Tamás (46)
Társkereső Budapest, XIII.
Állítólag fájdalom nélkül csak a torzszülöttek élnek.. Talán éppen ezért fáj nekem, de nagyon az a felismerés, hogy egy bizonyos kor fölött az élet, férfiként, manapság minden területen egyre nehezebb (persze ez az ellenkező nemre is érvényes). Ez szerintem nem igényel különösebb bizonyítást. Különösen nehéz, ha egyedülálló férfi vagy és normális (tisztában vagyok vele, hogy ezt persze mindenki állíthatja magáról). Kiváltképp nehéz társat találni annak a pasinak, aki nem milliárdos és még csak bankelnök sem… Egy nívós, 200 millás lakás ma már nem mágnes, német prémium márkás kocsija pedig ma már szinte mindenkinek van… Nos, akkor már végképp kilátástalannak tűnik a helyzet, ha 18 évig éltél külföldön és nincs hirtelen (meg hosszabb távon sem) kihez fordulnod barátok, illetve társaság „ügyben”. Még jobban megnehezíti a dolgot ha esetleg csak azon iszonyúan ostoba kisebbséghez tartozol, akinek van két diplomája, beszélsz pár nyelven és az intellektusod meghaladja egy albán hegyi pásztor 200 szavas szókincsét… Egyesek szerint igen ostoba gondolat ha abban szeretnék hinni, hogy csak úgy „klasszik” módon szeretnék egy normális nővel együtt élni, badar módon egy igazi társra találni… Ez nem túlságosan hipszter dolog, hiszen talán éppen a hookup a menő (lehet, hogy ebben is le vagyok már maradva), de hát a menőség hiánya már eleve áll abból kiindulva, hogy nem luxus*moderálva*ra vágyom és „csak” egy egyszerű de nagyszerű társat keresek.
Lazán túllendülve a fentieken ott tartok, hogy oké, társ kéne, de honnan? Itt kezd a pisi ízű epe gyűlni a száj sarkában, mert erre a kérdésre tapasztalataim alapján, nem létezik jó válasz, csak elképesztően rossz, illetve meg annál is rosszabb.
Állítólag az első lehetőség a szórakozóhelyen való ismerkedés, ezt szerintem könnyű kivégezni. Főleg abban az esetben ha teljesen egyedül vagy, mert életed meghatározó részét külföldön élted, korábbi kapcsolataidban megrögzött monogám típus voltál és a fenti okokból kifolyólag nincsenek barátaid. Nos ebben az esetben csak egyedül tudnál „szórakozni”. Ez a lehetőség tehát számomra nem létezik, csak amolyan urbánus legenda. Több okból is az: kinőttem már e korból és amúgy sosem voltam sosem ilyen típusú... Persze, biztos mindenkinek van egy vagy több barátja (tisztelet a kivételnek), akinek az unokatestvére egy parti helyen ismerte meg élete szerelmét, csak aztán kiderül, hogy az unokatestvér egy gyökér, aki kétes dolgokból tartja fenn magát, a csajozást egy BMW-kulcs pörgetéssel képzeli el és az élete szerelme láthatólag egy olyan agyonszolizott, vonalszemöldökű, lufiszájú, feketére festett lény, akinek ha nem mondod meg, hogy lélegezzen, akkor nagy valószínűséggel meg is fullad. A maradék leányzó az ilyen helyeken meg vagy ronda, vagy buta, vagy egyszerre ronda és buta is vagy max. már “elkelt” és az első három féle barátnőivel bulizik. Na, szóval ez nem az én világom, sosem vágytam ilyenre és nem is fogok…
Na de olvastam több helyen, hogy ha nem parti hely, akkor igazából két lehetőség marad, az ún. menő helyek, meg a romkocsmák. A “menő” helyeken általában a nyávogó, ne érj a hajamhoz mert összekócolod típusú, egész nap shoppingolással és az időt üres fecsegéssel eltöltő nők fordulnak meg és ha nem vagy a felső tízezer ismert tagja, akkor senki se vagy. Dehát számukra ez mind normális, hisz ilyen az evolúció… Számukra minimum a legjobb képűnek kell lenned a (vár)megyében, minimum 6 sor hasizmommal kell rendelkezned, ők Sartre-t olvasnak eredetiben, ja és legyen a hím minimum multi milliárdos… Na, ez sem az én világom…
A romkocsmákban meg állítólag okos nők vannak, csak sajnos a legtöbbjük azt gondolja, hogy azért, mert okosak, már nem is kell kinézni sehogy sem, így az öltözékválasztásuk során kizárólag a kényelmes szó lebeg a szemük előtt, amivel egyébként semmi bajom, sőt, de náluk ez alapvetően egy ruházkodási katasztrófát jelent. Esetleg még ott egy másik típus, az önbizalom hiányos lányok utolsó mentsvára, miszerint ők úgy gondolják, hogy sz*rul néznek ki, ami az esetek 90%-ban egyszerűen nem igaz…
Ha ezt is kivégeztük, akkor jön a magányos férfiak utolsó mentsvára, az internetes társkeresés…
Na, az én tapasztalataim szerint ez egy nagyon rossz vicc.
Elsőként szerintem maguk az oldalak alkalmatlanok az egészre. Mint itt mindenki tuja, mondjuk pl. be lehet állítani, hogy ki mit kedvel, a rendet, vagy a káoszt. Hát ki az a szerencsétlen mutáns menyét, aki a káoszt állítja be? És hasonló, érdektelen opciók sora - de ez már legalább valami szűrő. Aztán ott a zenei ízlés, aztmondjahogy: rock, pop, latin, klasszikus, alternatív, jazz. Ez mi? Ki találta ki ezeket a listákat és miért nem verte valaki azonnal agyon?
Ezek persze eltörpülnek a bemutatkozó szövegek mellett, amik fényesen bizonyítják, hogy miért nem tud senki megírni egy motivációs levelet (sem). Egyrészt a helyesírás, hát Úristen, másrészt meg elmondom, mi nem érdekel: youtube link, fészbukról lopott idézet, amit még 300-an kitesznek (súlyosbító körülmény: Coelho, OSHO), "Keresem a nagybetűs Férfit", "olyan férfit keresek, aki már lenyugodott, nem a buli az élete" (na ne szórakozz má, utána meg az a baj, hogy miért nem megyünk sehová és csak a tévét nézem, mi?), illetve még a jajjnemtudokmitírni, Ismerj meg! Ritkaságszámba megy, aki felfogja, hogy oda azt érdemes őszintén beírni, hogy ki vagy, mit szeretnél és mik az elvárásaid, szerintem ez nem túl bonyolult.
Aki véletlenül azt hinné, hogy a fentebb leírtak során komoly túlzásokba estem, az nagyon téved! Nincs benne sem semmi túlzás, sem pedig perverz igény. Normális, egészséges igényekkel megáldott, őszinte, szeretetre vágyó pasi vagyok.
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok!
