimoderálva)
András, 40 éves
Társkereső Nagykovácsi
5 fotóval

András vagyok, 39 éves, és Nagykovacsiban lakom. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!
János - társkereső Budakeszi - 73 éves férfi
János, 73 éves
Társkereső Budakeszi
4 fotóval

Nyugdíjas.Szeretnék szeretni,szeretve lenni egy monogám kapcsolatban. Egyedül élek,szeretek mozogni,táncolni.Imádom a természetet.Csak komoly kapcsolat érdekel.Számomra a személyes találkozás a döntő,megpillantani,beszélgetni.Levelezgetni nem szeretek,hiszen itt bármi leirható.Társat keresek,a többit a kettőnk szimpátiája határozza meg.Alkalmanként dohányzom. LASSAN FELADOM,SOKAN KOMOLYTALANOK,NEM IS KERESNEK TÁRSAT,KOMOLY BARÁTOT. oDA JUTOTTAM,HOGY VÁROM A LEVELEKET,BIZTOS VÁLASZOLOK.Fiatalnak érzem magam,de nyudíjas jövödelemmel

Most online mikebudai párkereső nők

Márta - társkereső Dunakeszi - 38 éves nő
Márta, 38 éves
Társkereső Dunakeszi
15 perce lépett be

#elvalt #oszinteseg #komolykapcsolat #szerelem #gyerek #kutya
Zsuzsanna - társkereső Pomáz - 45 éves nő
Zsuzsanna, 45 éves
Társkereső Pomáz
16 perce lépett be

Sziasztok ! Néhány hónapja költöztem haza Torontóból és visszahúz a szívem. Van egy öt éves kisfiam,aki velem él.Keresem a boldogságom egy nyugodt türelmes ,szeretni tudó,Úr mellett.Magamról annyit békés ,nyugodt természetű,jó humorú ,inteligens személynek tartanak.
Judit - társkereső Tápiószentmárton - 39 éves nő
Judit, 39 éves
Társkereső Tápiószentmárton
19 perce lépett be

Szabadidőmben szeretek régi kastélyokat, várakat felfedezni. A legizgalmasabb látnivalók mindig lezárt területeken vannak, ezt már megtapasztaltam...:-) Szívesen töltöm az időm a családommal, barátaimmal, ezen találkozókra jellemzőek a hosszú tartalmas beszélgetések. Szerintem, ha többre vagy kíváncsi kérdezz rá...:-)
Anna Mária - társkereső Tárnok - 53 éves nő
Anna Mária, 53 éves
Társkereső Tárnok
24 perce lépett be

Annamari vagyok komoly kapcsolatot keresek Bövebben privátban.Mindenkinek válaszolok Nem vagyok előfizető nem tudok válaszolni

Most online mikebudai párkereső férfiak

József - társkereső Gödöllő - 53 éves férfi
József, 53 éves
Társkereső Gödöllő
22 perce lépett be

Vidám természetű,elvált,független,káros szenvedélyektől mentes,rendezett körülmények között élő,megbízható férfi vagyok.Szeretem a tartalmas együttléteket,beszélgetéseket,kirándulást,vízpartot,sportokat.
János - társkereső Budakeszi - 73 éves férfi
János, 73 éves
Társkereső Budakeszi
22 perce lépett be

Nyugdíjas.Szeretnék szeretni,szeretve lenni egy monogám kapcsolatban. Egyedül élek,szeretek mozogni,táncolni.Imádom a természetet.Csak komoly kapcsolat érdekel.Számomra a személyes találkozás a döntő,megpillantani,beszélgetni.Levelezgetni nem szeretek,hiszen itt bármi leirható.Társat keresek,a többit a kettőnk szimpátiája határozza meg.Alkalmanként dohányzom. LASSAN FELADOM,SOKAN KOMOLYTALANOK,NEM IS KERESNEK TÁRSAT,KOMOLY BARÁTOT. oDA JUTOTTAM,HOGY VÁROM A LEVELEKET,BIZTOS VÁLASZOLOK.Fiatalnak érzem magam,de nyudíjas jövödelemmel
Gábor - társkereső Dunakeszi - 41 éves férfi
Gábor, 41 éves
Társkereső Dunakeszi
29 perce lépett be

Milyen is vagyok? Emberi. Néha bölcs, néha filozofikus, néha egyszerű bolond. Hibáim megszámlálhatatlanok. A démonaim is köszönik szépen, jól vannak. Röviden: Vagyok aki vagyok. Kicsit másképp: Ha az adatlapomról nem derült volna ki, normális, már-már hétköznapi. Nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok. Egyiknek sem éreztem eddig hiányát. Imádom a természetet és szeretek kirándulni. Rendszeresen biciklizek. A fotózás is a kedvenc időtöltéseim közé tartozik. S persze akad még néhány kreatív dolog, amivel szívesen foglalkozom. Alapvetően nyugodt természetű, az őszinteséget fontosnak tartó ember vagyok. Ha elnyered a bizalmam, nyitott könyvként lapozhatsz bennem. Bár a tartalomjegyzék hiányos, így néhány fejezetet nem biztos, hogy azonnal meg fogsz találni. Némelyiket még Én is keresem... Attól, hogy az adatlapomat nézegeted még nem fogsz megismerni! ;o)
Sándor - társkereső Pomáz - 59 éves férfi
Sándor, 59 éves
Társkereső Pomáz
40 perce lépett be

Komoly kapcsolatot szeretnék szélhámosok kerüljenek.
Társkeresés Mikebuda-n
Mikebuda
Mikebuda

Keress Te is társat!

Nemed:
Keresztneved:
Lakóhelyed:
Születési éved:
E-mail címed:
Jelszavad:
Valódi, komoly
társkeresőkkel
Minden adatlapot és fényképet
ellenőrzünk, így biztosítva, hogy
csak komoly szándékú, valódi
társkeresőkkel találkozz
az oldalon, és ne láss sértő, ízléstelen tartalmat.